Mr. Jeon

13. rész

Jungkook pov:

Nem ezt, vagy nem így akartam, hogy történjenek a dolgok minden után, ami megtörtént az elmúlt időszakban. Tudatosan löktem el magamtól Taehyungot, mert időközben rádöbbentem a legfontosabb dologra talán, ami egész végig a szemeim előtt lebegett; ő nem ezt érdemli.
Mikor eljött, hihetetlenül boldog voltam, mert NamJoon után talán senki nem jött utánam egy komolyabb veszekedés után, pláne nem osztott ki egy emberes pofon kíséretében, de szomorú is voltam, mert ez jelentette azt az elköteleződöttséget felőle, hogy a mi világunkban szándékozik maradni. 
Nem hazudtam, mindenkit, aki valaha is közel állt hozzám, szerettem és becsültem, a legjobb barátomon kívül már senki sincs az élők sorában és kivétel nélkül miattam, vagy értem haltak meg. Talán önzőség a részemről, sőt, egyértelműen az, de nem akarok még egy embert megkedvelni, akit előbb, vagy utóbb, de valamilyen baleset következtében elvesztek és újból darabjaimra török. Fájdalmas látni az általam szeretett emberek halálát, amiket én okoztam, vagy váltottam ki. Talán ezt a sorsot szánták nekem fentről; vesztét okozni azoknak, akiket valaha is szerettem, így egyedül maradni a nagyvilágban. 
TaeTae... Tényleg egy angyal lehet, hisz tudatában mindennek, vagyis a részleteken kívül mindennek, kiáll értem és mellettem akar maradni, pedig más a helyében már fejvesztve rohanna ki az első ajtón, amit megpillant és a menekülés reményében lépne ki azon, de ő nem így cselekszik. Már így is sok a talán szó az életemben, de most kéne ténylegesen rádöbbennem arra, hogy talán Taehyung életét kéne legjobban megbecsülnöm és nem eldobni valami hülye cél érdekében, amihez biztos találnék megfelelő, nem életért könyörgő megoldást. Talán nem kéne bemennem hétfőn a megadott időre és megmenekülne ettől az egésztől, még ha jelét sem mutatta egyszer sem a szándéknak.
Valamiért az első pillantás óta megragadott bennem valamit, amit eddig soha senki és ezt az érzést nem akarom eldobni magamtól, ami ismételten csak a saját önzőségemet mutatja meg. Ahogy rám emeli csillogó, dús, ívelt szempillákkal ellátott szempárját, ahogy engedte, hogy a falnak toljam és kacérkodjak vele, ahogy ellenkezik és szót mer emelni ellenem, ő maga is egyszerűen elvarázsol, csak azt nem tudom hogyan, hisz ezek szinte csak külsőségek, a személyiségét csak érintőlegesen volt szerencsém megtapasztalni, de az is kifogásolhatatlannak látszik számomra. 

Hétfő lett. Minden bizonnyal szerencsétlenségemre, mert még mindig kavarogtak bennem a néhány nappal ezelőtt történtek, mikor is Kim TaeHyung felpofozott és teljesen jogosan kiosztott és megdorgált, mint ahogy egy szülő tenné a gyerekével. Korán keltem, vagy inkább nem is aludtam, nem tudom eldönteni, mert a látogatása óta jobban hasonlítok egy nagy rakás szarra, mint azelőtt. Mintha megátkozott volna, folyamatosa hallom a szavait és látom a dühös arckifejezését magam előtt, mikor mondta azokat a szavakat; "Miért? Miért bánsz így velem?" 
Igaz is. Miért bánnék így akárkivel is, és miért bánok vele pont így? Vagy esetleg miért pont vele bánok így? Szinte ugyan azok a betűk egy mondatban, mégis teljesen más tartalommal a hátuk mögött. Egy teljesen jogos, de megválaszolhatatlan kérdéssorozatot tett fel és azért nem tudom megválaszolni, mert nem vagyok képes szembenézni magammal, amire tökéletesen rávilágított a kirohanása és szentbeszéde közepette, ami szintén teljesen jogos volt, mert egy olyan emberrel, akit kedvelsz, soha nem bánnál így, nem küldenéd a majdnem biztos halálba, én pedig ezeket mind sorra megteszem. Innentől kezdve megalapozott hát a kérdés: Miért teszem ezt vele? Ő pedig miért teszi ezt velem? Mióta megjelent előttem, tudom ki is ő, egyszerűen úgy érzem, hogy a rabja lettem. Folyamatosan szemmel tartom, annak ellenére, hogy elég gyakran megszakadok a munkában, minden figyelmemet oda kéne összpontosítanom, ehelyett ezt a fiút néztem, mikor a könyvtárban volt, mikor nem volt ott, a gyengélkedőn napokig, mindent képes voltam mellőzni csak azért, hogy mellette legyek és láthassam, vagy akár csak egy másodpercre is, de hozzáérjek. Mikor a bál napján az irodában majdnem nekiestem, érezhettem az ajkait és azt az egészséges feszültséget, amit lassan kémiának mondanék, mert tagadhatatlanul ott van köztünk, ahogy hallhattam sóhajait és láttam a szemében a vágyat, ami biztosan ott bujkált a szemében. Nem tagadom, én teljesen éreztem, mert ez a fiú úgy néz ki, mint a legtökéletesebb modell, egyetlen bőrhiba sincs az arcán, tekintélyt és értelmet sugároz a megjelenésével, vonzza magára a tekintetet. Biztosan egy angyal veszett el benne, ez lenne a legészszerűbb magyarázat. Ebből nyílik a másik kérdés, mi is ő valójában? Jiwoo mondata nem hagy nyugodni, mikor ezüst szemeket említett, de a történelem során senkinek nem voltak ilyen színű szemei, pedig az unokahúgom nem szokott, sőt, szinte egyszer sem tévedett élete során, így érdemes erre nagyobb figyelmet szentelnem még a legelején, hogy a későbbiekben bármi is legyen, az előnyünkre tudjuk fordítani. 

Mielőtt még teljesen belesajdult volna a fejem, emberi formát varázsolva magamnak, ami annyit tett, hogy egy hatalmas zuhany után normális, üzletemberi szettet aggattam magamra, hogy ne egy utcára kirakott ember kinézetem legyen, mint ahogy az elmúlt napokban volt, így indultam meg a céghez, mert késésben voltam a sok agyalás miatt, amit a kocsiban sem hagytam abba, akármennyire is akartam kikapcsolni az elmémet. 
Az  irodámhoz érve a kilincsre fogtam ugyan, de nem tudtam akkora magabiztossággal bemenni, mint általában, megtorpantam. Láttam az üvegen keresztül, hogy partnerem már bent ült az íróasztalom előtti kanapén összefont lábakkal, ölbe ejtett karokkal, egyenesen meredve a kilátásra, rezzenéstelenül. Az karórámra néztem, ami pontosan hét óra ötvenkilenc percet mutatott, így egy számomra is meglepően hatalmas sóhajt eresztettem ki magamból, s a kilincset lenyomva beléptem az irodámba, aminek ajtaját azonnal becsuktam magam mögött és az üvegeket is elsötétítettem, hogy ne lássanak be a kintiek, mert semmi közük nincs ahhoz, mi zajlik majd itt. A székemhez menve nem néztem rá, ahogy ő sem, csak meredt maga elé, ezt láttam az ablakból visszaverődni, amit meg is értek, mert tényleg feldühítettem a csapongó tetteimmel és szavaimmal, ami fordított esetben nekem is rosszul esne és megviselne, így hogy várjam el tőle, hogy tekintsen mindent meg nem történtnek, ha még magamnak sem megy?
Elrendeztem a dolgaimat, majd a titkos fiókomból előhúztam egy fekete dossziét, amit elé raktam. Nem értem miért léptem be szinte egyből, miért nem késtem egy másodpercet is, ha az eszem azt diktálja, hogy nem itt van a helye, legalábbis nem mellettem? Ah, megőrjít! 

- A szerződésed. Nyugodtan vidd haza, gondolkodj rajta és húzd át, ami nem tetszik. - egyáltalán nem azt vártam, amit tett. Kinyitotta a legutolsó oldalon, aláírta és visszatolta elém. Hatalmasakat pislogva néztem hol rá, hol pedig a mappára. Volt pár munkahelye és le merem fogadni, hogy eddig mindenhol elolvasta a szerződést, csak az én idegrendszeremmel akar játszadozni. -  Az sem érdekel, ha az lenne beleírva, hogy fizetés nélkül dolgozol, a munkaidőd felét elkúrjuk, a másik felében csicskáztatlak és a biztos halálba küldelek? - szaladt fel homlokon közepére kíváncsian a szemöldököm. Ha tudom, hogy ezt fogja tenni, tényleg ilyen szerződést adok neki és többet nem lenne gondom.

- Először is, jó reggelt Önnek is, Mr. Jeon JeonGuk cégvezető. - emelte rám a tekintetét először a reggel során, egy igencsak baljósnak tűnő mosoly kíséretében. Aggódnom kellene? - Ha már ekkora cég vezetője, tisztelje meg az alkalmazottait, esetleg a leendő alkalmazottait egy legalább orra alatt elmormolt köszönéssel, hogy ne világi bunkóként címezzék meg. - Oh jaj, még mindig haragszik, eddig nem volt ilyen éles a nyelve. - Másodszor pedig, vagyok olyan helyzetben a szemében, hogy megmentene a biztos haláltól, mert ha nem emlékszik, szándékosan oda is küldött, majd megmentett, nem gondolnám, hogy ez másként lenne legközelebb. Harmadszor, a bál napján érzékeltem olyan féltékenynek, hogy megbizonyosodjak arról, másnak nem engedné, hogy a falnak toljon, vagy akár csak egy újjal is hozzám érjen, szóval ez is cáfolva, de javítson ki, ha tévedek. Ebből adódik az is, hogy feltehetne az asztalra és gerincre vághatna, ahogy aznap említette, de ez is az bizonyítaná, hogy magához akar láncolni, hogy más ne tegye, szóval ki akar sajátítani, ami megint visszavezethető a féltékenységére. - talált, hajlamos vagyok a féltékenységnek a legundorítóbb szakaszát is elérni. Hirtelen köpni és nyelni sem tudtam tőle, olyan szinten igaza volt és akkora magabiztossággal adta elő, amit korábban nem tapasztaltam tőle. Tényként szerepelt már bennem, hogy éles nyelve van, mert megmutatta mennyire szembe tud szállni a szavammal és nem fél kimondani a véleményét, de ez konkrétan egy hatalmas hasra esésre késztetne, a székemből. 

- Ki vagy te? - tettem fel bambán a kérdést,  mert ő nem az a Kim TaeHyung, akivel eddig dolgom volt, ebben biztos vagyok. Nem cserélhetett személyiséget ennyi idő alatt, az kizárt. Megszállták volna? Nem, azt érezném azonnal. 

- Kim TaeHyung vagyok! Remélem élvezni fogjuk a közös munkát! - hajolt meg ülve, tiszteletének kis darabját felém mutatva, de csak pislogtam rá. Csak nem haragudhat ennyire! 

Biccentettem és ismét egy hatalmas sóhajjal díjaztam az imént történteket. Ezek szerint ennyire harangszik, ami nem egészen a szerencsémre fog szolgálni, amit éppen észlelek a kinyilvánulásaiból kiugró gúny és utálat keveredéséből. Miért érzem azt, hogy el fogom neki nézni, míg másnak már rég a feje repült volna a nyakáról a nem megfelelő stílus és szóhasználat hiányából adódóan? Ez a srác teljesen elveszi az eszem...

Nos, ha a "rendszeresen lesznek részek" négy havontát jelent, akkor nem is lehet annyira utálni, igaz? :(
Többet nem ígérek ilyeneket és ezt megígérem! (haha) 
Boldog Karácsonyt kívánok minden kitartó olvasómnak! <3 Millió puszi!