Dear Diary - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

10.rész

Jungkook most először nem akart Taehyung társaságában lenni, mintha ezzel magakadályozta volna, hogy bármi baj is érje őt. Amikor szorosabban akarta őt fogni Taehyung felszisszent az őt erő fájdalom miatt. Ezt Jungkook nem sokáig tudta elnézni, eltűrni. Egy kicsi, eldugott helyre cipelte Taehyungot, ahol gond nélkül tudnak beszélhetni, mert egy lélek sem jár arra a helyre.

-Mi történt? - próbálta már sokadszorra kiszedni a fiúból.

Mintha csak a régi Taehyung tért volna vissza. Semmit nem szólt Jungkookhoz, csak egy pontot bámult folyamatosan.

Hirtelen kelt fel azzal a szándékával, hogy magára hagyja Jungkookot, hiszen neki nem lenne szabad beszélnie vele és már így is bajban van. Nem akarja Jungkookot is gondokba sodorni. A fejeteség ezt nem hagyta annyiban, megragadta Taehyung karját és vissza ültette a helyére.

-Mi a baj, Taehyung. - állt vele szembe.

-Semmi. Semmi, csak összevesztünk egy hülyeség miatt. Ennyi. - kerülte folyamatosan Jungkook égető tekintetét.

-Aha, persze. Azért sírtál, azért fáj, ha hozzád érek, azért futottál szinte nekem, mert semmi baj nem történt, csak veszekedtek. - fujtatott idegesen Jungkook. Nem Taehyungra volt ideges, sokkal inkább a barátjára.

Milyen jogon ér hozzá erőszakos célból? Attól még, hogy járnak nem jogosítja fel rá, ez ugyanúgy bántalmazás.

-Sírtam, mert nem szeretek veszekedni vele!

-Megvert? - kérdezte Jungkook. Sok ideje meg akarta már kérdezni,  eddig tudta magában tartani.

Taehyung szemei kétszeresére tágultak a feltételezésre.

-Jungkook, te minek gondolod Jaebumot? Nem ugrik mindenki a másik torkának, ha nem értenek egyet! - pattant fel Taehyung a helyéről.

-Valóban? Oké, hogy azt hiszed bárkinek neki megyek, aki nem tetszik nekem. Ezt még elnézem. De nekem ne hazudj, Taehyung! Azért meg akart verni engem, mert melletted sétáltam, könyörgöm egy kurva séta volt. És elég rendesen leteremtett téged is, majd a kocsihoz RÁNCIGÁLT. - üvöltötte a szót. - Másnap lila foltokkal jelentél meg, most is fáj, ha itt. - ért Taehyung oldalához, aki egyből elhúzódott a fájdalom miatt. - fáj! Látod, hogy fáj? És miután? Azután, hogy állítólag csak veszekedtetek. - túrt fekete tincsei közé idegesen.

-Elég! Fejezd be! Nem tudsz te semmit, hogy mi van, vagy mi nincs! Fogalmad sincs semmiről, hogy mi történik az életemben. Jóformán még azt sem tudod, hogy mi van saját magaddal. Honnan tudod, hogy nem csak a felszínt látod? Elbeszélgettél már valaha vele? Vagy esetleg velem? - szórt szikrákat Taehyung szeme.

Jungkook most először látta kiakadni Taehyungot és nem kicsit lepődött meg ettől. Furának gondolta és nem hozzáillőnek.

-Mikor kellett volna dumálnom veled? Alig akartál velem beszélni! Így elég nehéz lenne. Hiába kérdeztem bármit is, te csak hallgattál, egy betűt nem ejtettél ki a szádon, azt a régi könyvet bújtad. Próbáltam segíteni neked, te nem kértél belőle. - indult el, hogy ott hagyja Taehyungot de aztán hirtelen fordult vissza. - Ha nem is tőlem kérsz segítséget, ne félj valakihez menni. Tudom milyen! - mondta majd elviharzott meg sem várva Taehyungot, aki hiába kiabált utána.

-----

Kedves Naplóm,
Olyan deja vu érzésem van.

Akkor ért ilyen érzés, amikor a naplót kaptam. Akkor is szarul indult a nap, most is.

Yoongi szavai összezavartak. Azt mondta gond van az életében, én szentül meg vagyok győződve arról, hogy a gond az Jaebum. Vagyis voltam... De erről később.