Nem lenne szabad... | Befejezett

19. Fejezet

És ezek után az elkövetkezendő két napban semmi. Vagyis, inkább szinte semmi. De az amiatt csak szinte semmi az az, hogy egy fél órára kijön esténként Ed velem az erkélyre és egyszerűen csak létezünk. Nem csókolózunk, nem ölelgetjük egymást, semmi ilyen dolog. Mondjuk nem mintha olyan sokat csókoltuk volna már meg egymást, kemény egy alkalommal. Mindkettőnk számára furcsa ez az egész és már örülök egy kicsit, hogy a vásárlás előtt nem csókoltuk meg egymást, hanem csak egy ölelés volt. Talán túl elhamarkodott lett volna. Így is túl gyorsan mentünk, pláne hogy figyelmen kívül hagytuk azt az aprócska tényt is, hogy Ed-nek nagyon is barátnője van ugye, aki történetesen pont itt van velünk egy házban, szóval nagyon elbaszott a helyzet. Plusz, mi is vagyunk mi igazán? Mit akarunk egymástól? Csak valamilyen pótlék vagyunk a másiknak, vagy Ed csak kísérletezik. Annyi kérdés és franc se tudja, hogy lesz-e rá válasz.

-Pete, bekented magad azért naptejjel? – zökkentett ki Rachel. Miért kell mindig megzavarni...

-Igen. – sóhajtottam. Ja, amúgy nem mondtam, kijöttünk a tóhoz. Meg tegnap is. Mostanában nagyon kicuccoltunk ide, mert eléggé hőség van és azért jól esik az embernek egy kis hűsölés. Még néha én is bemegyek a vízbe, de tényleg csak néha. Többnyire csak a parton süttetem magam, hogy legalább színem legye a nyár végére.

Természetesen amíg napozok, addig gondolkodok. És természetesen Ed-el kapcsolatban. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a jövőm vele, komolyan... Mármint, itt most a maradék másfél-két hétben lesz valami kis tingli-tangli kavargatásunk és vége a nyaralásnak és úgy teszünk ezután, mintha nem is tudnánk a másik létezéséről? Vagy... mennyi az esélye annak, hogy kilép abból a mérgező kapcsolatban, amiben él? Tudom, lehetetlen ábrándozás. De azt hittük, hogy az is lehetetlen, hogy megcsókoljon, mi van, ha ennek is van valamennyi esélye? Viszont mindentől függetlenül nem merek ezzel a változattal számolni, ez a legvalószínűtlenebb, ezt mindannyian tudjuk, igaz? Csak egy magányos meleg reménykedése, valljuk be. De azt mondta, hogy komoly dolgokat érez irántam, nem? Adhat ez alappontot? Igazából most csak magamat győzködöm?

-Jó, csak múltkor is kezdtél már vörösödni. – válaszolt Rach. Ja igen, ilyen gondolkodást letolok általában pár másodperc alatt. Jó ez nem teljesen pár másodperc volt, mert közben ő is tett-vett, de szerintem nem volt több egy percnél az egész.

-Ott a kulcsszó. – motyogtam a törölközőbe temetett fejemmel. – Kezdtem. De végül nem égtem le.

-Igen, mert addig lökdösött a lábával Samu amíg fel nem keltél. – nevetett.

-Részletkérdés, felesleges ennyire boncolgatni na. – nevettem én is. – Majd most figyelek, hogy ne aludjak be.

Nem mintha tudnék most aludni a gondolataimtól.

-Hát rendben. Ha gondolod, majd csatlakozz azért hozzánk.

-Persze, majd biztos megyek valamikor. – mondtam. – Csak passz, hogy mikor.

-Okés, ahogyan érzed. – bólintott, aztán felállt és elindult a tó irányába. Ma estére amúgy szeretnék már valamit Ed-el kitalálni. Vagyis, hogy mik is szeretnénk lenni a jövőben, igen, még mindig itt tartok, sajnálom.

Jó, most eresszük el a dolgot. Mivel a többiek mind bent vannak, ezért beraktam a telómon egy random lejátszási listát, hogy ne csak úgy feküdjek itt, hanem legyen valami aláfestés is. Inkább gondolkozzunk azon, hogy mi az eheti program. Először is, minden nap kijárunk ide, mert egész hétre tikkasztó meleget ígértek. Hurrá. Ezek mellett terveztünk filmezést, sorozatozást, hiszen ezek elmaradhatatlan kellékei az unaloműzésnek, akarunk majd valamikor a maradék időben még egy tábortüzet tartani és már azt is megterveztük, hogy az utolsó estére rakjuk azt a jó kis bulinkat, amit már múlthéten hoztunk fel, mint potencionális program. Persze lesz majd még vásárlás is egy pár, illetve lehetséges az is, hogy valami komolyabb szórakozóhelyre is elugranánk a közeli városba, csak azzal az a baj, hogy minimum két embernek muszáj józannak maradnia. De legalábbis egynek ténylegesen biztosan, mert valahogyan haza kell jönnünk. De gondoltunk arra is, hogy a két bulit vonnánk össze és az utolsó napon mennénk a városba, majd meglátjuk. Lehet a végén franc se lesz belőle. De őszinte leszek, annyira szívesen hazamennék úgy most azonnal. Úgyis itt van mindkét kocsi, vezetni tudok, hazafurikázom magamat és megmondom Rachel-éknek, hogy hozzák majd a cuccaimat. Annyira vicces, azt hittem menynire örülnék, ha történne Ed és köztem valami.

Ehhez képest most nyakamat törve menekülnék.

Eljátszom, hogy beteg vagyok. Az nem lenne jó szökési ürügynek? De jó lehetne, csak nagyon szánalmas is... Magamnak kavartam a szart, magamnak is kell megoldanom. Szóval ma este megkérdezem Ed-től, hogy ténylegesen mit akarunk csinálni magunkkal, mert ez azért nem játék na. Vagy valami elhatározásra jutunk, vagy hagyjuk egymást békén a francba a nyaralás végéig és jónapot. Csak a kérdés, hogy akkor a helyzetben is ekkora lesz-e a pofám? Mert sajnos, ha Ed-el kettesben vagyok, hirtelen mintha egy másodikos kissrác lennék, akit életében először hívnak ki felelni. Rettenetesen remeg a gyomrom, izgulok, nem tudom, hogy jó dolgokat mondok-e, gondolkodni meg végképp nem tudok. De lehet majd iszok előtte valamit, hátha az egy kis önbizalmat önt belém. De legalábbis bátorságot. Mondjuk, azzal is vigyázni kell, mert még a végén a bátor főnökösködésemből egy bátor Ed szájára tapadás lesz, amit meg nem akarok. Vagyis, de, akarok. És egyszerre pedig nem. Jézusom, hogy lehet ilyen bonyolult egy ember...

És kezd az is kijönni rajtam, hogy éjjel se aludtam éppen a legjobban amiatt, hogy folytonosan eszembe jutott Ed és agyaltam rajta, szóval halál fáradt vagyok. Miért kezdtem el hirtelen ennyire hihetetlenül bánni, hogy eljöttem erre a nyaralásra? És hogyan tudom megfékezni az agyamat attól, hogy most bealudjak? Van egy sanda gyanúm, hogy sehogy, ezért oldalra fordultam és reménykedve abban, hogy meg fog maradni az árnyék felettem, mély álomba merültem. 

Hmm, emlékeztek arra, hogy a 16. fejezet végén említettem egy fejezetet ami szerintem nagyon szar lett? 
Na ez az a fejezet. 😂
Igazából bevallom őszintén, nem tudok vele mit kezdeni. Ez így született meg, ennél jobb lehet, hogy lehetne, de ehhez a sztorihoz erre nincs kapacitásom. A jövő héten egyébként megpróbálok végre leülni és folytatni a sztorit, mert jah kéne már és végre kezdem kialakítani a munka melletti időrendemet is, meg ki fogok venni egy napot suliban, hogy összeszedjem magam. 

Na, ennyit akartam, szép bármilyen napszakot mindenkinek, sziasztok!