Nem lenne szabad... | Befejezett

3. Fejezet

Nem mondom, hogy annyira nagyon fáradt vagyok ma, de azt azért igen, hogy fürdés után aludtam még vagy négy órát. Ne kérdezzétek légyszi, ötletem sincs hogyan. Valahogy az az ember vagyok, aki képes bármennyit is aludni és utána akár a háromszorosáig fent maradni. Talán ez egy kicsit érthetetlen volt most, de hagy mondjak egy példát. Nem voltam én mindig is barista, ez az előző munkahelyeimhez képest ez igazából luxusállás. Megjártam én már a fesztiválon lévő wc-k kitakarításától az aluljárós gyros készítésig mindent. Pont egy szórakozóhelyen volt az, hogy a nyolcórás műszakomnak majdnem a két és félszeresét húztam le, mert túlóráztam pénzhiány miatt, kilenc óra alvással előtte. Jó, mondjuk pár kávé lecsusszant közben, meg volt pár ember, akik nekem is fizettek egy-egy italt és a könnyebbekre azért nem illik nemet mondani egy ilyen szituban, de azért az esetek többségében mosolyogva elutasítottam, mondván, hogy munkaidőben nem ihatok. Ami részben igaz. És csak azért részben, mert azt hiszem ihattunk olyan piát, ami max egy átlagos bor alkoholszázalékával egyezik meg, de már abból is volt néha botrány, szóval én általában kerültem a dolgot. Mondjuk alapból eléggé sokat mondd a főnökről, hogy csak így engedi, hogy a dolgozói piáljanak munkaidőben, de ez van.

Nade, visszatérve a tárgyra, miután elmeséltem nektek a kezdeti alkoholizmusom történetét, fürdés közben eléggé fáradt lettem, szóval amint megszárítottam a hajam bedőltem az ágyamba, mondom szundizok egy kicsit. Aztán jah, felkeltem így laza délután fél hatkor és hirtelen azt se tudtam, hogy milyen évet írunk, meg hogy mi a nevem. Arról nem is beszélve, hogy a tökéletesen beállított hajamnak is lőttek a kis kalandom miatt, bár az annyira nem hat meg, Rachelék már hozzászoktak, a két új tag meg hozzá fog szokni. Tényleg, azt se tudom, hogy már megérkeztek-e már, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy már a kaját is megfőzték a többiek.

Tökéletes.

De ez attól még nem ösztönöz eléggé arra, hogy kitántorogjak a szobámból, ezért oldalra fordultam és nagy unalmamban elkezdtem tinderezni. Igen. Tinderezni. Ne ítéljetek el légyszi, nem komolyan használom az appot, csak poénból vagyok fent, de azért néhány srác eléggé ott szokott lenni. Szóval, elkezdtem ezzel elütni az időt. Bevallom, nem vagyok nagyon oda az új emberek megismeréséért, pláne, ha utána hetekig együtt kell lennem velük. De erről igazából már beszéltem, nem tudom miért rágom a számat újra vele. Vagyis, nem feltétlenül erről, hanem arról, hogy nem vagyok ismerkedős típus, de ez körülbelül egy az egyben ugyan azt takarja. Csak nem tudom, egyszerűen teljesen szorongok az egész helyzet miatt, ami vár rám. Rendes gyomorgörcs van rajtam, mert össze kell haverkodnom két teljesen új emberrel és ez annyira nyehh.... Ehelyett még a tinderezés is szimpibbnek tűnik baszki, pedig az is már egy szint, valljuk be. Amúgy is, azt se tudom mit fogok nekik mondani, vagy hogy kell-e egyáltalán mondanom valamit. A nevemet azért illik, nem? Egy laza bemutatkozás, nem olyan, mint egy hivatalos helyen. Meg egy baráti kézfogás. A csajjal meg nem tudom, hogy mit kezdjek, neki majd integetek egyet, vagy ilyesmi. Nem várhatnám meg inkább idebent egyedül, hogy lefeküdjenek aludni? Sokkal kecsegtetőbbnek hangzik. Előkapom a laptopomat, aztán nézek rajta valami random sorozatot addig, nasim is van még idebent, meg az utazásra elhozott vizem is velem van még, szóval túlélném a dolgot.

Nem tudom mi ez nálam amúgy, lehet szociofóbiám van, vagy valami. Igazából, sose akartam még ennek utána járni, jól elvagyok én így ahogy vagyok. Meg miután megtörik ez a kellemetlen és erős jég, utána tök laza szoktam lenni az emberekkel, csak ugye odáig is el kell azért jutni.

Ami nem fog menni, ha csak egy nadrágban fekszem az ágyban és tinderezek, szóval a világ legnagyobb belső szenvedésével a lelkemben felkeltem és odavánszorogtam a szekrényemhez, majd kikaptam egy random fehér pólót és gyorsan felvettem, a rövidnadrágommal meg nem szarakodtam, jó volt az, ami rajtam volt alapból. Ezután még jött egy laza három perc felkészülés aztán nagy nehezen lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót.