egy hét telt azóta, hogy voltam luke-nak a szobájába, és elüldöztem lucifert.
" ne félj, megőrzöm a titkod. nem mondom el, hogy megszerettél. "
a szavak visszhangzanak a fejemben, miközben egyre jobban megszeretném magamat győzni arról, hogy hazugság, amit mondott. ráharapok az ajkamra. szörnyű barátnő vagyok.
ki tesz ilyet? ki szeret bele abba az ördögbe, aki miatt nem lehet azzal az emberrel, akibe szerelmes? akire régóta vágyik, és aki miatt még mindig itt van, hogy vissza kaphassa?
csak a bűntudat vezérel. - suttogja az az idegesítő hang az elmémben. - a lelkiismereted miatt állod ki a poklot. mert tudod, hogy miattad történt ez az egész.
össze szorítom a számat, és egy nagy levegőt veszek.
- fogd be. - mondom, és végig simítok nedves hajamon. a fürdés megnyugtatott, de ahogy kiszálltam a védő buroknak használt, tisztító vízből, azonnal rám zúdult minden gondolat. minden rossz.
megtámaszkodom a csapba, ujjaimmal szorítom a hideg követ, miközben szándékosan kerülöm a tükör képemet. nem szeretném azt az undorító lányt látni, aki lett belőlem.
hogy tehetem ezt luke-kal? hogy szerethetek meg egy elmebeteget?
hogy szerethetem lucifert?
nézz bele a tükörbe miley. nézz szembe azzal az őrülttel, akivé váltál. nézd meg magadat.
nem nézek fel, továbbra is a csapot figyelem, a vízcseppeket amik végig gurulnak rajta sietősen, hogy aztán lefolyhassanak a lefolyón, a csatornába.
bárcsak én is lefolyhatnék, el innen, minden problémámtól. bár víz lehetnék, amit megisznak. igazából bármi lennék, csak nem önmagam.
nézz bele a tükörbe.
nem teszem meg. bele túrok idegesen a hajamba. a hang egyre hangosabbá válik. a saját hangom.
akkor ne nézz bele a tükörbe, nekem végülis teljesen mindegy miley. menj akkor vissza a meleg vízbe, ami elfeledteti veled, hogy egy szörnyeteg vagy.
- fogd be. - sziszegem, mégis úgy teszek. a kádhoz sétálok, és a kezeimet bele teszem a vízbe, kevergetve a felszínét.
a tekintetem a falra siklik, a csempékre.
emlékszel, hogy hányszor voltál itt vele? hányszor fürödtetek együtt? hogy hányszor mentett me-
- azt mondtam fogd be! - emelem most már fel a hangomat, miközben a szabad kezemet, amivel nem a vizet kavarom, az arcomhoz kapom, a heghez, amit lucifer ismét felvágott.
nem fogom abba hagyni. szembesülj csak vele. jöjj csak rá arra, hogy minden egyedül csak a te hibád, te hálátlan önző dög!
a könnyeim a szemeimbe gyűlnek.
és most mi történt? meg szeretted lucifert, az okot, ami miatt nem tudsz lukekal lenni, aki végképp közétek áll. a sátánt szeretted meg. gusztustalan ribanc.
egyáltalán vissza akarod még kapni őt? vagy már beéred luciferrel is? sőt, te már régóta nem akartad vissza kapni, régóta csak azért maradtál itt, mert lucifer is itt van. hülye picsa.
- elég, fogd be! - sikítok most már fel.
szeretted valaha is lukeot?
- elég! - sikítom, és a húsomba vájok a körmömmel, ezzel ismét feltépve az arcomon lévő vágást.
ez a fájdalom, ami a bőrömön van, nem ér fel azzal, ami a lelkemben megy végbe.
meghallom lucifer lépteit a lépcsőn, ahogyan siet fel, valószínűleg hozzám.
a vízre pillantok amit már nem kavargatok, és meglátom a tükörképemet, miközben pár vércsepp esik a kádba, az arcomról, kicsit felzavarva a vizet.
megöltél. a gyilkosom vagy, miley.
a számhoz kapok, és elkezdek sírni, keserves, fuldokló sírásba kezdek, remegő ajkakkal.
ez luke hangja volt. Luke hangja szólt a fejemben. és igaza van.
a könnyeim, a vér, és a kád vize keveredik egymással, míg a tükörképem eltűnik és hirtelen megpillantom luke-ot. hátra fordulok, az ajtó éppen kinyílik. lucifer lép be rajta, de nem törődök az aggódó tekintetével.
vissza nézek a kádra.
továbbra is luke-ot látom, egyetlen egy szót tátogva.
benned élek.