Dear Diary - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

4.rész

Kedves Naplóm,
Vagy két hete nem írtam, ennek egyszerű oka volt. Barátommá tettem Kim Taehyungot. Miután karjaimba sírt, mintha kicserélték volna velem szembe. Sokkal többet beszél hozzám.

Igaz, szeritne teljesen felesleges, értelmetlen dolgokról de én szeretem őt hallgatni. Mindenről lelkesen tud beszélni. Arról, ami érdekli őt, amit legszívesebben kerülne egész életben és ami felidegesíti. Ezek szerintem nagy dolgok. Onnan indultunk, hogy alig akar velem beszélni, sőt még vissza felé is haladtunk és most ott tartok, hogy Taehyung az egyetlen barátom az életemben. Sokszor akartam megosztani vele, hogy mi van otthon nálunk, mert bíztam benne de mégsem tettem. Nem tudom miért,egyszerűen így alakult.

Sőt, azóta Taehyung barátját sem láttam, állítólag elutazott valahova és, mintha Taehyung sokkal nyugodtabb, boldogabb lenne. Többször mosolyog, nevet, amit egyszerűen imádok.

Ez a barátság érzés valami nagyon jó.

----

Jungkook boldogan szelte a távolságot, hogy minél előbb Taehyunghoz érjen. Egésznap azt a két órát várta, amit majd újdonsült barátjával fog eltölteni.

Hirtelen torpant meg, mikor látta a földön ülő fiút, aki lehajtott fejjel figyelte a padlót.

-Szia. - közelítette meg óvatosan Taehyungot. Érezte, hogy a fiúnak nincs éppen jó kedve, valami nyomja a lelkét.

-Szia. - köszönt Taehyung is. Nem nézett Jungkookra, még akkor sem, amikor az leült elé.

Jungkook gyengéden nyúlt álla alá és emelte fel a fejét, ezzel Taehyungot kényszerítve arra, hogy szemébe nézzen. Kissé sokkolva nézte a fiú szája sarkában megbúvó nagyobb horzsolást. Idegesen húzta össze a szemöldökét. Sejtette, hogy mi történt de nem volt benne biztos, hiszen ez csak egy spekuláció volt. Közel sem volt biztos, hogy igaz, amit gondol.

-Gyere, menjünk be. - mondta Jungkook. Látta Taehyung szemeiben, hogy nem akarja ezt a kérdezősdit végig játszani. Nem volt ereje hozzá.

Taehyung hatalmas, fájdalmas sóhajjal ült le a piros, rozoga kanapéra és csöndben tűrte, hogy Jungkook folyamat őt nézi.

-Nem akarok róla beszélni. - szólt Taehyung, mielőtt Jungkook bármit is mondhatott volna. - Csak megtörtént. Nem történt semmi, baleset volt. - hazudta Taehyung.

-Jólvan, én hiszek neked. - dörmögte.

-----

Kedves Naplóm,
Nem hiszek Taehyungnak.

Ha a barátja tényleg megütötte, akkor azt szerintem nem véletlen csinálta. Nem bízok abban a fiúban. Nyilván tagadja, védi, hisz járnak de,ha bántja, akkor miért marad vele? Egyáltalán miért zavar ez engem.

Istenem, annyira nem értem magam. Egyik percben tökéletes haverként tekintek Taehyungra, a másikban meg addig hallgatnám a meséit, ölelném, ameddig csak lehet. Ez mennyire normális egy barátságban? Egyáltalán belefér ez egy barátságba?Nem hinném.. Tudnám mi a fene bajom van.

-----

-Jungkook, várj meg! - kiabált másnap Taehyung.

A folyosón szinte mindenki odakapta a fejét. Szokatlan volt, hogy Taehyung bárkivel is beszél, mindig csöndes, visszahuzódó volt.