Pókember : Az árny hálója

34.Fejezet:Erőtlenül 2.rész

-... Wise Charlseton, a nemzetbiztonsági tanács elnöke nem régen jelentette be hogy tárgyalások indultak a kiéleződött "szuperhumán" helyzet miatt. Sokan ellene vannak hogy bíráljuk "megmentőink" munkáját, sokan pedig egyenesen szorgalmazzák a felülvizsgálatát ezen szervezeteknek, embereknek. Mégis milyen állásponton van maga, vagy esetleg a cége Mr. Osborn?

-Ez egy nagyon érdekes kérdés... Elsősorban azt kell megvizsgálnunk hogy azok a bizonyos" megmentők" mennyi negatív, és mennyi pozitív hatást hordoznak... Az én véleményem szerint külön külön kéne megvizsgálni minden ilyen tényezőt, hiszen vannak gyenge veszély források, és persze erősek. Az én álláspontom az, hogy elsőnek az olyan veszélyes elemeket kéne felülvizsgálni mint például a Vasember, Thor, vagy éppen a Pókember... A cégem pedig mindenben támogatja az ebben az ügyben eljáró szerveket... Remélem sikerült kielégítő választ adnom....

Szivárgott be Mary Jane szobájába a televízió halk zaja. Mary Jane párnája még nedves volt a könnyektől, amiket csupán csak két órája hagyott hátra. Lassan, gyengéden nyúlt a mellette pihenő gyűrött kispárnáért, hogy átölelje azt. Viszont a tévé hangja egyre hangosabban döngette az álmok kapuját. Addig zörgetett míg végül be nem törte. Mary Jane szeme, bár csak résnyire, de kinyílt. Smaragd zöld szemét az órának szegezte, majd a hátára fordult.

-"Mary Jane... Ne legyél bánatlekvár!" Győzködte magát MJ közben lassan felült, kezét háta mögé csúsztatta és úgy támasztotta meg magát. Vörösen izzó fürtjei kócosan gyülekeztek fején. Megtörölte szemét, azután ásítva kelt ki az ágyból. Kint ismét havas fellegek szórták meg a várost némi hóval. Mary Jane frissen mosott, fekete hosszú ujjú pólója a nappaliban volt, egy szárítón így lassan ki csoszogott a nappaliba, és akkor látta meg a készülődő Petert.

-Pete? Miért van rajtad napszemüveg? -Ekkor ébredt csak fel igazán Mary Jane.

-Öhm... Csak megtetszett és...-Dadogott zavartan Peter.

-És miért pont anyáé van rajtad?

-Vagyis... Erős volt kint a fény... A hó ugye fehér... És... Gondoltam.... Én...

-Peter?

-Igen...?

-Vedd le a szemüveget!

-De... A fény... - Próbált kicsúszni a parancs szó alól, viszont arra nem számított hogy Mary gyors léptekkel a fiú elé vonul, és letépi a fiú arcán nyugvó napszemüveget. Peter ahogy lekerült róla a takarást szolgáló szemüveg, a földet kezdte bámulni. Petert pár napja nem csak pókösztöne hagyta cserben. Hihetetlenül gyors gyógyítási képessége is elveszett, ami eddig egy éjszaka alatt begyógyította minden látható sérülését. Most viszont hogy nincs semmi ami eltüntesse ezt, szeme alatt egy jókora lilás és vöröses zúzódás ékeskedett. A lány tágra nyílt szemekkel bámulta a folytonosan, szinte szégyenlősen lenéző Petert.

-Ez... Meg... Mégis mi a fene történt veled?

-MJ... Figyelj... Meg tudom magyarázni... Én... Csak jöttem haza és nem láttam hogy...

-Peter ne kezd ezt a hülye "elestem" szöveget! Látszik hogy bunyóztál! James folyton így jött haza, felismerem az ilyesmit!

-Meg tudom magyarázni.... Én...

-Nem kell semmit megmagyaráznod.... Miért is kéne... Elvégre te tested... Azt csinálsz vele amit akarsz.... - húzta félre fejét haragosan a lány.

-MJ....jó okom van rá hogy ez az arcomon van... És....

-Jó... Tök mindegy... -Vette le a használt, gyűrött pólót amiben aludt. Peter csak nézte a lányt, és szemeiből sugárzott a megbánás, mintha azt mondaná hogy sajnálom. A lány pedig felhúzta a fekete, hosszú ujjú ruhadarabot, közben pedig egyik szemével sem nézett a fiúra, mintha ott sem lenne. Nem telt bele egy percbe sem, de már a nadrág is rajta volt. Peter pedig még mindig csak ott állt, és nézte a készülődő Mary Janet. Később, mikor mindketten a buszmegállóba tartottak, Peter szorongva a folytogató csendtől, megszólalt.