Dear Diary - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

15.rész

Ez a fajta izgulás rosszabb volt, mint mikor először ment a barátnőjéhez és találkozott az apjával. Tudta, hogy Taehyung szülei itthon vannak, hiszen a kocsi a ház előtt volt. Bár Taehyung neki nem volt a barátnője és még a barátja sem de azért izgult.

Mi lesz, ha nem kedvelik majd a szülei? Ha azt mondják nem láthatja majd többet? Vagy nem beszélhet vele egy szót sem ezentúl? Ha zavarja őket? Más dolguk van? Kiderül, hogy bonyolult családi körülmények között él? Vagy esetleg rájönnek, hogy az iskolában sokat verekszik?

Rosszabbnál rosszabb gondolatok ugrottak fel Jungkook fejében. Utálta az ismerkedés ezen fajtáját. Meg akart fordulni és haza futni, majd a szobájába bújni, akár egy félős kislány de Yoongi nem engedte neki. Az összes próbálkozása után folyton folyvást visszarángatta az ajtó elé.

Megnyugodott, mikor Taehyung nyitott neki ajtót és nem pedig a szülei.

-Szia. - köszönt mosolyogva Taehyung.

-Szia.

-Tae, drágám, ki jött? - jött egy lágy női hang a házból.

-Jungkook az. - kiabált vissza Taehyung.

Ahogy ezt meghallották izgatottan pattantak fel az eddigi kényelmes helyükről, hogy végre láthassák azt a fiút, aki ennyire jóban van az ő gyerekükkel.

Jungkook kissé megilletődve állt az ajtóban és jobban magára húzta a kabátját. Minél kisebb akart lenni, annyira kicsire akart zsugorodni, hogy ne is lássák.

A fiú végignézett a két felnőtt emberen. Azonnal megállapította, hogy Taehyung szebbik részét bizony az anyjától örökölte. És az alakjából is jutott neki bőven. Dereka ugyanolyan kecses volt, mint Taehyungnak. Szemei szintén olyan nagyok voltak és kifejezőek és még a dús száját is tőle örökölhette. Tiszta anyja - gondolta Jungkook. Az apja fia szöges ellentéte volt. Bár magasnak, magas volt, csakúgy, mint Taehyung de a fiúval ellentétben a férfinak széles vállai voltak. Talán a szeme hasonlított rá a legjobban.

-Szia. - mosolygott a nő.

-Jó estét. - hajolt meg illedelmesen Jungkook. - Nem szeretnék zavarni. - tette hozzá. Mégis benne volt az a félelem, hogy zavarja őket.

-Dehogy zavarsz. Csak tévét néztünk. - nevetett mély hangon Taehyung édesapja.

-Gyere be, mielőtt kikérdezik az életed itt, az ajtóban. - húzta be mosolyogva Taehyung a házba, majd fel a szobájába.

Jungkookot ismét jó és rossz érzés járta át egyszerre. Ez a szoba ismerős volt neki, jó emlékekkel, amiknek meg sem kellett volna születniük. Bárhova nézett magukat látta, főleg, ha az ágy azon részét figyelte, ahol csókcsatát vívtak.

De most nem azért jött, hogy újból megcsókolja, hanem beszélni akart vele.

-Ülj csak le. - bökött fejével az ágy felé.

-Nem kell, jó ez itt. - mondta Jungkook és még hátrált is pár lépést.

-Attól még, hogy történtek itt dolgok. Többször is. Leülhetsz. - fordult meg Taehyung, aki egész eddig az asztalán pakolt. - Ott akarsz állni?

Jungkook sóhajtva ült le az ágyra. Miért mindig itt kell kikötnie, ha ebbe a szobába jár?

-Beszélni szeretnék veled. - gyűrögette kabárja ujját.

-Jungkook, tudom, hogy mit akarsz mondani de nem kell! Komolyan meg fogok sértődni, ha megköszönöd. Amúgy is.. Már megköszönted a suli előtt. - kacsintott Taehyung.

Jungkook megforgatta szemeit. Ha Taehyung tudná miért kapta azt a csókot nem így viccelődne vele.

-De Tae, ha nem tudom megköszönni rossz érzésem lesz. Mert ezt meg kell! Igaz, venni nem tudok neked semmit..de valamivel meg akarom köszönni.

Valóban nem tudott semmit venni neki, hiszen a házukat is alig tartják fent. Lehet ez is oka annak, hogy Jungkook sose hívta el magához Taehyungot. Túl kicsi, szegényes körülmények között élnek. Ez egy olyan dolog, amit nem szívesen mutogat másoknak az ember.

Taehyung mosolyogva közelítette meg Jungkookot, aki addig dőlt hátra, ameddig már az ágyon nem feküdt. Nem tudott hova távolodninde Taehyung folyamatosan közeledett felé.

-Meg akarod köszönni? Vigyél el a kedvenc helyedre. - suttogta, majd egy gyors mozdulattal húzódott el a másik fiúról.

Jungkook fellélegezve ült fel az ágyba.

-Most? - húzta fel az egyik szemöldökét.

-Miért ne? - nyúlt kabátjáért.

Jungkooknak kellett egy kis idő, mire összeszedte magát. Arra a helyre kizárólag egyedül jár. Sose vitt fel oda senkit és nem is tervezte. Az egy olyan hely volt, amit szeretett és tökéletes volt arra, hogy magában mérlegelje a dolgokat. Egy jó ideje rendszeresen járt oda de mióta ismeri Taehyungot az odalátogatások száma is csökkent.

A levegő hűvös volt és csípős. El kellett már a kabát is. És nem a legrövidebb út vezet arra a helyre.

Közel fél órát sétáltak, beszélgettek, mire felértek Jungkook kedvenc helyére. Egy domb volt a város szélén, ahol tökéletes rálátás volt a városra. Az utcai lámpák sárgás fehéres színei ilyen sötétben csodaszépnek hatottak és Taehyungnak a lélegzetét is elállította. Nem gondolta volna, hogy létezik ilyen hely itt. Ha ezt tudja már évek óta ide járt volna.

A hideg fűbe leülve csodálta a tájat és néha még a csillagos égre is felpillantott. Nagy álma volt egyszer sötétben csillagokat nézi, csak úgy. De nem volt olyan személy, aki ezt megtette volna vele, egyedül meg nem akart menni.

-Szép ez a hely. - fordult Jungkook felé.

-Igen, az. - feküdt el a fűbe Jungkook. Taehyung követte a példáját és együtt nézték az eget. - Sokszor jártam ide. Itt olyan jó gondolkodni. Semmi zaj nincs, senki nem jár erre. Tökéletes.

-Romantikus is.

-Az baj ránk nézve. - sóhajtotta Jungkook. - Nem kéne olyan helyzetbe kerülnünk.

-Én nem bántam meg az olyan helyzeteket. Veled sokkal jobban érzem magam, mint bárki mással.

-Barátod van.

-"Barát" - tette idézőjelbe Taehyung ezt a szót. - Ő csak Jaebum. Azt mondjuk járunk de kicsit sem viselkedünk úgy. - nyelt egy nagyot Taehyung. - Tudom, hogy miért csókoltál meg ma. Tudtam, hogy Jaebum ott van valaki mással, láttam.

-De, ha láttad akkor miért hagytad, hogy megcsókoljalak? - kérdezte értetlenül Jungkook.

-Először megleptél vele, nem számítottam rá. Utána meg azért, mert jó volt. Ahányszor megcsókolsz biztonságban érzem magam. Olyan, minta semmi vagy senki nem tudna bántani.

-Nem is tud. Taehyung, én már a kezdetektől fogva mondom, hogy téged semmi nem bánthat, ha velem vagy. - gondolt vissza arra a pillanatra Jungkook, mikor ezt megígérte magának.

-És te miért csókoltál meg? - suttogta Taehyung. Szíve zakatolt, várta a választ.

-Nem volt jobb ötletem. - pirult el Jungkook.

-Nem ma. Hanem először. Miért csókoltál vissza? Ha mondásod szerint nem vagy meleg?

-Őszinte leszek. Nem tudom. Képtelen vagyok magyarázni de azután csak a te csókod kell. Imádtam azt a pillanatot, mert ilyen soha nem éreztem. Meleg lettem érted.

Jungkook számára most nyert értelmet az a mondás, hogy az emberek este sokkal őszintébbek. Mert valóban azok voltak. Gond nélkül mondta ki ezt Taehyungnak. Ezt érzete, gondolta és nem volt értelem tovább tartogatnia magában. Még az is sokat segített a helyzeten, hogy sötét volt, ezért Taehyung nem láthatta Jungkook paradicsom színű arcát.

-Meleg vagy miattam? - nevetett fel Taehyung. - Ez tetszik.

Óvatosan kulcsolta össze kezét Jungkookéval. Ha már alig látja, legalább had érezze, hogy mellette van.

Így nézték a csillagos eget, kézenfogva.