49. rész

417 38 19
                                    

A nap ezer ágra sütött, amikor felkeltem. Az első dolgom az volt, hogy lecsekkoljam, Jimin ébren van-e. Nem lepődtem meg, amikor megláttam, hogy még javában húzza a lóbőrt, miközben kezeit és lábait és kulcsolva szorít magához. A feje a mellkasomon pihent, amin nem tudtam nem mosolyogni. Irtó aranyosan aludt rajtam, legszívesebben azt kívánnám, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat. Felvettem a telefonomat az éjjeliszekrényről és megnéztem az időt. Kilenc óra múlt pár perccel, szóval apáék tuti fent vannak már, a nagyszüleim úgyszint. Papa ilyenkor általában már a kertben van és rendezkedik, nagyi pedig vagy főz vagy süt vagy éppen boltban van, hogy valami friss reggelit szolgálhasson fel nekünk.

Chim mocorogni kezdett, majd pár perccel később ki is nyitotta a szemeit. Nem igazán akart elmozdulni, sőt, ébren még inkább magához szorított, ami persze egyáltalán nem zavart. Szavakkal kifejezhetetlen az érzés, ami azóta van jelen bennen, mióta Jimin és én kibékültünk. Tegnap végre összejöttünk, úgyhogy már tényleg nem panaszkodhatok, hogy valami hiányzik az életemből, hiszen mindenem megvan. Minden, egy személyben.

- Hogy aludtál? - kérdeztem, mikor már nagyjából tudta, hogy melyik bolygón van pillanatnyilag.

- Ilyen jót sem aludtam még. - motyogta, én pedig azonnal elmosolyodtam.

Ahogy Jiminre néztem, a tekintetem egyből megakadt a nyakán. Rendben, tudom, hogy tegnap elég jól éreztük magunkat, de arra nem számítottam, hogy ez ilyen szinten meg fog látszódni. Szerencsére nem túl feltűnő helyen voltak a kisebb-nagyobb foltok, pont tökéletesen takarja majd a pólója, valamint az alapozóról sem feledkezhetünk meg, mivel az az egyetlen dolog, amivel megmenthetjük magunkat.

- Öhm , ne ijedj meg, ha tükörbe nézel. - figyelmeztettem, ugyanis idő közben kikelt az ágyból és a szekrényhez indult, hogy kiválassza a mai ruháját. Az egyik szekrényajtón van egy óriási tükör, így elkerülhetetlen lenne, hogy észrevegye a lilás foltokat a nyakán, amiket nem mellesleg én csináltam.

- Hoztam alapozót. - felelte, mintha mi sem történt volna, aztán folytatta, amit elkezdett. Hatalmas kő esett le a szívemről és egyben pimasz vigyor ült ki az arcomra, hiszen;
Miért is hozott alapozót, ha egy árva bőrhibája sincsen?

Lusta voltam felkelni, inkább csak figyeltem, ahogy Jimin szépen lassan elkészül. Nem voltam éhes, sem szomjas, inkább csak fetrengtem volna egész nap itt fent Jiminnel, de volt rá egy millióm, hogy eseménydús nap előtt állunk, ezért rávettem magam én is a készülődésre. Rajtam semmi nyoma nem volt a tegnapi dolognak, így legvégső esetben is bepróbálkozhatunk azzal, hogy Jiminnek titokban van valakije, akivel még mielőtt idejöttünk, találkozott és ez lett az eredménye.

Lementünk a konyhába, ahol, ahogy sejtettem, már minden elő volt pakolva és több mint valószínű, hogy nagyi boltban volt nemrég, ugyanis minden úgy fest, mintha most csinálták volna. Leültünk az asztalhoz, közben a szüleink is idetévedtek a nappaliból, majd apa izgatottan avatott be minket a mai programba.

- Mivel a Hamdeok strand itt van egy köpésre, gondoltuk, hogy ilyen melegben legszívesebben ti is fürdeni mennétek. - vázolta fel az első ötletét - Gondoltunk arra is, hogy Jiminnel jól jönne, ha lőhetne egy pár fotót, amíg itt vagyunk, szóval elmehetnénk megnézni a virágösvényt, a régi vulkánoknál túrázhatnánk, - sorolta - legutoljára pedig visszajönnénk ide és sütögetnénk a kertben. - mondta végig, mire én azonnal Jiminre pillantottam, aki érdeklődve figyelte a felnőtteket. Ezek szerint neki is tetszik az ötlet, én is jó tervnek tartom, amit mára kitaláltak nekünk, úgyhogy felőlem indulhatunk is.

- Viszont nem a strandon kezdünk először, hanem túrázunk egyet, hogy ne a legmelegebb órákban kelljen annyit szenvedni. - vette át a szót Jieun, majd ő is enni kezdett.

Out Of The Blue [JIKOOK]Where stories live. Discover now