Mr. Jeon

9. rész

Nem akartam túlságosan magam mellett tartani Taehyungot, hogy szinte mozgástere ne legyen, ezért próbáltam tartani némi távolságot, ami annyi volt, hogy fél karnyújtásnyira legyen tőlem. Nem tehetem meg, hogy hazaviszem magunkat, mert ennek a bálnak díszes vendége vagyok, egyik kulcstagja, így muszáj felvennem a higgadtságomat miatta és mások miatt is.
Beérve szokás szerint rengetek puccba vágott ember látványa fogadott, a legdrágább pohárral és pezsgővel a kezükben. Személy szerint, utálom az ilyen eseményeket, mert a nők egymás ellen versenyeznek, hogy kinek van a legkihívóbb, vagy legdrágább ruhája, a férfiak pedig párjukat mutogatják ugyan ilyen undorító szándékkal. Apa mindig izgatott volt, szerette itt viszont látni a barátait és partnereit, jókat nevetni és elengedni magát, ugyanakkor mindig tükröződött róla az elegancia, amit képes volt egy mackónadrágban is kimutatni. Az első rendezvény, ahol megjelenek, mióta ő már nincs, de örülök, hogy Taehyung mellettem, NamJoon pedig valahol a közelben van.
Befelé jövet megbeszéltük, hogy Tae nem ihat, mert ő vezet, én pedig csak a hatás kedvéért fogok, de nem kell a hátán cipelnie a szobámig. Erre csak egy szemforgatást kaptam, amin csak nevetni tudtam.

- Jungkook oppa! – hallottam meg egy ismerős hangot a tömegből, amire felkaptam a fejet és szememmel próbáltam megkeresni a tulajdonost. Mikor látóterembe került, eleresztettem egy fáradt mosolyt. – Uram atyám, hát ki ez a földre szállt angyal?

- Choi San, örülök, hogy te is itt vagy és tudod jól, hogy én mindig jól nézek ki. – húztam ki magam büszkén.

- Nem rólad beszélek, hanem róla. – nézett partneremre és kicsit sem zavartatva magát, alaposan szemügyre vette, megtapogatta, méregette. – Eladó? – nézett rám. Taehyung szeme láthatóan kikerekedett, de hamar rendezte mimikáit.

- Örülök a találkozásnak, Kim Taehyung vagyok, és nem eladó. – hajtotta meg kissé a fejét bemutatkozás után, amin csak mosolyogni tudtam. Mondtam neki, hogy vigyázzon a szájára.

- Uram atyám, hát megzabálom! Elviszem egy kicsit, Wooyoungnak biztos tetszene, egy új projekten dolgozunk és pont ilyen szépséget álmodtunk meg reklámarcnak. – széles vigyora levakarhatatlannak tűnt.

- Ne... Ne tartson sokáig, félek, hogy megrontjátok. – egy cinkos kacsintást kaptam, és már mellettem sem voltak.
 

Nem akartam elengedni magam mellől, de Sanék talán a legmegbízhatóbb partnereim közé tartoznak, sokat dolgoztunk együtt, így maximális a bizalmam feléjük. San és Wooyoung, a hírhedt WooSan páros, a vámpírok vezetői. Mind a kettő eszméletlen jól néz ki, nincs olyan, aki nem fordulna meg utánuk, de együtt még halálosabbak minden téren. Nagyon szimpatikusak számomra az első pillanattól kezdve, nézeteink és vezetői gondolkodásunk nagyon hasonló, aminek örülök, mert egyel kevesebb fajjal kell vitáznom arról, hogy mi a jó mindenki számára. Jó volt látni, ahogy bemutatják még pár embernek, ő pedig mosolyogva fogadja az új embereket.

- Miért nem említette, hogy Wooyoung az unokaöccse? – ért vissza Taehyung mellém.

- Nem tartottam fontos információnak. Nem szoktunk átjárni egymáshoz csütörtök délutánonként teapartit tartani és kibeszélni a világ problémáit. – egy pont mellettem elhaladó pincérnél volt egy pohár pezsgő, amit leemeltem és le is húztam egyből, majd visszahelyeztem a tálcájára.

- Muszáj szarkasztikusnak lennie? – nézett rám mérgesen. – Lehet önnek nem fontos, de nekem ki tudja mikor jön hasznomra hasonló információ.

- Ezzel azt mondod, kedves Taehyung, hogy nekem fogsz dolgozni? – néztem rá vigyorogva, de ő csak elnézett. – Látod jobb szélen az oszlopnál beszélgető szürkés és szőke hajú pasit? – követte a tekintetemet, majd bólintott. – Emlékszem kik ők?