Mr. Jeon

4.rész

Valamiért rossz volt látni, ahogy beszáll a kocsiban, és mint ahogy a nyíl hagyja el az ideget, olyan gyorsan ment ő is útjára. Nem tudtam merre kéne mennem NamJoonhoz, mert csak annyi útba igazítást kaptam, hogy a medencétől nem messze találni fogok egy kisebb házat, ami orvosinak felel meg, legszerencsésebb esetben ott lesz, mint ahogy ideje legtöbb részében. Mr. Jeon mondta, hogy azért nem mutat meg mindent, csak felületesen, hogy szokjam az itteni dolgokat, találjam fel a dolgokat, mert itt mindenkinek megvan a saját dolga, noha segíteni fognak, nem biztos, hogy azonnal. A vállalat épülete is hatalmas a maga hatvankét emeletével, de ez a hely sem a kis méreteiről híres, az egyszer biztos. Négy emelettel, belső és külső medencével, saját orvosi résszel, edzőteremmel, könyvtárrésszel, modernizált mindennel abszolút a tehetősség legfelső rétege tükröződik vissza, azt meg sem említve, hogy ez még csak az a rész, amit futólag láttam.
Írni akartam Jiminnek, vagy jelezni neki, hogy jól vagyok, de JeonGuk mondta, hogy két szép szóval lerendezi, mert látta hogy nézte, de ez nem fog megállítani abban, hogy ne szóljak neki magamról. Jimin a lelkemre kötötte, hogy mindent meséljek el neki, amit látok és tényleg az a legkevesebb, hogy így kedveskedek neki. Mikor nem figyelt senki, csináltam pár képet, amit majd megmutatok neki, ha találkozunk végre. Szerintem ezért nagyon kikapnék, így nem is merem elküldeni neki telefonon keresztül.

Az orvosit indultam felfedezni, de közben még szétnéztem, ahol csak tudtam. Szomorúan jöttem rá, hogy az egyetlen dolog, amit talán hiányolni tudok egy ekkora területen, az egy háziállat, ami megtölti egy kis élettel a teret. Talán senkinek nem lenne ideje gondozni ekkora nyüzsgésben. Rossz látni, ahogy az emberek gyors léptekkel mennek el egymás mellett, villám meghajlással, de szinte alig egy másodpercnyi szemkontaktussal. Olyan, mintha mindenki csak lenne, de senki sem élne. Sehol nem látok beszélgető embereket, vagy a tájban gyönyörködő egyént, nem hallok nevetést, vagy medencét használó fiatalokat. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy üdülőhely, de, ha már vannak itt olyan lehetőségek, amik nem mindenhol adottak, kár lenne nem élni velük. Nem lehet úgy dolgozni, mint egy zombi.
Borzalmaimban sikeresen megtaláltam azt, amit kerestem. Nem tudtam volna eltéveszteni, ha akartam volna se, mert nagy betűkkel az ajtóra van írva, hogy „KIM NAMJOON".
Vettem egy nagy levegőt, majd lenyomva a kilincset beléptem a helyiségbe. Számítottam rá, hogy a legmodernebb felszereléssel van ellátva az orvosi is, így szinte már reakció nélkül néztem körbe gyorsan, hogy minden bizonnyal jó megérzést kaptam. Kíváncsian indultam el egy felfedezőútra, mert sok olyan dolgot láttam itt, amit egy normális kórházban, rendelőben, műtőben nem igen fordul elő, mint például különféle növények, arany, ezüst, színes folyadékok. Mintha valami vegyészlabor lenne. Pont meg akartam fogni egy növényt, de egy gyengéd szorítást éreztem a csuklómon és eltolták onnan. Szememet a kézfejtől végig vezettem a karon át, egészen a fejig. Mikor megpillantottam a kéz tulajdonosának arcát, nagyokat pislogva néztem rá. Miután észrevette ő is, hogy nem tudom hova tenni a helyzetet, azonnal elengedte volna a kezét, ha nem látja meg a lila foltot.

- Taemin... - morogta maga elé, majd a növényes részhez vitt és leültetett a legközelebbi székhez. Két nap alatt harmadjára hallom ezt a nevet, ami minden bizonnyal nem jelent jót vagy rám, vagy rá, vagy talán senkire. – Valamit elfelejtettem... - zavartam megvakarta a tarkóját, majd fél szemmel rám nézett. – Áh, igen! Kim Namjoon vagyok! – megrázta a kezem, de reagálni se volt időm. – Tudom ki vagy, Jungkook ideszólt tegnap este, azóta itt vagyok, de nehogy azt gondolt, hogy csak miattad! A folt a kezeden... - megint kutakodni kezdett. – Nem tudom mi vagy, de biztos találunk rá megoldást. Nyugalom, meghalni nem fogsz. Még. – ijedten és furcsán néztem rá. -Oh, sajnálom, rossz orvosi poén. Amint a könyvtárban leszel és beleásod magad a világ titkaiba, minden világos lesz, remélhetőleg, de bármi kérdésed van, először szerintem engem hívj, vagy keress. Jungkookot általában senki nem meri keresni, ő hív mindenkit, ha kell. Egyáltalán nem rossz főnök, szeretjük őt, csak tudod, nehéz neki minden így egyszerre. – csak ültem, és hallgattam, ahogy össze-vissza beszél, de jó volt látni, hogy a kinti emberekkel ellentétben ő beszél és beszél. – Az előbbiért ne haragudj, csak majdnem olyanhoz nyúltál, ami következményekkel járt volna. Kakukkfüvet kereszteztem sisakvirággal, amiből reményeim szerint olyan enzimeket tudok kinyerni, ami egy méreg hatását szinte azonnalivá teszi. Olyan izgalmas, nem? – hátrafordult egy hatalmas vigyorral, amire csak mosolyogva bólintottam. Fura srác, de tetszik, hogy nem csak van, mint a többiek, hanem él. – Van kérdésed egyébként?