Hermione elég komornak tűnt, ahogy bevágódott mellénk a boxba. Őt követte Vitrol, és kisvártatva érkezett még Luna Lovegood is.
Lunát nagyon kedveltem, hatalmas humora volt, bár nem mindig voltam róla meggyőződve, hogy nem gondolja-e komolyan, amiket viccként fogok fel.
Ez egy kicsit megijesztett, de ezt leszámítva ahogy megismertem a DS edzések alatt, olyanná vált számomra mint egy kishúg.
Ezúttal sem csalódtam benne, kellemes, nyugtató hangján éppen azt magyarázta nekünk, hogy az alkoholnak sok negatív hatása van a szervezetre, ráadásul vonzza az úgynevezett mürmülő* pukmányokat, közismertebb nevén a murmucokat, amik előszeretettel férkőznek be a füleden át a vérkeringésedbe, míg el nem jutnak az agyadba és a szívedbe, és ott fejtik ki kártékony hatásukat.
Azt, hogy ezek a pukmányok pontosan mit is csinálnak nem fejtette ki, de mielőtt Rita Vitrol vagy bárki más le tudta volna hurrogni, azt még megtudtuk, hogy a murmucok szemmel szinte láthatatlan, szárnyasnak látszó lények, viszont valójában csak négy, pici lába van mindnek, amikkel olyan gyorsan szalad, mintha repülne.
- Te jó ég! Honnan veszel ennyi maszlagot? - horkantott fel az újságíró, miközben az ő kupájában sokkal több alkohol volt, mint általában lenni szokott. Cedric és én csak néztük, ahogy kihozták neki a vajsört, és a Lángnyelv Whiskyt, majd egy pillanat múlva összeöntötte a kettőt. - Ez mind kitalált butaság!
- Miss Vitrol! - csattantam fel. - Ne próbálja meg sértegetni Lunát, mert nem állok jót magamért.
Néma, gyűlölködő pillantással mért végig.
- Ugyan mit tudsz te velem tenni? - megengedett magának egy örömtelen kacajt.
- Nos... - közelebb hajoltam hozzá, mert nem akartam, hogy mindenki tudja. - Éppenséggel intézhetek önnek egy cellát az Azkabanban. Elég zabosak rám, de Mr Caramel talán hajlandó megbocsátani, ha egy bűnözőt a kezére juttatok- megvártam, míg kicsit elsápad, majd hátradőltem. - Pontosan tudja, hogy mit gondol rólam a minisztérium.
Ismételten kacagott. Félelmetes nő volt, az volt az érzésem soha ilyen alakkal nem találkoztam még. A tavalyi énje, bár sosem gondoltam volna ezt lehetségesnek, jobban tetszett.
- Granger, minek hoztad ezt a nőt ide? - vágott közbe Cedric, mielőtt reagálhattam volna bármit is a szavaira. - Tavaly is csak ártott nekünk.
- Most viszont lehetősége lesz jóvátenni valamit a káoszból, amit elindított. Viszont még meg kell várnunk Harryt. Éppen Cho-val randizik - Unokabátyámnak a torkán akadt a vajsör ennek hallatán, de csak összenéztünk.
- Szegény fiú - sóhajtottunk patetikusan. - Merlin nyugosztalja.
- Ti is ugyanolyan éles nyelvűek vagytok - kotyogott közbe Vitrol. - Még talán hasznát is vennék neked az újságok. - Éles állával felém bökött.
- Meg még mit nem! - horkantottam. Annyi lélekjelenlétem éppen volt, hogy ne mondjam azt, én is szentelhetem az életem a teknősbéka tenyésztésnek, mivel annyi vagyon szakadt rám, hogy dolgoznom se nagyon muszáj hátralévő életemben. - Nem leszek egy ilyen ostoba firkász.
- Ó, ebből egy rövid, de ütős cikket össze tudnánk már hozni! A Trimágus Tusa kétes hírű nyertese az újságírók ellenszenvéről nyilatkozva...
- Nem nyilatkoztam - jelentettem ki hűvösen.
- Nos, én író vagyok. Elsősorban újságíró, de másodsorban rendes író. Ha a jelenlétemben bármit kimondasz, azt felhasználhatom később.
- Ha bármilyen becsmérlő megjegyzést tesz a húgomra, feljelentem - Cedric ezt úgy jelentette ki, mintha az időjárásról beszélne. - Még a tavalyi cikkeinek is nyögjük a nyomát, de azért ne higgye, hogy megfosztott volna minket minden befolyástól - elnézően, tamáskodva nézett farkasszemet a nővel. Ezért imádtam. Amikor ezt az arckifejezést nem rajtam gyakorolta, szenzációs volt.
- Nahát, belőled biztosan jó családapa lesz - jegyezte meg Luna kissé álmélkodva. - Csodálatra méltó, ahogy véded Margaretet, pedig csak az unokatestvéred.
- Köszönöm.
Cedric nem is tudott mást mondani, annyira lesokkolódtunk a hirtelen jött dicsérettől.
A sokkunk viszont nem tartott sokáig, mert az ötödikes griffendéles lány kis híján félrenyelte az italát és kémlelni kezdte az embereket.
- Harry! Gyere!
Integetni kezdett a helyiség túlsó vége felé, Cedric pedig ugyanarra nézve megkönnyebbülten sóhajtott.
- Végre.
A percekig tartó feszült csend végre feloszlani látszott az ötödikes fiú megérkezésével. Vitrol arcára rá volt írva az izgalom, hogy hármunkat, a Tusa résztvevőit együtt látja.
– Milyen korán jöttél! – szólt Hermione, miközben félrehúzódott, hogy helyet szorítson Harry
székének. – Azt hittem, Chóval vagy. Csak egy óra múlva számítottam rád.
– Chóval? – kapott a szón Rita, és Harryre meredt. – Randevúztál?
Közben felkapta a krokodilbőr táskáját, és kotorászni kezdett benne.
– Ha Harrynek száz barátnője lenne, magának ahhoz se volna köze! – ripakodott rá Hermione. –
Úgyhogy rakja el azt a vacakot, de rögtön!
Az említett vacak egy méregzöld penna volt, az a bizonyos pulicerpenna, amivel olyan sok tudósítást írt, sokat a mi kárunkra. Nem szóltam, de csodáltam Hermione éles nyelvét, én magam sem mondhattam volna jobban. Rita olyan arcot vágott, mintha butykornyálat nyelt volna, eltette az írószerszámot; és csattintva becsukta táskáját.
– Miről van szó? – kérdezte a székére zuttyanva Harry, és végignézett az asztaltársaságunkon.
– A prefektus kisasszony talán most már hajlandó lesz minket is beavatni – mondta Rita, és belekortyolt az italába. – Beszélnem azért szabad a fiatalemberhez, ugye? – tette hozzá, Hermionénak címezve.
– Azt szabad – felelte higgadtan a lány.
Ritának ismét felcsillant a szeme, de csak a szája sarkából merte odamorogni Harrynek
– És mondd, csinos a lány?
– Még egy szó Harry szerelmi életéről, és lőttek a megállapodásunknak! – förmedt rá Hermione.
- Egyébként meg igen - mondta Cedric is. Én csak a homlokomra csaptam, bátyuskám jobban tette volna, ha ezúttal csendben marad.
- Ha majd cikket szeretne írni arról, hogy milyen barátnőtípusok vannak, akkor szóljon - én már beszéltem, mikor Rita még csak nyitotta a száját, így rögtön be is csukta. - És ne lásson ebbe szerelmi háromszögeket, kérem.
- Pedig igen érdekes lány lehet, ha ketten is áhítoznak rá.
- Ebből is kitűnik, hogy maga milyen pocsék újságíró! Ha valóban odafigyelne a külvilágra, és nemcsak a szenzációhajhászat érdekelné, akkor tudná kicsoda Cho Chang! - nem bírtam nem megemelni a hangom, majd Hermione felé fordultam. - Tehát miért is vagyunk itt mind a hárman?
- Megállapodást kötöttünk Ritával - kezdett bele bátran Hermione, persze az a tyúk nem hagyta végigmondani a mondatát, és közbevágott.
– Milyen megállapodásról beszélsz, Fontoska kisasszony? Ha jól emlékszem, egyszerűen
iderendeltél engem. De ne félj, eljön még a nap...
Mély, borzongós sóhajjal elhallgatott. Micsoda kiváló színész! Már épp megmondtam volna, de Cedric óvatosan csendre intett. Mintha csak most kezdődne az izgalmas rész.
– Persze, eljön a nap, mikor majd megint hazugságokat írhat Harryről meg rólam – folytatta közönyösen Hermione. – Csakhogy az minket már nem fog érdekelni.
– Az utóbbi időben a segítségem nélkül is sok szörnyű dolgot írnak Harryről – jegyezte meg
Rita, a fiúra pillantva a pohara fölött. Ezután rekedten suttogva hozzátette: – Milyen érzés ezeket
olvasni, Harry? Fáj? Kétségbeejt? Dühít?
– Természetesen dühíti a dolog – felelte Harry helyett Hermione. – Elmondta a miniszternek az
igazságot, de az olyan ostoba, hogy nem hajlandó elhinni. Nem beszélve a tüntetésünkről, amivel kapcsolatban egyszerűen csak hallgat - mintha ez bosszantotta volna, még a szemöldökét is összevonta.
– Szóval... - vérmesen csillogó szemével Harryt fixírozta, mintha ő lenne az egyetlen egy ember a boxban. - ... Továbbra is azt állítod, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért? – Rita letette
poharát, s keze megint a krokodilbőr táskára vándorolt. – Kitartasz a mese mellett, amit Dumbledore terjeszt? Hogy Tudodki visszatért, és te vagy az egyetlen tanú?
– Nem én vagyok az egyetlen tanú – morogta dühösen Harry. – Itt ül mellettem Margaret is, de több, mint egy tucat halálfaló is látta. Soroljam a nevüket?
Mohó szemei rám, majd unokabátyámra ugrottak.
- Biztos a kisasszonynak is lenne hozzáfűzni valója...
- Az ember sosem felejti el a nevet, ami azon a síron állt, ahol ő maga is a halálsorra vár... - keserédesen elmosolyodtam.
Ezt követően Hermione okosan magához vette a szót, és kiderült számunkra, hogy azért csődített minket a Három seprűbe, hogy Vitrol megírja a temetős kalandunkat. az interjú alatt a nő Harry idegeit nem kicsit piszkálta meg, többször is ingerülten az asztalra csapott, én pedig próbáltam nyugodt és hűvös maradni. Ugyan Harry beszélt a legtöbbet, aminek nagyon örültem. Nyilvánvaló volt, hogy még mélyen bennünk élt ez a "kaland", de nem szívesen tártam volna a világ elé azt, hogy a halottakkal lehet kapcsolatot teremteni, sőt léteznek olyan védelmi varázslatok, amik visszahozzák az embert a világból. Épp elég baj, hogy Voldemort simán rájöhet a dologra, és ki tudja mikor küldi utánam az egyik hívét vagy ered a nyomomba ő maga.
Ha ugyanis Dumbledore-nak hihetünk, Tudjukki egyszerűen csak hajlamos bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyni, és ha annak a súlyát sem mérte fel, hogy Harry vérének használata a feltámasztásában milyen következményekkel jár, akkor ugyan miért érdekelné az, hogy egy 18 éves lányt az anyja varázslata mentette meg, és ő maga hasonlót sem tud produkálni, mivel nem animágus.
Ha pedig haszontalannak bizonyulok, akkor nem kár értem, hiszen a Diggory vérvonal nem a szent huszonnyolc család egyike.
Ez így mind az interjú alatt jutott eszembe, és hirtelen félteni kezdtem a saját életem, nyomni kezdett a kényelmes box, ahol ültem. Minden vágyam az volt, hogy a zsebembe nyúljak és kivegyem onnan Sirius ajándékát, hogy végre beszélhessek vele.
Az interjú egyszerre telt úgy, mintha soha nem akart volna véget érni, és mintha pár perc alatt végeztünk volna.
Végül Vitrol Cedhez fordult.
- ... De Cedric szerepéről mélyen hallgattok mind a ketten.
Összenéztünk tesómmal, és szinte egyszerre szólaltunk meg.
- Majdnem meghalt.
- Majdnem meghaltam - mondta ki ő is, majd folytatta. - Esetleg megmondhatom melyik temetőben voltunk, vagy ilyesmi. Engem Margaret mentett meg egy termékkel, amit a Weasley-ikrek találtak fel és adtak Maggie-nek.
Fú, ez ütött. Már jó pár napja egyikünk se mondta ki a nevüket, és fájdalmasan összerándult a gyomrom tőle.
De Vitrol magához vette a szót, azt mondta ő nem fog reklámozni semmit, különben is csak a tiszta igazságot kell megírja.
- Mármint a mi igazságunk, úgy érti - feleltem szkeptikusan, mert éreztem a lekicsinylést. Válaszképpen csak megvonta a vállát. - Miss Vitrol, valóban olyan nehéz elhinni, hogy amit állítunk, az igaz?
A kérdésem teljesen ártatlan és őszinte volt, még akkor is, ha előbbit meg lehetett kérdőjelezni, és tényleg érdekelt is a rá kapott válasz.
Az újságírót kirázta a hideg, de úgy tűnt, válaszolni fog.
- Rémisztő - hosszú percek múlva felelt. - Ti még nem éltetek, vagy csak gyerekek voltatok ahhoz, hogy felfogjátok azt, amin mi, roxfortosok és felnőttek végigküzdöttük magunkat. - Ez a szokásos bla-bla kikészített, ezúttal azonban nem csattantam fel. - Ha elhinnénk azt, amit állítotok, az egy hatalmas válságot indítana el. Politikai, gazdasági és társadalmi értelemben is, ugyanis azt jelentené, hogy még egyszer átélhetővé válik a múlt. Ezzel pedig - horkantott -, senki nem szeretne szembenézni. A varázslók többsége, úgy, mint a muglik, nem őszinték önmagukkal, mert ha az lenne, és elhinné ezt az egész maszlagot, akkor szembe kéne néznie a saját félelmeivel.
Az utolsó mondatáig tartott a figyelmem, mert kezdtem azt hinni, hogy hisz nekünk. A maszlag szónál aztán nem bírtam ki, hogy ne morduljak fel.
- De ha egyszerűen igaz! - A tenyerembe temettem az arcomat. Az elkövetkező néhány órára gondoltam, Caramelre és arra, hogy szembe kell nézzek vele egyedül.
Akár szeretném, akár nem, a rendszer része vagyok, és a miniszternek több hatalma van felettem, mint fordítva, így nagyon meg kell válogatnom majd a szavaim. Képes leszek-e rá? Ez egy jó nagy kérdés.
Miután mindenki távozott, Cedric és én megebédeltünk, majd láttuk belépni Caramelt, és bátyám elbúcsúzott. Megbeszéltük, hogy Zonkonál találkozunk hamarosan.
Caramellel visszamentünk abba a szobába, ahol az ügyvéddel voltunk. Egy teríték sem volt az asztalon, ennyit arról, hogy ebédelünk.
Helyet foglaltunk egymással szemben, ő a kanapén, én a fotelben, majd teát hoztak. Addig nem szólt egy szót sem, míg ki nem öntött egy csészével.
- Kér, Miss Diggory?
- Majd én öntök magamnak, ha szeretnék, köszönöm - mosolyodtam el. Eszem ágában nem volt beleinni a teájába.
- Pedig az itteni tea párját ritkítja - csóválta meg a fejét-, habár, ha jól sejtem, az ide betérő fiatalok szívesebben fogyasztanak vajsört. Te is szeretnél egyet?
- Valóban így lehet, Mr. Caramel, de a vajsör tartalmaz egy minimális alkoholszintet is, és még csak délután két óra van. Nem lenne túlzás délelőtt alkoholt fogyasztani? - kérdeztem vissza, kicsit nagyobb éllel a hangomban, mint szerettem volna. - Nem kérek vajsört sem, köszönöm - tettem hozzá.
- Megengednéd, hogy tegeződjünk?
- Már el is kezdte, uram. De részemről nincs akadálya.
- Nos, Margaret. Bizonyára tudod, hogy miért kértem ezt a találkozót tőled.
- Caramel - fogtam hozzá-, ha tudnám miért szerettél volna találkozni velem egy ismert vendéglő eldugott szobájában, ahol tanúk sincsenek.... - ingattam a fejem. - Fogalmazok másképpen. Ha tudnék gondolkodni a te fejeddel, minden bizonnyal én ülnék a bársonyszékben - jegyeztem meg enyhe mosollyal.
Erre kicsit elsápadt, pedig korántsem voltak ilyen terveim.
- Igazán ambíciózus lány lehetsz - jegyezte meg. - Ez tetszik. - El is hittem volna, ha nem fintorog.
- Ne aggódjon, ez csak a látszat. Nem lenne kitartásom és fegyelmem egy országot igazgatni. De felteszem nem karriertanácsokat szeretnél nekem adni.
- Valóban nem, de akkor térjünk is a tárgyra. - Azon túl, hogy rém fura volt tegeződni vele, ezt végre értékeltem. Egy kicsit hallgatott, majd nagyot sóhajtott, mint aki a világ terheit cipeli a vállán. - Van róla halvány fogalmad, hogyan oldjuk meg a szituációt, amibe belekevertél minket?
- Milyen szituációt? Nem teljesen értem kit és mibe kevertem hova.
- Valóban? Az elmúlt heti események... Nem vetettek rám jó fényt. Hova tovább, nem vetettek az iskolára, és nem vetettek Angliára sem jó fényt. Az elmúlt heteket azzal töltöttem, hogy válaszolgattam az Európai Mágusbizottság Oktatási Minisztériumának kérdéseire, és nem örömmel tettem ezt.
- Azt gondolnám, mint az angol varázslóközösség vezetője, biztosan szívesen tesz ilyeneket.
- Tessék?
- Azt gondoltam, ez része a hivatalának, Cornelius. A levelekre való válaszolás és kommunikáció.
- Igen, de... Nem úgy értettem.
- Akkor mégis hogy várható el, hogy én értsem ezt? Jóval fiatalabb, képzetlenebb, tapasztalatlanabb vagyok.
- A diáktüntetésre értettem, amit mondtam. Azt nyilvánvalóan tudod, hogy annak ellenére, hogy jogilag nem megkérdőjelezhető az, amit elindítottál, etikailag erősen az. Egy tanárod ellen ilyen stílussal fellépni...
- Cornelius, kérem - szóltam, mielőtt túlságosan belemelegedne. - Ne is folytasd. Több tanúm is van rá, hogy Umbridge professzorral, nevezzük nevén, nem kiabáltam és végig tárgyilagosan beszéltem, semleges stílust használva. Körülményesen válogattam meg a szavaimat.
- Tanúk?
- Így van. A tanári kar több tagja, néhány diáktársam is velem volt személyesen, de az egész Roxfort hallhatta, mit mondok, mert kihangosítottam a hangom. Azokat pedig, akik részt vettek a tüntetésben, nem kényszerítettem semmivel sem, tehát ez sem róható fel számomra, valamint Umbridge professzor rendeleteit is betartottam, ugyanis a jogi ismereteim nagyrészét egyedül szereztem, egy kis részében segített néhány diáktársam is, mégsem találkoztunk rendszeresen. Így semmilyen értelemben nem vagyok vádolható.
Caramel összehúzta a szemét. Lényegében most vallottam be, hogy a főinspektori rendeletek kijátszhatóak, és ezt meg is tettük.
Mivel nem szólt semmit, ezért folytattam.
- Azt reméltem, hogy mivel nagykorú vagyok, értelmesen tudunk társalogni a tüntetés okairól és a várható lépésekről, ugyanis elárulom önnek még ezt is, hogy az iskolában sajnos nagy bajok vannak. Umbridge professzor ugyan jelezte nekünk, hogy a korábbi, valamint a jelenlegi tanáraink személye és módszerei között is vannak kifogásolhatóak, mégis, talán kimondhatom nyíltan: rossz döntést hozott, amikor őt küldte hozzánk az iskolába. Cornelius, ha etikailag nincs is rendjén, de az elsősöktől a végzősökig mindenki nevet a tanárnőn. Nem tudja, hogyan kell a diákokkal beszélni, egyértelmű, hogy nemcsak pedagógiai tapasztalatai nincsenek, de a könyvünk tartalmát sem ismeri, így nincs miért tisztelni őt. Egyértelműnek tűnnek ebben a viszonylatban az Ön céljai is, amihez nem kívánok asszisztálni.
A miniszter, komolyan mondom, csak hápogott, mint egy néma kacsa, amit most fosztottak meg a tollaitól.
- Tehet velem, amit szeretne, Uram, de hacsak nem kíván megölni, nekem lesz helyem a mágusvilágban, akkor is, ha kirúgat a Roxfortból, viszont ne higgye, hogy nem lesz olyan, aki a helyembe áll. Az angol varázslók már- már túlontúl önérzetesek, véleményem szerint. Ráadásul ma szívességet tettem önnek azzal, hogy eljöttem ide, mert Roxmortsban végre van lehetőségem a barátaimmal beszélgetni, kicsit fellélegezni a nyomasztó légkörből kiszabadulva, amit az új tanárunk okozott, és én mégis itt töltöm az időmet. Így ne haragudjon meg, ha azt mondom, hogyha nem tud velem érdemben tárgyalni, nem vagyok hajlandó az időmet tovább vesztegetni, és a világból tudósított eseményekre is a saját magyarázatot gyártok. Nos, ég Önnel, Mr. Caramel. Ha további mondandója van, az iskolában megtalál.
Már az ajtóban álltam, kezem a kilincsen, amikor utánam szólt.
- Várjon, Miss Diggory. Üljön vissza, kérem. Látom, hogy Ön rendkívül talpraesett, kisasszony, de az első kérdésem nem válaszolta meg. Mi lenne a megoldásod?
- Minden, amit kérünk, pontokba van szedve. De megismétlem. Jól figyeljen rám. Nem az ellen van kifogásom miniszter úr, hogy a minisztérium megszabja ki taníthat az iskolában vagy hogy az engedetlenségért büntetés járna. Umbridge professzor személye ellen van kifogásom, mert az is tilos ebben az iskolában, hogy rendszeresen összeüljek a bátyámmal és a párommal a könyvtárban, hogy együtt tanuljunk!
A megoldásom pedig egy rendkívül jó kérdés. A legszívesebben azt mondanám, hogy a professzort távolítsa el az iskolából, és nevezzenek ki egy független bizottságot, dolgozzanak ki egy észszerű szempontrendszert a tanáraink értékelésére, ha ezt szeretnék, valamint fejezzék be a lejárató kampányt, amit jómagam, az unokatestvérem, Harry Potter és Dumbledore személye ellen kezdtek el, még tavaly. Ha Ön nem szeretné elhinni, hogy az évtizedek óta eltűnt rettegett fekete mágus visszatért, az az ön ügye. De vizsgálják ki nyilvánosan, hogy Barty Kupor Jr. milyen körülményeknek köszönhetően szökött meg Azkabanból, hogyan szöktek meg a legújabb azkabani rabok, és milyen döntéseket tervez a minisztérium, hogy több ilyen eset ne forduljon elő.
Én az Ön helyében ezeket mindenképpen meglépném, még akkor is, hogyha nem ért egyet mindezzel. Nem fenyegetésként mondom, uram, de ha bebizonyosodna az, hogy amit Harryvel együtt állítunk, igaz, tisztában van Ön is azzal, hogy a fejét követelnék, és egy ilyen propaganda után lefogadom, hogy Harry, de én magam biztosan beállnék abba a sorba.
Természetesen ha az Ön igaza bizonyosodik be, én hajlandó vagyok nyíltan bocsánatot kérni.
- Mondja csak Moss Diggory, beszélt Dumbledore professzorral személyesen?
- Legutóbb akkor, amikor a bizonyítványaimról kérdezett, év elején. Előtte pedig tavaly nyáron, amikor megmutattam neki a temetőbeli emlékeimet, és megdicsért, amiért helytálltam és élve visszahoztam Cedricet és Harryt.
- Értem - bólintott. - Nyilvánvalóan nehéz lenne minden kérdésedet megvalósítani.
- Miniszter új, tisztában vagyok az erőviszonyokkal. Tudom, hogy csak egy diák vagyok. De ne felejtse el, hogy az egyike vagyok azon diákoknak, akik látták, hogy mi történt valójában azon a rémes helyen, meg tudom nevezni a temetőt is, és felhívnám a figyelmét arra is, hogy Umbridge professzornak hála - nem kevés gúnnyal mondtam ezt-, megtanultam mikor és hol szólalhatok meg, hogy figyeljenek rám. - Odatettem elé a mancsom is, hogy lássa a feliratot: Be kell fognom a számat.
- Az Ön nyaka körül pedig szorul a hurok, egyre kevesebben hiszik el azt is például, hogy Sirius Black szöktette ki a halálfalókat. Kérdés, hogy az emberek mikor kezdenek rettegni annyira, hogy szembe merjenek nézni a valósággal.
- Fenyeget engem, kisasszony?
- Én a tényeket mondom, uram. Ahogy arról is beszélnem kell, hogy nyilvánvalóan ön is tudja, a tüntetéseket nem lehet a végtelenségig húzni, és belenyugszik mindenki, hogy nem ért el célokat vele. Kérdés, hogy érdemes-e megvárni, amíg a jövőbeli választók elkeserednek emiatt.
Hallgattunk egy ideig, megpróbáltam emészteni miket vágtam most a miniszter fejéhez. Kis híján el is szégyelltem magam, és biztos, hogy ezek után a tarkómra is növesztenem kell egy szempárt, mert sokáig nem lesz nyugodt éjszakám.
- Nos, azt hiszem, én meghallgattam Önt. Egy képet még mindenképpen kell készítenünk a Prófétának, így ha nincs több mondanivalója, akkor elengedem. Ön rendkívüli mestere a szavaknak, Miss Diggory, -jegyezte meg -, értem már a nagybátyját. De még rendkívül sokat kell tanulnia.
- Köszönöm, miniszter úr. Ne felejtse el, hogy nyilvános bocsánatra várok, várunk, nem mástól, mint Rita Vitroltól. Így én ezzel kezdeném a munkát. De nyilvánvalóan nem én vagyok a miniszter, így kevés a szavam. A képbe pedig nem egyezem bele. További jó teázást kívánok!
Azzal felálltam, és ott hagytam őt. Az üres emelet falai visszavérték ideges lépteim.
* Mürmüc: jelentése szerint ismeretlen eredetű lény.
Mümülő pukmány: a mürmüc szóalakot felhasználva és átalakítva hoztam létre ezt a kis lényt, amihez a pukkanás szót átképezve főnévvé jött létre a lény neve. Arra utal, hogy gyorsasága lévén a lábaival trappolva pukkanáshoz hasonló hangot hallat.
A murmuc nem elírás, jobban hangzott így leírva szerintem, mint mürmücként.