Szeretlek, csillagom

6. Emlékek

„– Így működik az emlékezet (...) Az elfeledett dolgok az engedélyünk nélkül tűnnek el, majd anélkül bukkannak fel újra. – Néha pedig hiányosan és torzan kerülnek elő."

Kristin Cashore: Keserkék

– Phoenix? – szólított meg Lupin a szünet utáni első Sötét Varázslatok Kivédése óránk végén.

– Igen?

– Tudnál maradni egy kicsit? Nem szeretnélek nagyon feltartani, de lenne valami, amiről beszélnünk kellene.

Meglepetten bólintottam. A terem lassan kiürült körülöttünk. Lupin átvezetett az irodájába, ami különböző varázslényekkel volt tele. Kíváncsian néztem körül – még soha nem adódott alkalmam bepillantani ebbe a helyiségbe.

– Kérsz esetleg egy pohár teát?

– Elfogadom – mosolyodtam el. Amíg a teát főzte, apró semmiségekről kérdezett, majd miután leült velem szembe az asztalhoz és kortyolt egyet a saját italából, belekezdett a mondanivalójába.

– A nevelőszüleid írtak nekem, amikor még kómában voltál a dementorok után, és megkértek, hogy tanítsalak meg patrónust idézni. Hogy legközelebb tudj védekezni.

Meglepődve néztem rá. Nem gondoltam volna, hogy Medáék egyáltalán ismerték Lupint. Hogy húzzam egy kicsit az időt, beleittam a teába. Kifejezetten finom, gyümölcsös íze volt, talán epret és cseresznyét éreztem benne. Valahogy ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Egy emlék, egy érzés motoszkált megfoghatatlanul az agyam egyik hátsó szegletében. Mosolygó, barna szemek. Óriási kötött pulcsiba bugyolált, bögrét szorongató kezek.

Visszafókuszáltam a jelenre, hisz Lupin arra várt, hogy reagáljak valamit.

– De Lupin professzor, az egy rettentően bonyolult varázslat. A legtöbb felnőtt varázsló nem is képes teljes értékű patrónust megidézni.

– Nem is ez a cél. A védelemhez nem feltétlen kell tökéletes varázslat, és nem is várom el tőled, hogy sikerüljön, habár nem is úgy ismertelek meg, mint aki megriad egy ilyen kihívástól – mosolyodott el ismét.

– Rendben – gondolkodtam el. – Mikor lennének az órák?

– Csütörtökönként, ha neked az megfelel.

Bólintottam, majd kiittam a maradék teámat is a bögréből.

– Majd szólok, amikor megvan a helyszín és a pontos időpont – mondta.

– Köszönöm a teát – szóltam, majd összeszedtem a holmimat, és gyors köszönés után elindultam a klubhelyiség felé, hiszen aznapra nem volt több órám. Az ajtóból egy pillanatra még visszapillantottam – Lupin a gondolataiba merülve üldögélt, arcán olyan kifejezés ült, mint aki fejben épp olyan messze járt, mint én az előbb.

Mikor elérkezett a csütörtök, izgatottan indultam el az utólag megbeszélt terem felé. Útközben összetalálkoztam Harryvel, aki látszólag ugyanarra tartott, mint én.

– Hát te? – kérdezte, amikor benne is tudatosult, hogy egyfelé tartottunk.

– Lupinhoz. Megtanít dementorok ellen védekezni.

– Téged is?

Bólintottam. – Ezek szerint ketten leszünk. Végül is, múltkor is együtt kerültünk Gyengélkedőre. Bár te határozottan jobban jártál.

– Igaz – mondta egy kicsit feszengve.

Mikor odaértünk a teremhez, Lupin még nem volt ott, azonban ő is hamarosan megérkezett. Hozott magával egy mumust, is, ami az elmondása szerint Harry előtt egy dementor alakját vette fel. Elmondta nekünk a varázsigét, majd el is kezdődhetett a gyakorlás.