11. rész

720 59 26
                                    

Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elérkezett a buli napja. Ez lesz életem legelső bulija és kellően izgatott is vagyok miatta. A legtöbben lánnyal mennek, mint például a bátyám, de én még nem igazán találtam senkit. Yoongi leszervezett nekem mára valami tizenegyedikes lányt az osztályából, aki elmondása szerint nagyon szép és okos is, na meg a szurkolócsapat volt kapitánya, úgyhogy vannak adottságai, hogy az ő szavaival éljek. Egyébként a lányt, ha jól emlékszem, Minának hívják és eredetileg japán.

A szekrényem előtt állva gondoldtam, hogy mit vehetnék fel, ugyanis mostmár túl széles volt a választék. Jungkooktól nagyom kedves volt, hogy ennyi mindent vett nekem, ráadásul kérés nélkül, amit mellesleg még mindig nem tudom, hogyan hálálhatnék meg neki. A választásom egy jó pár perccel később egy CK pólóra esett, ami amúgy fehér és csak egy apró felirat van rajta feketével, plusz egy fekete bőrnadrágra, ami már nem emlékszem melyik boltban tetszett meg. Lerángattam magamról a pulcsim és a melegítőalsóm, majd sikeresen belegyömöszöltem magam azokba a méregdrága darabokba. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen ruhákat fogok hordani, de be kell valljam, eléggé bejön.

Nemsokára itt lesz értem Yoongi, aki megint elkérte az anyja kocsiát, így hamarabb odajutunk majd Jinékhez, akik igazából nem is laknak messze, de ez nézőpont kérdése. Nagyon izgultam már így fél órával az indulás előtt, úgyhogy muszáj volt valamivel elütnöm az időt addig. Szerencsére Jungkook tegnap nálam hagyta egy csomó ruháját, azzal a céllal, hogy majd berakja a mosásba, mert nem veszi fel egyenesen a boltból, de aztán valaki felhívta és azóta is nálam hevernek, szóval át kellene vinnem neki.

Bekopogtam az ajtaján, ami mögött meglepően nagy csönd volt, ezért gondoltam, benyitok. Nem kellett volna. Sooyoung már megérkezett és éppen Jungkook ölében ülve csókolóztak, ezért csak letettem a földre a ruháit és húztam is ki a csíkot. Nagyon kell vigyáznom ebben a házban, hogyha Kook szobájába megyek, mert tényleg kiszámíthatatpan, hogy kivel és mit művel, én pedig a legkevésbé sem vagyok ezekre kíváncsi.

- Sziasztok - mosolyodtam el, mikor szembe találtam magam anyáékkal, akik a lenti nappaliban ülve tévéztek.

- Szia kincsem. - fordult felém anya.

- Szevasz öcsi! - üdvözöld Seungheon is.

- Indultok? - kérdezték egyszerre, én pedig bólintottam.

- Csak én, Yoongi nemsokára itt lesz, Jungkook pedig még Sooyounggal - köhintettem - van.

- Érezd jól magad - mondta Seungheon - És ne rúgj be ha lehet - tette hozzá anya - annyira - helyesbített Seungheon, mire én csak felnevettem  majd egy köszönés után, felkapva a bőrkabátom, elhagytam a házat.

A friss, hűvös levegőre érve kissé lenyugodtam, illetve összeszedtem magam fejben. Tudom, hogy nevetséges, amit művelek, de tényleg nem vagyok hozzászokva az ilyen élethez, és nem is hiszem, hogy hamar hozzá tudok majd szokni. Elindultam lefelé, ahol megpillantottam a legjobb barátomat, amint az autónak dőlve nyomkodja a telefonját. Nem igaz, hogy nem tud elszakadni attól a szartól.

- Hali - bokszoltam vállba, mire felkapta a fejét és a szokásos gyors ölelésben részesített, majd be is battant az autóba, én pedig követve a példáját, beszálltam mellé. - Mi ez a sok pia? - utaltam a hátsóüléseken lévő alkoholos üvegekre.

- Ez egy baszott nagy buli lesz, nem hagyhattam ki! - vigyorgott, én meg csak megingattam a fejem. - Várod, hogy bemutassalak Minának? - tért át a "randi" témára, amitől nekem sokkal hevesebben kezdett el verni a szívem.

- Aha - rendeztem le röviden, mire ő csak felnevetett.

- Azért ilyen látványosan ne parázz - csapott egyet a combomra - Jó csaj, ráadásul van egy barátnője, akivel én kavarok! - huzogatta a szemöldökét, és itt már belőlem is kitört a röhögés. Hihetetlen, hogy csak a csajokon jár az esze.

Yoongi leparkolt egy kicsit messzebb Jinék házától, mondván, hogy az utcában tuti nem lenne hely, ami így is volt. Az utca tele volt autókkal és mororokkal, pedig előbb érkeztünk, mint hét óra, dr ezek szerint a buli már javában zajlik odabent. Segítettem Yoonginak becipelni a piákat, amiket le is pakoltunk egy egyik kiállított asztalra. A hely tömve volt ismeretlen és ismerős arcokkal is, még gólyák is jöttek a buliba. Nem tudom, hogy a házigazda hol lehetett, de nem is foglalkoztam vele, mivel egy alapos bámészkodás után elindultunk megkeresni Mináékat.

A szívem már a torkomban dobogott, ahogy közeledtünk a hátsó kijárat felé, ami egyenesen egy nagyobb teraszra vitt ki. Itt nem voltak sokan, nagyjából tíz ember iszogatott az egyik végében, mi pedig oont kiszúrtuk a két lányt a másikban.

- Helló lányok - karolta át a tudom is én kicsodáját Yoongs. - Jia, ő itt Jimin, Jimin, Jia - mutatott be a hosszú, szőke hajú lánynak - Ő pedig itt Mina - mutatott a mellette álló rövid, világosbarna hajúra.

Jobban szemügyre tudtam végre venni a lányt, aki tényleg baromi csinos volt, a stílusa is nagyon tetszett, a mosolya pedig irtó aranyos volt. Egy rózsaszín, felsőt és egy bő farmert viselt, egy egyszerű fehér tornacipővel, de még így is elképesztően festett.

- Sziasztok - tártam ki karjaimat, ugyanis Yoongi már bemutatott nekik egy pár pillanattal ezelőtt.

Minával nem sokkal később visszamentünk a házba, pontosabban oda, ahol az italok voltak, mert szerette volna, ha kipróbálok pár dolgot. Hamar levette, hogy még életemben nem ittam, ezért azonnal kevert nekem valamit. Habozva ugyan, de lehúztam a poharamban lévő folyadékot, ami annyira erős volt, hogy nyomban elszédültem tőle.

- Ezt még szoknod kell - nevetett fel, majd közelebb lépett hozzám - Mit szólnál valami kevésbé erőshöz? - suttogta a fülembe, nekem pedig felállt a nem létező szőr a hátamon.

- Ugyan, ne kímélj! - dőltem a falnak, mire Mina szemöldökráncolva töltött nekem egy újabb pohárral.

Nagy nehezen az is leküzdöttem, aminek hatására kellően jól éreztem magam és ezt a lány is észrevette, ezért karomnál fogva kezdett húzni a lépcső felé. Látszólag ismerte a járást, mivel egy eldugottabb folyosójára vezett a hatalmas háznak, ahol egy lélek sem járt. Itt komolyan mindenki ilyen gazdag?!

- Nem akarom húzni az időt, Jimin - fonta nyakam köré vékony karjait, én pedig rögtön derekára vezettem kezeimet.

- Féltem, hogy mást mondasz majd - suttogtam és minden bátorságomat összegyűjtve, ami szerintem csak a piától lehetett, a lány ajkaira hajoltam.

Életem első csókját sem így terveztem, valószínűleg elég részegen, egy eldugott helyen, egy teljesen ismeretoen házban, egy teljesen ismeretlen lánnyal, akivel a legjobb barátom hozott össze.

Lassan mozgatni kezdtem ajkaim, mire ő is bekapcsolódott a kis játékunkba. Eleinte megtartottuk ezt a romantikus, lassú verziót, de Mina nem sokat várt arra, hogy belejöjjek, vad csatába hívott, amibe habozás nélkül belementem. Ízlelőszerveink szenvedélyes táncot lejtettek, néha kisebb nyögések hagyták el száját, de én valahogy nem éreztem olyan jónak ezt az egészet.
Talán az első csók béna, de nem hiszem, hogy semmit nem kellene éreznem közben. A legelején izgatott voltam, de percekkel később már nyoma sem volt ennek, nem váltott ki belőlem különösebb reakciót.

Kezét levezette ágyékomhoz és végigsimított nadrágon keresztül, férfiasságomon. Azt hittem ez már kihoz belőlem valamit, de még itt sem éreztem semmit, úgyhogy el is toltam magamtól a lányt, aki értetlenül bámult rám.

- Én azt hittem te is akarod

- Én is akarom, de - magyarázkodtam volna, ha nem int le.

- Igen, talán nem most kellene - túrt idegesen hajába, majd egy utolsó csókot adva felduzzadt ajkaimra, eltűnt ebben a hatalmas labirintusban.

2020.05.16.

Out Of The Blue [JIKOOK]Where stories live. Discover now