Szeretlek, csillagom

29. Szeptember 1

Nem írok semmi konkrétat mert itt most minden is spoiler lenne.
V.

Az augusztus hátralévő része rettenetesen gyorsan telt el. Mindannyian próbáltuk élvezni a nyár utolsó heteit, napjait, habár ősztől a változás főleg csak az én részemről volt érzékelhető, na meg persze Becca és Lyra esetében, akik visszamentek még a Roxfortba.

Míg az ikrek esetében evidens volt, hogy a boltban dolgoznak, Lilynél ez már nem volt annyira biztos, de végül ő is úgy döntött, hogy egy ideig a boltban marad, amíg ki nem találja, hogy mit akar kezdeni az életével. Hozzájuk csatlakozott Kristin is, aki az árvaház leégése után egy héttel kezdett velünk dolgozni, hisz augusztus végéig még én is velük töltöttem a napjaimat, segítkezve a Varázsvicc Vállalat vezetésében.

Szeptember második hetével nekem viszont kezdődni fog a gyógyítói képzés. Mivel már volt tapasztalatom, utána viszonylag hamar, már februárban elkezdhetek majd a Roxfortban dolgozni Madam Pomfreyval felváltva. Hamar arra jutottam, hogy elfogadom a munkát. Ha egyedül kéne lennem, valószínűleg nem tettem volna ezt, mert akkor megállás nélkül ott kellett volna lennem a kastélyban, amit ésszerű okok miatt nem akartam. Így viszont, hogy csak három-négy napról van szó... Így nem is igazán kellett gondolkoznom a dolgon.

Szeptember 1-ének eljövetelével Becca, aki a nyár utolsó hetét nem Blaisezel, hanem velünk töltötte, valamint Lyra számára is elérkezett az indulás napja. Mivel Becca nem akarta bevállani a társas hoppanálást, egyikünk ígyis-úgyis kiment volna velük az állomásra, végül viszont úgy döntöttünk, hogy csapatostul kelünk útra.

Fura érzés volt úgy állni a kilenc és háromnegyedik vágányon, hogy ezúttal nem szálltam fel a vonatra. Kissé elérzékenyülve búcsúztam el Lyrától és Beccától, s halvány mosollyal, fátyolos tekintettel néztem végig, ahogy a Roxfort Expressz elindult, majd eltűnt a szemünk elől. Lilyvel elkaptuk egymás tekintetét, s láttam rajta, hogy ő is a könnyeivel küszködött.

A hátramaradt szülők és egyéb rokonok elkezdtek kifelé szállingózni, s lassacskán mi is elindultunk. Mielőtt felkészültem volna a hoppanálásra, nem bírtam ki, hogy még egyszer ne nézzek végi az immáron szinte üresen kongó állomáson. Hét évvel ezelőtt először szálltam fel a vonatra, akkor még nem tudva, mennyi mindent tartogatnak majd nekem az előttem álló évek, s tudtam, hogy ezzel a nappal egy teljesen új korszaka hivatalosan is megkezdődött az életemnek. A Roxfort többé nem adhatott biztonságot, s tudtam, hogy az előttünk álló, remélhetőleg sok hosszú év is rengeteg mindent tartogatott még mindannyiunk számára.

Csak egy pillanatig tartott az egész, amíg elmerültem a látványban, majd visszakaptam a tekintetemet a többiekre, akik mintha... Elbúcsúztak volna egymástól?

– Akkor holnap találkozunk – szólt Fred Lilynek és Georgenak, mire összeszaladt a szemöldököm. Lily vigyorogva nézett rám, George pedig rám kacsintott, majd mindketten elhoppanáltak.

– Holnap? Mennek valahova? – kérdeztem kíváncsian Fredtől, ahogy egyedül maradtunk.

– Nem, ők nem. Mi megyünk – mosolygott sejtelmesen, s mielőtt kérdezhettem volna bármit is, megragadta a kezem és hoppanáltunk.

Amint a hoppanálás után kitisztult a látásom, meglepődve konstatáltam, hogy egy erdőben értünk földet. Fura mód kissé még ismerős is volt a hely, csak fogalmam sem volt, hogy honnan.

– Hol vagyunk? – kérdeztem Fredtől, aki szomorkásan rám mosolygott.

– Azt is mindjárt megtudod – szólt, majd a kezét nyújtotta, amit elfogadtam, s lassan elkezdtünk a látási viszonyok javulása alapján kifelé sétálni. Fred egy kis idő után ismét megszólalt.