Szeretlek, csillagom

26. Egy újabb veszteség

Goodbye, goodbye, goodbye,
You were bigger than the whole sky
Taylor Swift

Miután Fred és George egy ikonikus tréfaparádéval végleg elhagyták az iskolát, a szabadidőm feleannyira csökkent. Elérkeztünk az utolsó, végső hajrához a RAVASZ vizsgák előtt, s hamar elérkezett az a pont, amikor a tanárok már csak ismételtek velünk. Megrémített a gondolat, hogy ezeken a vizsgákon múlik jóformán az elkövetkező életünk, hogy ezt megcsináljuk, utána pedig kikerülünk az iskolából egyenesen a nagybetűs Életbe. Páran rögtön elkezdenek dolgozni majd, páran éveket tanulnak majd még ezek után is, ez azonban már nem lesz ugyanaz. Soha nem lesz ugyanaz.

Habár most kevesebb vizsgám lesz, mint amennyi RBF-et kellett letennem, ezek így is épp elegek voltak, hisz nehézségben bőven felülmúlták az RBF-eket. Vizsgázok majd Sötét Varázslatok Kivédéséből, Bűbájtanból, Átváltoztatástanból, Gyógynövénytanból és Bájitaltanból is. S habár vizsgázhatnék sokkal többől is, hogy legyenek tartalék RAVASZ-aim, mégsem fogom ezt tenni. Soha nem volt más tervem azon kívül, hogy gyógyító legyek, és nem is voltam hajlandó engedni ebből.

Rossz érzésem eleinte csak elvétve, éjszakánként rémálmok formájában talált meg ismét, s habár legalább így a tanulásomat nem zavarta, nem kevés nyugtalan percet okozott, főleg, hogy ahogy telt az idő, úgy váltak gyakoribbá az álmok is. Az sem könnyítette a félelmemet, hogy pontosan tudtam, hogy eddig bármikor éreztem ezt, mindig meghalt valaki. Csak reménykedni tudtam, hogy ezúttal nem ez volt a helyzet, s csak a vizsgadrukk ment az agyamra.

Talán az egyik legrosszabb volt az egészben, hogy ezúttal teljesen magamra maradtam ezzel az egésszel. Sirius és Fred voltak az egyetlenek, akik tudtak erről (plusz Harry, Ron és Hermione, mivel anno tavaly hallották a beszámolómat a dologról Siriusnak, őket mégsem igazán sorolnám ide), Siriusnak azonaban nem írhattam, mert mostanság minden postát alaposan átvizsgáltak, Frednek pedig hasonló okok miatt nem számolhattam be a dologról, plusz valamilyen szinten az is visszatartott, hogy tudtam, ha leírnám ezt, ha beszélnék róla valakinek, akkor ijesztően valóságossá válna, ami történt velem. Amíg viszont nem beszéltem róla senkinek, addig valamelyest sikerült abba a hitbe ringatnom magam, hogy csak beképzeltem az egész dolgot.

Hamar elérkezett a június, s a beköszönő nyár egyben a vizsgák kezdetét is jelentette. Elérkeztek a legutolsó tanórák a nagy megmérettetés előtt, s a tanárok próbáltak utolsó jó tanácsokkal ellátni minket. Az utolsó pár napot, ami hátra volt a vizsgák előtt, amit hétfői nappal, bűbájtannal kezdtünk, jóformán tanulással töltöttem. Lilyvel ültünk egymásnak döntött háttal a Szükség Szobájában, s megállás nélkül csak magoltunk, kevés szünetet hagyva, amit pedig egymás kikérdezésével töltöttünk el. Rossz előérzetemet, ami napközben is elkezdett már zavarni, jó mélyre elzártam magamban. Nem hagyhattam, hogy bármi is befolyásolja a teljesítményemet életem legfontosabb vizsgáin. Nem tudom hogyan, de működött a dolog, száz százalékosan rá tudtam koncentrálni a tanulásra, amit a kikérdezéseken kívül csak az étkezések, utolsó tanórák, valamint némi alvás éjszaka szakított félbe.

A vizsgák előtti utolsó vasárnapot kb hét év bűbájtan tananyagának átismétlésével töltöttük el, lévén az volt legelső, másnapi vizsgánk. A délelőtt és a kora délután az elmélet utolsó átolvasásával ment el, a nap maradék részében egészen takarodóig pedig a gyakorlati elemeket vettük át.

Este kilenckor, mielőtt mindketten elvégeztük volna magunkon a kiábrándító bűbájt, Lilyvel szorosan átöleltük egymást.

– Sok sikert holnap – súgta a fülembe a hollóhátas lány.

– Neked is – erőszakoltam egy halvány mosolyt az arcomra. – Megleszünk. Sikerülni fog.

Egy perccel később mindketten immár láthatatlanul hagytuk el a Szükség Szobáját. Visszaérve a klubhelyiségbe felosontam a szobámba, majd átvéve a pizsamámat bebújtam az ágyba, és szemeimet lehunyva vártam arra, hogy elaludjak végre. Az idő viszont telt, nekem meg csak nem jött álom a szememre. Folyamatos forgolódás után rápillantottam az órára, s azt kellett megállapítanom, hogy még csak fél óra telt el. Gondolataim egymást üldözték, tele volt az agyam a bűbájtannal, s fejemben a zűrzavar csak nem akart csitulni. Végül egy egész órányi sikertelen próbálkozás után inkább felhagytam az egésszel, s felkapva egy vékony köntöst ismét kiábrándítottam magam, majd halkan, nehogy bárkit is felébresszek a folyosón, kiosontam a szobámból. A klubhelyiség már teljesen üres volt, a legmegszállottabb heted– és ötödévesek is nyugovóra tértek.