Dear Diary - TAEKOOK (BEFEJEZETT)

2.rész

-Jeon, tanácsadásra szorulsz? - lépett az asztalához egy barna hajú fiú.

Jungkook viszonylag nyugodtan emelte rá a tekintetét. Semmi kedve nem volt hozzá és ahhoz sem, hogy verekedjen vele.

-Fogd már be.

A barna nevetve támaszkodott az asztalra. Esze ágában sem volt itt befejezni a beszélgetést. Mindig is rosszban volt Jungkookkal és ezt imádta is hangoztatni, amikor lehetősége adódott rá.

-Jól tette a húgom, hogy dobott téged. Egy ilyen koszos kis patkányt nem érdemel meg. Te is vernéd majd őt, mint.. - a mondatot nem tudta befejezni, mert Jungkook olyan erővel állt fel az asztaltól, hogy a széket is fellökte.

Mindenki egy emberként kapta az irányukba a tekintetét és figyeltek, ahogy Jungkook a barna hajú gallérját elkapta és a falhoz szegezte.

-Mondd ki és megverlek. - sziszegte Jungkook pattanásig feszült idegekkel.

-Jungkook, engedd el! - jött Taehyung hangja mögüle. - Legalább addig ne verd meg, ameddig a suliban vagy. - próbálta elrángatni onnan. - Jungkook, kérlek menjünk. - húzta el mostmár sikeresen Taehyung.

-Mi van Jeon! A csajod irányít? - kiabált utánuk a fiú.

Jungkooknak ennyi elég volt, hogy gyors léptekkel menjen hozzá és térítse le a földre osztálytársát.

-Jungkook, hagyd békén. Komolyan mondom.. - próbálta ismét leráncigálni Jungkookot a fiúról. - Suli után megütheted de most mennünk kell, mert az a nő komolyan már ideges.

Taehyung noszogatására Jungkook felhagyott a verekedéssel és tűrte, hogy Taehyung az iskola másik végébe cipelje a koszos szobába.

-Miért jöttél? - törölgette száját egy zsepivel Jungkook.

-Mert nem jöttél. A tanácsadó mondta, hogy jöjjek érted. Jól tettem. Sőt még így is neki estél. - fordult döbbenten Jungkook felé. - Mondták már, hogy dühkezelési problémáid vannak?

-Nekem nincsenek. - csapta be maga után az ajtót, mikor beértek a szobába.

-Aha, látom. - forgatta szemeit Taehyung.

Jungkook lábát rázva próbált lenyugodni. Folyton az járt a fejében, amit az a fiú mondott, hogy majd verné a húgát. Úgy érezte ez igazságtalan és az alapján ítélik meg, amit hallanak. Ha van igazság alapja, ha nincs.

Csak remélni tudja, hogy nem szólnak semmilyen tanárnak, aki szólna a családjának. Akkor félne haza menni, lenne veszekedés közte és az apja között. Sokszor veszekedtek, náluk ez olyan volt, mint valami szokás. Egy rossz szokás, amit utált, amitől szabadulna. Az édesapajával együtt. Egy új életet akar, ahol ő is és az anyja is boldog. Nem kéne nap, mint nap tartania attól, hogy egyszer kiborul a bili és egy kisebb családon belüli háború tör ki.

Fekete tincseibe túrva görnyedt előre és egy hatalmasat sóhajtott. Magában elszámolt tízig, amit sokszor javasoltak neki.

Amikor végzett, mintha kicserélték volna. Ugyan nem nyugodott le, cseppet sem de ezt nem mutatta ki. Elfolytotta magába. Egy hamis mosolyt magára varázsolva nézett a mellette ülő Taehyungra.

-Haladás. Eddig nem beszéltél hozzám ennyit.

-Kénytelen voltam. - vonta meg a vállát Taehyung és a poros polcokat mustrálta.

-Sajnálom. - mondta bűnbánóan Jungkook. - Remélem nem leszel potenciális célpont nekik. Taemin és a haverjai köcsögök. - sóhajtotta.

-Nem a te hibád lesz az. Ami ott történt az sem a te hibád volt. Vagyis nem teljesen, hiszen ő provokált. Te.. Csak nem tudod irányítani a dühöd. - mosolygott halványan a szőke. - De azért vagyunk itt. Bár, nem értem, hogy ezt miért nekem kell kibeszélned.