Mr. Jeon

10. rész

Taehyung pov:

Az első, amit realizálni tudtam, az a fülsüketítően hangos csipogás, ami balról tőlem jött. A második, hogy valószínűleg nappal lehet, mert csukott szemmel is érzékeltem, kint minden bizonnyal világos van. A harmadik, hogy valaki, aki nagy tenyérrel rendelkezik, fogja a kezem. A negyedik és egyben utolsó, az a tompa, de érzékelhetően ott lévő fájdalom a mellkasomnál. Miután sikerült kinyitnom a szemem, egy hullámos, fekete hajzuhatagot véltem felfedezni magam mellet, ami nem tartozott máshoz, mint magához Mr. Jeonhoz. Próbáltam a kezem kihúzni az övé alól, aminek csak az lett az eredménye, hogy jobban fogta és elkezdett mocorogni. Mikor felemelte a fejét, akkor láttam meg a szinte már fekete táskákat a szeme alatt, ami elrontotta a tökéletes külsejét. Elengedte a kezem, majd hátradőlt a székében.

- Hogy érzed magad? – nézett végig rajtam.

- Elárulva és becsapva.

- Ezt hogy érted? – emelte rám kérdő tekintetét.

- Tudja, ha megkért volna szemtől-szemben, hogy legyek a csalija, nem tudtam volna mást mondani az igenen kívül.

- Ho... Hallottad a beszélgetésünket. – bólintottam.

- Apa mindig azt mondta nekem, hogy ne bízzak meg senkiben vakon, de önnél megtettem, a fene se tudja miért, és mindketten látjuk hova vezetett. Többre tartottam annál, hogy a hátam mögött megbeszélte saját magával a dolgaimat, holott elvileg az asszisztense vagyok. Önben akartam a legkevésbé csalódni.

- Taehyung.... – próbálta megfogni a kezem, de elhúztam tőle. – Nagyon, nagyon sajnálom, azt hittem... Hittem magamnak annyira, hogy tudok kezelni bármilyen helyzetet. És kérlek, hívj Jungkooknak.

- Ha minden nap énekelsz nekem, ebédet és esténkénti forró fürdőt, életbiztosítást kapok, talán meg tudok bocsájtani. – elnevettem magam, mire ő is eleresztett egy fájdalmas mosolyt, de hamar visszaváltott komolyra.

- Mikor úgy érzed, hogy készen állsz beszélni a történtekről, gyere az irodába. Látszólag sok dologról kell beszélnünk. Addig is... -felállt a székből, s a kijárat felé indult. – Idehozom neked Jimint, hogy ne unatkozz. – aprót bólintottam, s szó nélkül hagytam, hogy magamra hagyjon.

Nem akartam úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, véletlenként fogja fel a történteket, játssza a hülyét. Akárki mondhatna akármit, akkor is úgy gondolnám, hogyha már ennyi energiát szentelek abba, hogy rajtam kívül mindenki megértse mi folyik itt, akkor kapjak vissza én is valamit és ha ez az őszinteség, nem gondolom, hogy túl sokat kérek. Nem akartam ilyen durva lenni Jungkookkal, de, mikor hallottam a beszélgetésüket, nagyon csalódott lettem és azt hittem inkább vissza se jövök. Bárhova mehettem volna, mégis a könyvárba mentem vissza, mert be akartam fejezni a hátra maradt könyveket. Azért indultam az irodába, hogy elmeséljem, sikerült végére érnem a leckének, mégis teljesen más végkimenetele lett az utamnak. Ezután a szobámba mentem, hogy átgondoljam a dolgokat. Arra jutottam, hosszas veszekedés után magammal, hogy én is tudni akarom a dolgokat, a végére akarok járni ennek, és ha ehhez az kell, hogy tegyek úgy, mint aki nem tud semmiről, majd kockáztassam az életem, hát megkapják. Abban hittem a legjobban, ha bármi is balul sül el, legalább az életem megmentik, ami látszólag sikerült.
A másik, hogy ő, Matt hogy kerül a képbe. Még az én szerepemet sem értem értem, totálisan homály vagyok, de Matt... Valami igen nagy szarba kerültem, ahogy felfogom a dolgokat. Mit adott nekem, amiért valaki képes lenne ölni is akár? A boldog együtt töltött napjainkon kívül nem emlékszem semmi olyanra, amiért halált érdemelnék. Ő sem érdemelte volna meg, hogy meghaljon, főleg nem így.
Éreztem, hogy huppan valami az ágyamon, de nem hallottam bejönni senkit és nem is láttam. Lenéztem magam mellé és akkor láttam, hogy az esti kis farkaska kuporodott össze mellettem. Mosolyogva kezdtem simogatni.