Szeretlek, csillagom

13. Érzések vihara

Soha ne hagyd, hogy a fejezet kaotikussága eltántorítson attól, hogy szokott módon idézet kerüljön a fejezet elejére. Egyszerűen csak írj valami hülyeséget, és voilà, a szokás megszakítatlan.

V.

A karácsony elteltével a szünet csakúgy szárnyalt. Ugyan az ünnepek előtt inkább a tanulnivaló és a házi feladatok felé sem néztem, a bál után kénytelen voltam ezeknek is figyelmet szentelni. Egyszer-kétszer, amikor szünetre vágytam, mert már teljesen zsongott a fejem, Madam Pomfreyhoz is benéztem, habár nem volt túl sok dolgom. Ugyan sokkal többen tartózkodtunk az iskolában ebben a szünetben, mint amúgy szoktunk, a diákok nem csináltak semmi olyat, ami miatt a Gyengélkedőre kerültek volna.

Szabadidőmben még többször is meglátogattam a Szükség szobáját, hogy zongorázhasssak, sétálgattam az udvarban, valamint rengeteget rajzoltam.

A január eljövetelével az a pár diák is visszatért, aki egyébként hazament a szünetre. Onnantól kezdve, hogy a tanítás újra elkezdődött, nem volt megállás: a tanárok bekeményítettek, mondván már csak négy hónapunk volt hátra a vizsgákig.

Napjaim kissé egyhangúan teltek, leginkább csak tanultam, heti háromszor Madam Pomfreynak segítettem, valamint hétvégente szerencsére sikerült egy kis időt kerítenem Maddyre és Beccára is, valamint párszor Lyra is csatlakozott hozzánk (bár Lyrával inkább kettesben találkoztam sokszor), s Krissel is sikerült beszélgetnem pár alkalommal.

Ami Fredet illeti... Nem nagyon találkoztam vele. Direkt legalábbis egyszer sem. S hogy miért? Ó, erre igazán könnyű volt a válasz. Egész egyszerűséggel kerültem őt.

Nem fogok hazudni. Élveztem a bál éjszakáját. Nagyon is élveztem. Még mindig mosolygok, ha eszembe jut, hogy milyen jó volt a beszélgetés és a tánc, mind a bulizósabbak, mind a lassabak, az, ahogy vészesen közel kerültünk egymáshoz, mind fizikailag, s még talán lelkileg is, s ahogy én teljesen elvesztem barna szemeiben... Álomba illő volt, s nem hittem, hogy a Cedriccel való szakítás után esetleg ilyen hamar jól fogom tudni érezni magamat. Igazán jól. De aztán az éjszaka elmúlt, feljött a nap, s rávilágított az igazságra. És hogy mi volt az igazság? Az, hogy megrémültem.

Megijesztett az, hogy mennyire jól éreztem magam az idősebbik Weasley iker társaságában. A Cedriccel való szakítás – ha nem is olyan mélyen – még bennem élt, s azt sem tett túl jót a lelkemnek, ahogy végignéztem megannyi táncukat Choval azon az estén. Mély nyomot hagyott bennem a hugrabugos fiú iránti csalódás, s talán pont emiatt rémültem meg attól, hogy elkezdtünk közel kerülni egymáshoz Freddel. Közelebb, mint akik csak barátok. Idegen, mégis kissé ismerős kezdett növekedni bennem, csak sokkal nagyobb mértékben, mint amit a Cedriccel való kapcsolatomkor éreztem. Kezdtem tényleg, igazán belszeretni Fredbe, és ez halálra rémisztett. Nem akartam csalódni. Így hát a számomra egyedüli megoldásnak tűnő dolgot tettem: kerültem, ahogy csak tudtam. Ami nem volt azért olyan egyszerű.

Ugyanis jópár randi után februárban Maddy és George hivatalosan is összejöttek, így legjobb barátnőmhöz George is csapódott, hozzá pedig szinte kivétel nélkül mindig Fred is. Bármennyire is akartam volna több időt együtt tölteni Maddyvel, egy kissé elkezdtem elhanyagolni őt. Egyszerűen nem bírtam elviselni Fred jelenlétét.

Ennek következtében egyre több időt töltöttem Lyrával. Habár Beccával is találkoztam néha, őt lefoglalta az RBF vizsgáira való készülés, valamint ő is próbált minél több időt eltölteni Blaissel, akivel nem sokkal Maddy és George előtt jöttek össze. Krissel is hasonló volt a helyzet. Habár ő nem randizgatott senkivel sem, neki viszont utolsó, legnehezebb vizsgáira kellett felkészülnie.