Nem lenne szabad... | Befejezett

2. Fejezet

-Hülye gyerek, ébresztő! – könyökölt oldalba Samu, ami nála olyan, mint nálam, ha valakit erősebben megütök. Komoly a gyerek, valljuk be, de legalább vele nem fél az ember a sötét utcán menni. Max, ha nem ismeritek egymást és azt hiszed, hogy meg akar támadni. De amúgy a srác egy légynek nem ártana szándékosan.

-Lehetett volna ezt kedvesebben is... - motyogtam és panaszosan megdörzsöltem a bordáimat.

-Ugyan ne legyél már ilyen kis puhány, csak meglöktelek egy kicsit. – mondta Samu.

-Hát az a kicsit egy kicsit nagy volt.

-Jó oké, az a lényeg, hogy ébren vagy. – szakított minket félbe Rachel az ablakon behajolva. – Segítenétek kivenni a szarjaitokat, vagy szenvedjek egyedül?

-Megyünk már. – válaszoltam és kinyitottam az ajtót. A látvány, ami fogadott nem is volt annyira nagyon vészes. Egy tök hangulatos, elég nagy, emeletes faház előtt álltunk meg. Első látásra réginek tűnik, de ha jobban megnézi az ember, látszik rajta, hogy maximum tíz éve építhették, mert nagyon új állapotban van. Sehol egy felesleges rés, a faburkolat is szinte sértetlen, az ablakok se akarnak kiesni a helyükről, egyszerűen tökéletes. A környéket is személy szerint úgy képzeltem el, hogy mindenhol térdig érő fű meg mocsok, meg félméterenként fák, de ezen a helyen eléggé meg vannak ritkítva a növények, ami egyrészről jó, másrészről meg elég kivetni való... De mindegy, sajnos már nem lehet ellenük mit tenni. Igazából, rólam tudni kell, hogy ugyan nem vagyok olyan aktivista, hogy a vérem piros helyett is már zöld, de azért próbálok tenni a környezetemért. Szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem használok sok műanyag zacskót és evőeszközt meg, ha kénytelen vagyok valami műanyag csomagolást használni, abból azért általában megpróbálok valamit még csinálni, hogy valahogyan újrahasznosíthasam. És természetesen nagyon az erdőírtás és környezetszennyezés ellen vagyok, ahogy csak tudok.

-Pete, ez a te szemeted. – nyomta a kezembe a bőröndömet, majd majdnem a földre esett a súlya miatt – Jézusom, mi van ebben?

-Pár tonna dildó, szerinted mi? – válaszoltam halálos nyugodtsággal.

-Nem tudom, de még Samu csomagja is könnyebb, mint a tiéd, nem beszélve az enyémről. – mondta és kivette a maradék két táskát. – Téglát pakoltál?

-Ruhát. – mondtam. – És kaját. Ha már nem hagytatok reggelizni eleget.

-Jó, ezt már egyszer átrágtuk a kocsiban. – sóhajtott Rach és megrázta a fejét. Imádjuk amúgy húzni egymást, csak volt már néha belőle sértődés is persze. De olyankor egy jó kis közös tv nézés vagy ilyesmi program és egyből megbékülünk mindnyájan.

-Amúgy a szobák mi alapján vannak felosztva? – kérdeztem. – Mindenki oda, ahova akar, aztán majd lesz mindenkinek helye?

-Igen, olyasmi. – bólintott Samu, miközben a ház kulcsával szerencsétlenkedett. – Szóval enyém az, ami a lehető legmesszebb van mindenkitől, hogy nyugodtan tudjak aludni.

-Én befoglalom a konyhához legközelebbit. – jelentettem ki és gyorsan kikaptam a kezéből a kulcsot, hogy minél előbb elfoglalhassam a helyemet.

-Bezzeg most tud sietni... - rázta meg a fejét Rachel, de én már a zárral szarakodtam. Miután nagy nehezen be tudtam rakni a kulcsot a lyukba és kinyitottam az ajtót, pontosan olyan látvány tárult elém, amit elképzeltem a kinézetéről. Odabent is nagyon a fa téma uralkodott. A fényes, sötétbarna parkettán kávébarna szőnyegek voltak és a kettő keverékéhez hasonló falak. Először egy előszobában találja magát az ember, ahova gyorsan letettem a cipőmet és beraktam a cipősszekrénybe, majd átmentem az üres ajtókereten (tudjátok, amikor nincs ajtó csak a helye, nem ugrik be mi a neve na) és egy folyosón találtam magam. Balra egy nappali volt, egy olyan cirka hét személyes kanapéval, meg mellette egy-két heverővel, előtte egy kandallóval, afelett pedig egy tv-vel. Mellette egy fürdőszoba volt, ahova azért nem mentem be, aztán ahogy tovább haladtam, jobb oldalon megláttam a konyhát. A közepén volt egy konyhasziget, természetesen barna konyhabútorok, meg a jobb sarokban egy étkező asztal is.