Out Of The Blue [JIKOOK]

14. rész

Tegnap éjjel biztosan nagyon rossz pózban alhattam, mivel rettentően fáj a térdem. Már reménykedtem benne, hogy olyan széoen javul, hogy a doki visszaenged előbb játszani, de hogyha ez így folytatódik, akkor ennek igazán kevés a valószínűsége. Jieun felajánlotta, hogy felhívja az orvost és megkérdezi mit tehetnénk, hogy ne fájjon ennyire, amire ő csak annyit felelt, látogassam meg háromkor. A napokban nagyon össze-vissza vannak az óráim, rengeteg elmarad, van, amikor két órára kell csak bemennem. Ma is ilyesmi volt, ami annyit tesz, hogy az első két órám meg volt tartva, aztán két lyukas óra, majd egy utolsó matek és jöhettem is haza. Jimin nemrég esett be a házba, de nem nagyon beszéltem vele, mivel konkrétan felrohant a szobájába. Biztos nagyon nyúzzák őket a tanárok, amit nem is csodálok, hiszen jövőre nekik is érettségizni kell.

- Lejegelem a térded, aztán , ha apukád megjön, már indultok is. - jelentette ki Jieun, mire csak bólintottam, ő pedig már hozta is a kendőbe bugyolált jégzselét. A doki azt mondta jót tesz, ha hideg éri, ezért Jieun sokszor megkér, hogy szakítsak egy kis időt erre.

- Mondott még valami fontosat doktor Kang? - érdeklődtem, de csak egy nemleges választ kaptam.

- Öhm - kezdtem bele az új témába - A barátnőm azt mondta, hogy ez a hét jó lenne neki - hadartam el - Te és apa ráértek? - kérdeztem egy nagyobb nyelés kíséretében.

Jieun halványan elmosolyodott. Már tudom kitől örökölte Jimin a mosolyát. Az anyukájának is gyönyörű mosolya van, de amikor a fia villantja ki fogait, egyszerűen képtelenség levenni róla a szemed. Ahogy a szemei szinte eltűnnek, az arca pufibb lesz...

- Itthon leszünk, nincsen semmilyen programunk. - felelte, és pont ebben a pillanatban hallottuk meg a bejárati ajtó nyílását, mire mindketten odakaptuk a fejünket. Apa kicsit ugyan csapzottan festett, de rögtön szólt, hogy menjünk vele.

Az odavezető úton elmesélte, hogy majdnem elütötték a zebrán, a titkárnője ráöntötte a kávéját a nagy siettségben, amit az ingjén díszelgő hatalmas kávéfolt bizonyított, és végül, de nem utolsó sorban, el kellett halasztania egy megbeszélést, mert az egyik pénzügyekkel foglalkozó alkalmazottja lebetegedett. Elmondtam apának is a Sooyounggal kapcsolatos, hétvégi terveimet, amibe azonnal bele is egyezett, mondván, hogy ha törik, ha szakad sem csúsztatjuk későbbre a vacsorát.

Az orvos gyorsan megvizsgálta  a zúzódott testrészemet, majd hamar meg is állapította, hogy durván beüthettem valamibe álmomban, mert elég rossz állapotban van. Tudtam, hogy mióta a családban nehézségek vannak, a rémálmaim miatt rúgdosok éjszaka, de nem gondoltam volna, hogy felriadás nélkül kárt teszek magamban.
Elmondta azt is, hogy rápakol két hetet az edzéshatáridőmre, ami nagyon elszomorított, hisz már alig vártam, hogy levezessem ezt a sok stersszt valahogyan, amire nyilván a kosár volt a leghatékonyabb megoldás, de úgy látszik egy hónap múlva mehetek csak vissza edzeni.

Visszafelé még kérdezgettek kicsit Sooról, viszont próbáltam nem lelőni a poént,  mert akkor semmi értelme nem lett volna összegyűlni. Nem lett volna téma, mert az összes közelmúltban történt eseményről tudnának. Jieunnek többet beszéltem a lányról, mivel ő még egyáltalán nem ismeri, apa pedig erre csak morcosan vezetett tovább.
Amikor hazaértünk, a szobám felé menet meghallottam Jimin hangját, aki éppen telefonált valakivel. Tippelni mernék, hogy Yoongi az. Tudtam, hogy nem szép dolog, de a kiszűrődő hangok felkeltették az érdeklődésem, ezért megálltam, hogy tudjak hallgatózni.

- Nem, Yoongs, nem erről van szó.

- Elég, ha én tudom.

- Soha? - hangzott el egy inkább kérdésnek tűnő válasz is.