Out Of The Blue [JIKOOK]

55. rész

Sokkal több időt töltöttünk tegnap lent a medencénél a többiekkel, mint amennyit alapvetően elterveztünk és szerintem mondanom sem kell, hogy úgy jöttünk vissza aztán a szobánkba, mint két zombi. Az esténk sem telt máshogy, egész végig feküdtünk az ágyon és hol az egyikünk, hol a másikunk aludt el egy kis időre. Vacsoránál viszont szembesülhettünk a ténnyel, hogy nem csak minket készített ki az egész délutános szórakozás, hanem szinte minden osztálytársam ilyen állapotba került.

Ma reggel sokáig aludhattunk, bár inkább azt mondanám, hogy délig mindenki felkelt. A programunk talán az egyik legizgalmasabb program lesz az összes közül, ugyanis nemsokára indulunk megnézni a mini Eiffel tornyot, valamint a miniatűr Velence sem marad majd ki a buliból, ahol az osztályfőnök felhívta rá a figyelmünket, hogy bizony kipróbálhatjuk a gondolázást. Mivel Vegas egy konkrét sivatag, így a leglengébb ruháinkat javasolták a mai mozgalmas napra a tanárok, úgyhogy ki is választottuk a megfelelő szettet, ami Jiminnél egy szandálból, halványkék pólóból és egy fehér rövidnadrágból, nálam pedig egy fehér ujjatlanból és egy farmer rövidgatyából állt, mindennek tetejében én még felvettem egy baseball sapkát is, hogy ne nagyon kapjak napszúrást, illetve Jiminre is ráadtam egyet.

- Azt hallottam, hogy megyünk a Grand Canyonba is. - pillantott rám a tükörből Jimin, aki éppen magát nézegette, hogy biztosan jó lesz-e ez a ruha mára. - Két lány beszélt róla. - tette hozzá.

- Van rá esély, nem vagyunk olyan messze tőle, hogy kihagyjuk a listáról a legnagyobb látványosságot Nevadában. - gondolkodtam el hangosan. - Megkérdezem majd az ofőmet, rendben? - sétáltam mögé, majd összefontam karjaimat a daraka körül, aztán nyomtam egy puszit az arcára, amit ő egy az egyben végignézhetett a tükörből, így nem is csodálkoztam, hogy teljesen vörössé vált az arca.

- Néha annyira szeretném, ha anyáék tudnának erről. - váltott váratlanul témát, mire felkaptam a fejem. - Annyival egyszerűbb és jobb lenne, ha nem a hátuk mögött szabadna csak ilyeneket csinálnunk, aztán mégis eszembe jut, hogy nem garantált az elfogadás és a támogatásuk. - sóhajtott egy nagyot a végére. Egyetértettem mindazzal, amit az imént elmondott, hiszen tényleg fényévekkel könnyebb lenne úgy élni, hogy a szüleink természetesen állnak ehhez az egészhez, de ahogy ő is elmondta, ez cseppet sem garantált, sőt, az esély erre igazán csekély.

- Manó - fordítottam magammal szembe, mert volt egy olyan érzésem, hogy ettől a témától szomorú lesz. - Megígérem, hogy nemsokára elmondjuk nekik, oké? Ha minden kötél szakad, fogjuk magunkat és elköltözünk, úgyis van apának egy lakása nem olyan messze Szöultól, ami már évek óta arra szolgál, hogy apa munkájával kapcsolatos dolgozó helyiség legyen az egész. - vettem mély levegőt, ahogy belegondoltam - Várjuk meg az esküvőt. - tanácsoltam, mire ő beleegyezően bólintott egyet.

- De most nem látja senki - jelentette ki, ezt követően pedig azonnal lábujjhegyre állt és megcsókolt. Nem tudtam mit tenni, belemosolyogtam a csókba , hiszen elképesztően aranyos volt. Igaza van, most senki sem látja, de őszintén mostmár az sem izgat, ha az itteni társaság szemtanúja lesz egy-két apróságnak. Nem akarom, hogy az utazás azért ne kegyen teljes, mert nem foghatom meg a szerelmem kezét és nem mutathatom ki, hogy mennyire szeretem, csak azért, mert nem heteró párkpcsolatban vagyunk.

Az indulás előtt még telefonáltunk egyet apával és Jieunnel, akik még arról is kérdezgettek, amire válaszolni sem tudtunk.  Komolyan mondom, hogy talán jobban izgulnak bármely program miatt, mint mi.  Az út kivételesen egész nagy csendben telt, még nem igazán ébredt fel a társaság, viszont fél óra buszozás után, mintha valami hirtelen csoda történt volna, visszatért belénk a az életerő és onnantól kezdve alig bírtunk magunkkal.