Szeretlek, csillagom

15. Az igazság (Sirius mindent is felfed)

Anyukámat mindig vörös hajjal és barna szemmel ábrázoltam, apukámat pedig sötétbarna, szinte fekete hajjal és szürke szemekkel.1. Egy új élet

Három héttel azután, hogy a nyári szünet megkezdődött, egy kisebb utazótáskával vállamon álltam Londonban a Grimmauld téren, kezemben egy papírt szorongatva.

Miután az első három hetet szinte semmittevéssel töltöttem otthon Medáéknál, ezenkívül egyszer elmentem az árvaházba, úgy éreztem, meg is őrültem volna, ha a nyaram hátralévő öt és fél hetét is így kellene eltöltenem. Minden percben, amikor nem volt különösebb tennivalóm, Cedric járt az eszemben. Álmaimban folyamatosan kísértett a kép, ahogy ott fekszik a földön, üveges tekintettel, élettelenül. Közben pedig rettegtem is. Akárhogy is tagadja a minisztérium – márpedig nagyon is tagadja –, Voldemort visszatért. Habár eddig nem adott sok jelet magáról, elég volt a tény is, hogy újra erőre kapott, én máris rettegtem, hogy még több szerettemet fogom elveszíteni.

A minisztérium azonban ahelyett, hogy belátta volna, hogy a Nagyúr visszatért, nem csak hogy tagadta a dolgot, hanem helyette inkább elkezdte bemocskolni Harryt és Dumbledoret. Az emberek pedig hittek a Reggeli Prófétának, ezáltal hittek a Minisztériumnak. Kevesen akadtak olyanok, akik Harrynek és az igazgatónak hittek volna.

Mivel nem volt semmi programom, ami miatt már csak ezek a dolgok jártak a fejemben, sietve kaptam el a lehetőségen, amikor Sirius felajánlotta, hogy bármikor szívesen lát, és segítő kéz is elkellene. Hogy mihez? Takarításhoz. Nekem pedig pont erre volt szükségem. Hogy valami elterelje a figyelmemet.

Beszívva a friss júliusi levegőt pillantásom a kezemben tartott papírra siklott.

,,A főnix rendjének főhadiszállása a Grimmauld tér 12-es szám alatt található."

A felirat elolvasása után felnézve kissé csodálkozva néztem végig, ahogy a 11-es és a 13-as házak egymástól távolodva helyet szorítottak egy harmadiknak.

Fidelius bűbáj – mosolyodtam el, ahogy felismertem a varázslatot, amivel elrejtették a házat. Vörös hajamat kisöpörve a szemeből elindultam a bejárati ajtó felé, majd nagyot sóhajtva benyitottam. A válaszlevélben, amit Sirius küldött, amikor megírtam neki, hogy élek a lehetőséggel, és jövök, le volt írva, hogy semmiképp se csöngessek, valamint a folyosón néma csöndben legyek csak. Ebben a levélben kaptam meg mellékelve a papírt is, amire a felirat volt ráírva.

A házba belépve egy folyosó fogadott, a falon festményekkel és egy nagy függönnyel. Az első ajtóhoz érve benyitottam, s ahogy sejtettem, a kicsit sem üres konyhába léptem be.

Ebédidő lévén mindenki az asztalnál ült, aki jelenleg a házban tartózkodott, és ez nem kevés embert jelentett. Ott volt Mr. és Mrs. Weasley, az ikrek, Ron, Ginny, Sirius, Hermione, Lupin professzor, és még valaki, ugyanis Ginnyvel szemben egy teríték és tányér benne ebéddel ott volt az asztalon, az illető azonban épp nem tartózkodott az asztalnál.

– Phee! – szólaltak meg egyszerre az ikrek. Még szoknom kellett ezt a becenevet, amit Fred aggatott rám.

– Sziasztok – köszöntem halvány mosollyal. Sirius odajött hozzám egy ölelésre, amit mosolyogva viszonoztam. Alig jöttem el otthonról, máris óriási pozitív hatással volt rám, hogy emberek között voltam.

– Kérsz enni, kisdrágám? – kérdezte Mrs. Weasley mosolyogva.

– Köszönöm, nem, ettem már otthon. Meda nem volt hajlandó elengedni anélkül, hogy még egyszer együtt ennénk – mosolyodtam el, majd megláttam belépni a hiányzó embert az ajtón.