Mr. Jeon

3. rész

Taehyung pov:

Nem akartam elfogadni az autót, kölcsön ide, vagy oda, de láttam a könnyeket a szemében, a makacsságot, így nem akartam plusz problémát neki azzal, hogy ellenkezek vele. Félek, hogy mi fog rám várni a következő hetekben, mert Mr. Jeon nem mondott semmi hasznosat, de talán így lesz a legjobb, hogy ilyen módon tudom meg mi is folyik körülöttem. A hazafele tartó úton és otthon is próbáltam emészteni az irodában történteket. Csak ültem a kanapén, a semmibe meredve, és folyamatosan lejátszódott előttem, ahogy fölém magasodik, azokkal a furcsa mód kék szemekkel szinte átlát rajtam, ahogy a fülembe suttogott. Ahogy újra és újra láttam magam előtt a történteket, folyamatosan kirázott a hideg. Az a gyengéd érintés...

- Aishh! – dőltem el az ülőalkalmatosságomon. – Fejezd be Taehyung! Ah, és már magadban is beszélsz. Remek – megint érezni kezdtem a levegő lehűlését, de nem foglalkozva vele, csak eltakartam az arcom tenyereimmel. Csukva voltak a szemeim, de valamiért éreztem, hogy könnybe lábadtak, ezért azonnal felültem és kézfejem hátával megtörölgettem azokat. Valóban nedves lett a kezem. – Mi a fene?

A fürdőbe indultam szinte rohanó léptekkel, s magamra is zártam azt. Fel kéne hívnom őt? Vagy Jimint? De ő nem tud semmiről, nem is szeretném felzaklatni, így is eleget aggódik értem és kezdem azt hinni, hogy nem ok nélkül. A kádhoz mentem, hogy engedjek bele vizet, de amint odaértem, valami a csuklómnál fogva visszarántott és erősen a falnak csapott. Iszonyúan fájt, ahogy a hátamat és a fejemet a csempe. Zsebemből előhalásztam a telefonomat és tárcsáztam az ő számát. Rajta kívül senki más nincs most, akire számíthatnék. Három csörgés után felvette.

- Jeon JeonGu... - nem hagytam, hogy végig mondja a bemutatkozást, hisz tudom kit hívtam.

- Mr. Jeon... Valaki, vagy valami van itt és bánt. – éreztem, hogy nincs hangom és visszatartom a sírásomat is, de nem érdekelt. – Kérem, segítsen!

- Azonnal ott vagyok, addig maradj, ahol vagy, meg ne mozdulj! – ezzel bontotta is a vonalat, én pedig összekuporodva az ajtó mellett vártam rá.

Akkor vettem észre, hogy egy lila tenyérnyom van a csuklómon, mikor próbáltam letörölni a könnyeimet, de ez a látvány megint felkavart és csak jobban sírtam, mint előtte. Először a fejfájás, majd a hideg, majd ez. Eddig teljesen abban a tudatban éltem, hogy ilyen csak a filmekben és a könyvekben létezik, de az elmúlt perceket tapasztalva, nem tudom hova tegyem magam. Talán csak álmodok. Igen! Ez csak egy álom, amiből csak fel kell ébrednem. De, ha álmodnék, nem éreznék valós fájdalmakat, ezek pedig a valósabbnál is valósabb fájdalmak, amiket nem a tudatalattim képzett, hogy becsapjon.
Arra lettem figyelmes, hogy a bejárati ajtó olyan szinten be lett csapva, hogy a fürdő falai is beleremegtek. Nem hittem, hogy Mr. Jeon az, így halkan a sarokba másztam, a lehető legkisebbre zsugorodva. Nem akarok még egy sorozatot az előbbiből.

- Taehyung! – mikor meghallottam a hangját, egy szikla esett le a vállaimról. Hallottam, ahogy végig járja a házat, benéz minden szobába, kiabálja a nevem, de egyszerűen képtelen voltam életjelet adni neki. Végül a fürdő ajtajához ért, de mivel azt korábban bezártam, nem tudta egyszerűen kinyitni. Hallottam, hogy káromkodik, majd egy hangos csapódással berúgta az ajtómat. Ideges testtartással lépett be, majd ahogy körülnézett és észrevett, azonnal letérdelt és magához húzott. Ahogy éreztem, hogy biztosan tart, simogatja a fejem, jobban hozzábújtam és csak sírtam. – Jól van Taehyung, már itt vagyok. Nem kell félned, csak nyugodj meg, nincs semmi baj.

- A... A kanapén voltam, aztán megint lehűlt a levegő, aztán elkezdtem valamiért könnyezni, de... de nem akartam vele foglalkozni, ezért venni akartam egy meleg fürdőt, de a kádhoz érve valami megfogta a csuklóm és a falnak vágott. – kibújtam kicsit öleléséből, hogy megmutassam neki a foltot. Óvatosan nyúlt hozzá, majd megsimította.