Dear Diary - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

12.rész

Ha Jungkook tehetné örökre így maradna, ebben a pillanatban, ahol nem érdekli mit tesz. Nem törődik a köverkézmenyekkel, pedig elég súlyosak voltak azok. Csak tette, amit a szíve diktált és nem hallgatott az eszére, ami azt súgta, hogy álljon le. A hevesen dobogó ketyeréje hangosabban bíztatta arra, hogy csak tegye azt, ami jól esik, hisz ez nem bűn. Pedig nem kellett volna ezt tennie.

Így találta meg egyik kezével Taehyung pólója alá az utat. Óvatosan barangolta be minden porcikáját a másik felsőtestén, aki bújt az érintésbe, akár egy cica. 

Taehyung hosszú ujjaival fürgén kezdte el kigombolni Jungkook ingjét, miközben a fekete hajú nyakát lepte el csókokkal, aki hangosabb sóhajtásokkal jelezte, hogy tetszik neki. Amikor keze a nadrágjához ért Jungkook hirtelen ült fel hangosan kapkodva a levegőt.

-Álljunk le. - rázta a fejét Taehyungra nézve. - É-és nem azért, mert ez lenne az első alkalmam mindenhogy nézve. Hanem azért, mert nekünk ezt nem szabadna.

-Nem, tényleg nem kellene. - ült fel Taehyung az ágyban, felhúzva térdét. - Bocsánat.

-Nem kell bocsánatot kérned. Ugyanúgy hibás vagyok én is. Meg.. Én támadtalak le itt téged.

-Nem, nem azért. Ezt, ami most történt.. Én nem sajnálom, ahhoz előbb meg kéne bánnom, amit nem fogok megtenni. Én csak azt sajnálom, hogy azért tettem, mert azt hittem megérdemli ezt Jaebum. - hajtotta fejét térdére.

-Őszintén, megérdemelné! - tette kezét Taehyung hátára. - De azért, ha ezt megtetted volna, nem lennél különb tőle. És azt nagyon megbántad volna utólag. Ezt az egészet megbántad volna. - simogatta hátát.

-Jungkook. - emelte fel a fejét, hogy Taehyungra tudjon nézni. - Azt, hogy ezt majdnem veled tettem meg..azt sose bánom meg. Téged nem bánlak meg. Ha nem te lennél itt, na azt bántam volna meg. Nem egyszer, ezerszer. - mondta őszintén.

Jungkook elmosolyodott Taehyung szavai hallatán, és úgy érezte, hogy ezt a majdnem kalandot ő sem fogja sose megbánni.

Hirtelen erős fény futott végig a szobán, majd hangos csapódásra lettek figyelmesek. Taehyung gyorsan futott ablakágoz, hogy megnézze ki jött.

-Megérkeztek a szüleim.

-Akkor, itt az ideje mennem. - lépdelt az ablak felé Jungkook.

-De, az ablakon nem mehetsz ki. - rökönyödött meg Taehyung.

-Nem ez lesz az első alkalom, hogy ablakon távozok. - kacsintott Jungkook, majd megvárta, hogy Taehyung szülei a házba jöjjenek és egy gyors, könnyű mozdulattal ugrott ki.

A mosolyt nem tudta levakarni magáról. Igaz, nem lett volna szabad ezt csinálniuk de ő egy cseppet sem bánta meg, sőt még őrült is neki. Egyedül az a tény zavarta, hogy Taehyungnak barátja van. És, az, amit elmondott neki nagyon nyugtalanította. Senki nem bánthatja Taehyungot, ő ezt nem érdemli meg.

Rutinosan lépett be az ablakon a kicsi szobájába és a gondolatait akarta összefoglalni, hogy papírra vesse azokat.

------

Kedves Naplóm,
Tényleg boldog vagyok.

Elmondtam Taehyungnak úgy az érzéseimet, hogy én magam sem tudom még hova tenni őket. Szerinte úgy hangzik, mintha szerelmes lennék de azt sem bánnám. Még akkor sem, ha fiú.

Ha tényleg szerelmes lennénk belé, büszkén kürtölném ki, hogy mindenki hallja. Hogy tudják meg se próbáljanak rámozdulni, mert csak magamnak akarom őt.