Mr. Jeon

11. rész

Egy hét telt el azóta, hogy tudatosították velem az orvosiban, hogy rajtam kívül mindenki tud mindent, csak én voltam vak. Azóta itthon vagyok, teljesen egyedül, bezárkózva, mint valami bedilizett, beteg ember, aki nem tud kigyógyulni az őt ért sokkból. Kértem egy hetet mindenkitől, egy hét szünetet Yohwák és Ynganok nélkül, hogy meg tudjam emészteni a dolgokat, fel tudjam fogni mi történik magam körül és el tudjam dönteni hogyan és merre tovább.
Egyszerűen, csak sok volt egyszerre minden, de teljesen igaza volt Jiminnek abban, hogy inkább egyszerre heverjek ki mindent, minthogy többször, kisebb-nagyobb megszakításokkal tudjam meg az egész történést. Ugyan kapom folyamatosan az üzeneteket Jimintől, NamJoon pedig párszor hívott, de egyikre se válaszoltam. Ennyit arról, hogy minden mentes hetet kérek... Igazából, örülök, hogy foglalkoznak velem ezek után is, törődnek velem, de biztos jobban szeretnének együtt lenni, bár, ahogy ismerem a legjobb barátomat, biztos vagyok benne, hogy akkor is én vagyok a téma, mikor kettesben vannak.
Mióta történtek a dolgok, minden este Matt, vagy JeonGuk jelenik meg az álmaimban és már annyira elegem van belőle, hogy aludni sem akarok inkább. Mindig ugyan az. Választanom kell köztük, vagy meghalnak. Matthew már nincs köztünk, JeonGuk meg teljesen más világot képvisel, mint amihez szokva vagyok, így nem is értem miért történnek meg ezek a dolgok velem. Csak ültem a szobám sarkába, összekuporodva a sötétben, lehunyt szemekkel, teljesen kimerülve. Nem tudom mikor aludtam utoljára, de biztos vagyok benne, hogy napokkal ezelőtt történhetett.

- Egyetlen Taehyung az életemben. Otthon felejtettem az ebédemet, el tudnád nekem hozni kérlek? Nem szeretném, hogy a mennyei étel, amit készítettél, kárba vesszen. – hívott fel Matt hirtelen. Mosolyogva hallgattam végig.

- Persze, hogy elviszem. Küldd át hova kell mennem. Szeretlek.

- Egy isten vagy szerelmem! Szeretlek. – ezzel le is tette. Biztos megint dolga akadt.

Nem sokkal később már a munkahelyének épülete előtt álltam. Csodálkozva néztem rajta
végig.

- 2be Company...- olvastam hangosan, amit láttam. Hatalmas épület volt. Olyan ismerősnek hatott, de kétség sem fér hozzá, hogy most járok itt először.
Az ajtó felé vettem az irányt, mikor elhaladt mellettem egy erős kiállású, eleganciát sugárzó, talán velem egykorú srác. Felnéztem rá és láttam, hogy kék a szeme, de egyáltalán nem olyan, ami kontaktlencsével elérhető lenne. Megrántottam a vállam, majd folytattam az utamat befelé. Biztos valami különleges lencsét használ, ami kisebb, gazdagabb rétegnek elérhető. Nem úgy tűnt, mint aki rá lenne szorulva mások segítségére, vagy hitelre, vagy kölcsönre.
Bent teljesen elcsodálkoztam, hogy mennyire modern és hatalmas minden. A recepció teljesen ki van emelve, beléptető kártyás rendszert is látok, így előzik meg gondolom az illetéktelen vendégeket. Simán kinézem már a helyből, hogy a lift is így működik és minden emelet, pedig csak egy perce vagyok itt.
Mattet megpillantva mosolyogva mentem hozzá, ő pedig széttárt karokkal várt engem, mint mindig. Hozzáérve egyből a nyakába akartam bújni, de ő megelőzött egy gyors csókkal, amit boldogan fogadtam és viszonoztam.

- Nem gondoltad, hogy egy alkalmat is kihagyok? – nevetett halkan engem fürkészve. – A szád íze tart életben.

- Akkora egy ahhh vagy! – pirultam el és kicsit meglöktem a mellkasánál, majd átnyújtottam neki az otthon felejtett ebédjét.

- Köszönöm szépen, egyetlen Taehyung az életemben. – puszilta meg a homlokom, amihez lehunytam a szememet. – Ne várj meg ébren, későn megyek haza, rendben? – nézett rám, mire csak bólintottam.

- Kérek egy csókot, amit be tudok osztani addig, amíg haza nem érsz. – néztem rá kiskutya szemekkel, amin csak mosolyogni tudott.

Óvatosan a derekamra fogott, s félve közelített hozzám, éreztem. Mikor ajkaink összeértek, talán a lehető leglágyabb csókkal ajándékozott meg, mióta ismerjük egymást és egy párt alkotunk. Mintha kicsit megrázott volna, de biztos csak a felsője miatt van, szereti a hülye anyagú ruhákat. Nyakába kapaszkodtam, de nem váltottam vadabb csókra, mert nem így kezdte, aminek biztos oka van.
Lassan távolodott el, de szinte kapaszkodott belém a derekamnál. Hatalmas szemekkel néztem rá, mikor egy könnycseppszerűséget véltem felfedezni a szeménél.