Mr. Jeon

6. rész

Kicsit lassabb tempóba mentem, mint ahogy általában szoktam haladni, mert egyszerűen nem tudtam kitalálni miért hívathat szinte korán. Legbelül valamiért reménykedtem abban, hogy másfél hét alatt legalább egyszer direkt benéz hozzám, hogy haladok, de nem tette. Totálisan telibe szart a fejemre másfél héten keresztül, pedig... Nem. Nem lehetek ilyen gonosz, mikor megmentett és azonnal ott volt mellettem, mikor hívtam. Bármennyire is szeretném rossznak látni az elmúlt napok miatt, egyszerűen kárpótol az, hogy idehozott és azóta egyáltalán nem történt semmi furcsaság velem, van biztonságérzet bennem és hiába nem aludtam valami sokat ez idáig, mégis kipihentnek és nyugodtak érzem magam.
Az iroda elé érve megálltam pár másodpercre, nyeltem egy nagyon, s végül minden bátorságomat és erőmet összeszedve három kopogás után beléptem, ám beérve megtorpantam egyből. Először Mr. Jeont pillantottam meg, ahogy hátradőlve az ölében lévő fekete aktát olvassa. Érkezésemre azonban félretette azt, rám emelte a tekintetét, de egyáltalán nem láttam benne semmit. A jégnél is ridegebb tekintet volt az, amivel fogadott. A második dolog, amit észrevettem, az az asztal előtt álló négy személy volt, akik egyenesen, mozdulatlanul állnak előtte. Ismét nyeltem egyet, mert elfogott a félelem valamiért. Itt van a nagyfőnök, négy olyan ember, akik katonákhoz hasonló merevséggel állnak, és itt vagyok én, a zöldfülű, aki a halálos szobájába jött be éppen. Remegő lábakkal indultam az emberek és Mr. Jeon közé, tisztes távolságban megállva mindkettőtöl, hogy üdvözölni tudjam őket.

- J... Jó reggelt kívánok! – hajoltam meg mélyen. Kiegyenesedve fél szemmel a négy emberen néztem végig, de mindnek csukva volt a szeme.

- Hajrá. – értetlenül néztem Mr. Jeonra, miután ennyit szánt nekem másfél hét után. – Hallgatlak. – megint csak nyelnem kellett idegességemben. Nagyon úgy érzem, hogy tudnom kéne mit kéne mondanom, de igazából semmi ötletem nem volt afelől, mit akar hallani. – Arra vagyok kíváncsi, hogy az előtted álló személyek hova tartoznak, mit kell róluk tudni. Általános fajleírást kérek, hogy megbizonyosodjak arról, nem hiába vendégeltelek ennyi ideig. – a szavai, a kisugárzása... Teljesen más, mint amit eddig felém mutatott. Talán, mert vannak itt mások is? De, a szemei... Mindegy. Egy torokköszörüléssel jelezte, hogy sietnem kéne.

- Nos... - az első kinyitotta a szemét. Kicsit közelebb léptem, hogy jobban szemügyre vegyem a szemszínét. – Sárga, szóval farkas. Fajból adódóan barátságosak, védelmezőek, ragaszkodóak. Igaz, hogy ellenségeskednek a vámpírokkal, ugyanakkor részben az is, hogy veszélyesek egymásra, de nem halálosan. A farkasok csak négylábú alakjukban tudnak megsebesíteni egy vámpírt. A sisakvirág nem ajánlott sem nekik, sem egy hétköznapi ember számára, így ez sem tekinthető halálos fegyvernek ellenük. Nehezen betegszenek, de volt már rá példa, hogy ebben haltak meg. Az ezüst ellenük szintén kitaláció, nincs valóságalapja. Ugyan úgy öregednek és halnak, mint az emberek. Az ő életstílusuk a leghasonlóbb a miénkhez.

- Tovább. – a farkas elment, majd a második is kinyitotta a szemét.

- Vörös, ami azt jelenti, vámpír. Heves vérmérséklettel rendelkeznek, ezáltal hamar megtalálja őket a baj. A napfény nem halálos rájuk, csak kellemetlenül érzik magukat miatta, éjszakaibb lények. Nem élnek örökké, csak tovább. Rájuk sem igaz, hogy karót a szívbe, aztán viszlát, elég, ha kitépjük azt. Egyáltalán nem betegszenek. Emberi vérrel táplálkoznak, az állati nem marad meg bennük. Rendkívül erősek, de nincs senkinek sajátos képessége, csak az ember feletti fizikum. – bólintott, hogy tovább. A harmadik is kinyitotta a szemét. – Lila. Ő egy tündér. A legravaszabb lények, egytől egyik szépek. Nincs hegyes fülük, csak szárnyuk. Ravaszságukból adódóan veszélyesek mindenkire, bárkit bármire rá tudnak venni, manipulatívak. Ők sem rendelkeznek egyéb képességekkel. Hiába ravaszak, ha alkura kerül a sor, nem szegik meg, becsületben tartják azt, amíg a másik fél meg nem próbálkozik valamivel. Remek harcosok, harcművészek. Tovább élnek, mint az emberek, de nem annyit, mint a vámpírok. – bólintott, hogy tovább. Az utolsó személyhez érve kicsit ideges lettem, mert eddig nem mondott semmit, hogy jó, vagy ilyesmi. Emlékszem, említette, hogy ha olyan kedve lesz, valamilyen teszttel fog kedveskedni és látszólag nem csordul benne túl az öröm, de azt hittem csak blöfföl, hogy tanuljak normálisan. Kinyílt az utolsó szem is. – Zöld, ami azt jelenti, elementál. A négy természeti erőből a földet irányítja, innen jön a zöld szemszín. Minden más elemnek más szín van, mint például önnek a kék, így öné a víz. – itt ránéztem, de látszólag nem mutatott semmilyen érdeklődést. – Narancsos tónusú piros a tűzé, a levegőé szürke. Elemektől függően különböznek a személyiségek is. A föld nyugodt, csendes, ugyanakkor pusztító is lehet. A tűz heves, szeszélyes. Sokan úgy tartják, hogy sárkányok leszármazottjai, de semmi fennmaradó bizonyíték nincs a létezésükről. A levegőt használók inkább különcök. Igazából, mind a négy elem nagyon szélsőséges, használójától függ milyen célra használja, így nehéz általánosságban beszélni róluk. – direkt kihagytam a vizet, mert féltem, hogy olyat mondok, amivel a jelenlegi állapotát lerontom, felháborítom, vagy valami még rosszabb.