Mr. Jeon

12. rész

   Hideg. Ez volt az első, amit a lakásba belépve realizálni tudtam. A rideg, libabőrt előhívó, könyörületet nem ismerő hidegség, amitől az ember mihamarabb csak szabadulni akar. Igazából fogalmam sem volt arról, mit várhatok, ha eljövök ide, de biztos vagyok abban, hogy bármire, de erre a fogadtatásra sosem gondoltam volna. Naivságomat tükrözte volna az a gondolat, hogy orrcsavaró alkoholszagra, széttört üvegekre és pizzásdobozokra számítottam szerte a lakásban, de beljebb merészkedve egyáltalán nem tapasztaltam még hasonlóval sem.

Mivel sötét volt, pont annyira, mint nálam, így hát szándékomban állt sorba felkapcsolni a lámpákat, ám már az első után megakadt a kezem és a szemem is szinkronban. Ahogy az első villanykapcsolót megtaláltam sűrű és óvatos tapogatásokkal, majd felfele billentve azt fény árasztotta be a közbe már felismert nappalit, nem hittem a szememnek.

- J... Jégcsapok? - mentem közelebb a padlóból kiálló, tüske alakot felöltő említett tárgyakhoz. Kicsit félve ugyan, de közelebb merészkedtem, majd enyhén remegő kezekkel, mintha törvénybe lenne foglalva, hozzájuk értem, de rögtön elvettem a kezem. Megégetett. Megégetett egy jégcsap! - Mi a fene? - megráztam a fejem és nagy ívbe kikerülve az egészet mentem tovább. Ugyan ilyen jégcsapokkal találkoztam végig a földszinten, ugyanis az egyik folyosó végén találkoztam egy felfele és egy lefele vezető lépcsősorral. Az egyik folyosó végén... Szóval egy cég tulajdonosának címe annyit tesz, hogy egy labirintussal vetekszik a házad, plusz még több emelete van, mint amennyit el tudsz képzelni, és még csak kölcsönt sem kell felvenned a fenntartására. Ha egyedülálló, miért él ekkora házban? Biztos vagyok abban, hogy egy ekkora házat birtokló személyek jobban egyedül, magányosnak érzik magukat, ugyanis nem tudják betölteni a négy fal közti részeket szívből jövő nevetésekkel, szeretetükkel a másik iránt és még sorolhatnám. Ebből is látszik, legyen tiéd a világ összes pénze, a szívből jövő boldogságot nem tudod pótolni azzal. Akárki akármit mond, Mr. Jeon is a munkába fojthatja a magányosságát, hiszen az irodáján és a kávézón kívül más programját nem igazán hallottam, vagy láttam. A múltkori bál is a munkájából adódóan egy olyan est volt, ahol szintén munka miatt vett részt, nem pedig szórakozás céljából tette mindezt. Vagyis remélem, hogy az életem komoly veszélybe sodrása nem szórakoztatás volt számára, hanem egy komoly döntés, amit kellőképpen körülvizsgált és átgondolt.

Ahogy haladtam egyre feljebb a lépcsőn, egyre hidegebb volt és a jégcsapok élessége is ezzel párhuzamosan vált halálosan megsebezhetővé. Teljesen ki akarja zárni a külvilágot, senkit nem akar közel engedni magához, erről már megbizonyosodtam az első pár lépéssel együtt. 
- Mr. Jeon? - szóltam egy kicsit halkabban, ugyanis féltem, bár magam sem tudom  megmondani mitől igazából. Tőle nem kell tartanom, igaz? Nem bántana... Ugye? - Mr. Jeon! - kiabáltam egyet hangosabban, mire az épp tőlem levő eszméletlenül éles jégcsapocska hirtelen mozdulattal megnőtt, majd két milliméterrel arrébb állt meg az ütőeremtől. Ahogy folyamatosan áramlott a vérem, érintette a hegyét, nem is mertem igazából megmozdulni. Talán ennyit arról, hogy nem bántana... Óvatosan kikerültem, de folyamatosan növekedett, követett addig, amíg szerintem meg nem unta. Külön akarata van minden egyes csapocskának, vagy mi a fene? Tisztára egy horror filmben érzem magam, pedig csak egy baráti kérést fogadtam meg és jövök megnézni a főnököm állapotát, amit nem is értek, hisz engem használt csalinak! - Miért dobott csalinak Taemin elé teljes komolysággal, majd nem mer elém állni? Úgy gondolom, helytelen viselkedési formát és nem megfelelő szereposztást vett fel! -  talán, ha kicsit odaszólok előjön, hisz senki nem szereti, ha húzogatják a bajszát. Az eredmény az volt, hogy a szinte már barátaimmá vált halálos jégcsapocskák szublimáltak, ezért egy kis gőzfürdő terült szét a házban, de nem tartott zavaróan sokáig. Ezek szerint szabad utat kaptam a megtalálásához. Nem kellett igazából keresnem, mert egy ajtó volt csak nyitva, ahova bekukucskálva egy, az ablak alatt lévő összekuporodott alakot vettem észre.  Átlépve a küszöböt egyből felkapcsoltam a villanyt, hogy lássak is valamit és már nem akadtam ki azon, hogy mennyire hatalmas volt ez a szoba is és valószínűleg az eddigi összes fizetésem, amit életem során kaptam sem fedezné szerintem már csak a fotelt sem egymagában. Jungkook elé álltam, kicsit közelebb a tisztes távolságnál. - Ez mi? - néztem le rá kérdő tekintettel. - Állj fel.