Pókember : Az árny hálója

31.Fejezet: Parázs a jég alatt.

-Nagyon szerettem az apámat.....mindig ott volt ha szükségem volt valakire akivel dumálhatok....Szinte mindenrõl tudtam vele beszélni...pasikról...barátokról....suliról.....szóval tényleg mindenrõl....amit életében tett, nagyrészt miattam és James miatt tette...Úgy nagyjából egy éve, beállított korán reggel, és mondta hogy van egy meglepetése....nagyon izgatott voltam, úgy ugráltam komolyan mint egy kiskutya aki jutalom falatra vár....El is indultunk együtt....beültem a kocsijába, és mentünk. Izgatottságomban nem is figyeltem az útra, hogy merre tartunk, csak találgatni próbáltam hogy mégis mi lehet az a nagy meglepetés amiért autózni kell. Végül kis idõ múlva megérkeztünk egy parkba. Nem értettem még mindig hogy mi folyik itt, de még mindig nagyon izgatott voltam.....egyre beljebb mentünk a parkban. Egészen egy vörös lepedővel letakart padig mentünk, ahol rámutatott a padra, majd megszólalt hogy "Boldog névnapot tigrisem!". Amikor szószerint letéptem a padról azt a vörösen izzó lepedőt, elém tárult az a csoda....Ő...-Mutatott Mary Jane arra a vöröses színű gitárra, ami éppen a szekrénynek támasztva pihent.

-Sajnálom....MJ...én....-Úsztatta MJ felé keserű szavait Peter, amikor is, hirtelen nyílt a bejárati ajtó. Mary Jane és Peter a lány szobájából, csak találgatni tudtak hogy ki érkezett haza.

-Drágám?! Itthon vagy? Miért kerestél?-Kúszott be a lágy női hang a küszöbön. Mary Jane rá nézett Peterre. Egy szót sem szólt, de látszott szemében a harag pokoli tüze. Hirtelen felpattant, és kiviharzott a szobából, egyenesen anyja felé.

-Szerinted mi a francért létezik az a mocskos telefon???!-Ordított könnyes szemmel a lány.

-Drágám? Te ittál?-Ejtette el a lakás kulcsát meglepetségében az édesanya.

-Azt sem tudod hogy mi történt???!-Vonta kérdőre ciklonok tomboló haragjával a vörös hajú lány, lesokkolt anyját.

-Na! Hátrébb az agarakkal kisasszony!

-Meghalt!! Érted?! Te meg nem tudsz felvenni egy rohadt telefont!!!! A rendőrség is hívott, de mivel téged nem értek el, ezért nekem kellett azonosítanom!!!! Tudod hogy most hogy érzem magam??? Fel tudod fogni hogy...-Kezdett bele ismét a vég nélkülinek tűnő zokogásba Mary Jane. Peter közben lassú léptekkel közelítette meg zokogásban fuldokló szerelmét.

-Na ebbõl elég! Valaki mondja már el hogy mi a fene folyik itt!!! Haza jövök, és megtámad a zokogó lányom....-Peter átölelte a zokogó lányt, majd a kérdésekkel hadakozó nõ felé fordult.

-Max meghalt.....tegnap találták meg....a kínai negyed környékén....

-Mi? Ugye most csak viccelsz....vagyis...ugye most csak...-Rohant végig a nõ fejében egy rémisztõ gondolat, viszont nem volt idõ feldolgozni a kapott hírt. Hirtelen kopogtattak. Az ajtót kinyitva, egy rendõr igazolvány fogadta õket.

-Üdvözletem.....Mark nyomozó vagyok....elnézést kérek a zavarásért, de sajnos sürgetõ lenne beszélnem önökkel....-Mutatkozott be a rövid, fekete hajú barna szemû férfi. A rendõr nyomozón egy viseltes bõr kabát díszelgett, egy fekete farmer társaságában. Olcsó karórája erõsen szorította csuklóját. Az édes anya szinte megfagyott az ajtóban, ahogyan a jelvényre szegezte a tekintetét.

-Kicsit rosszkor jött...-Tette hozzá a nõ, és közben a bõre egyre jobban elvesztette természetes színét, és egyre gyorsabban fehéredett el.

-Tudom...de néhány tényt muszáj lesz tisztázni...a helyzet az hogy néhány információ elég gyanús ebben az ügyben, és maguk hátha tudnak segíteni ebben....-Süllyesztette el bal farzsebében az igazolványát a nyomozó.

-Nem tudom miben segíthetnénk és hogy mirõl lenne szó...-Szólt Sarah miközben Peter karjaiban zokogó lányára nézett.

-Oh...a lánya azt hiszem tudja....Maga Sarah Jane Watson ugye? Õ pedig...Mary....vele már találkoztam....Na...az a helyzet, hogy szükségem lenne azokra a helyekre ahol legutoljára járt...tudom hogy most nehéz meg minden, de minél elõbb kapom meg azt amiért jöttem, annál elõbb tudok lelépni innen, és az szerintem mindenkinek jobb....szóval....