A napok Veronában egyre érdekesebbek lettek az elmúlt hónapokban. Lassan beköszönt a tavasz, ami az új kezdet jele és valóban most úgy tűnik a városban nagy változások álltak be. A Rómeónix klub még most is tart találkozókat, bár most már pusztán csak megszokásból nevezik magukat így, a klub manapság inkább azon fáradozik, hogy a hölgyek is olyan jogokat kapjanak, mint a férfiak. Mondjuk nekem nincs gondom ezzel a dologgal, amíg Júlia boldog Paris mellett, úgy ahogy vannak, addig semmi baj sincs.
Apropó Paris, a gróf az elmúlt hónapokban az mellett, hogy folyton a nyakamra jár, hogy a házaink közötti szövetség részleteiről beszélgessünk, rákapott, hogy szabadidejének egy részét a város két idiótájával Mercutioval és Benvolioval töltse. Ez még nem is lett volna akkora gond, ha nem az én szobámat használnák klubhelyiségnek, mint ma is.
- Lassan bérleti díjat kellene tőletek kérnem, annyit vagytok itt. - Morgom, mikor kényelembe helyezik magukat.
- Ne legyél már ilyen mogorva. - Vigyorog rám Benvolio, aki szokásához híven a haverja ölében foglalt helyet.
- Hagyd, tudod, hogy mindig ilyen! - Kuncogja Mercutio, ahogy állát a fiú vállára rakja.
- Csak hiányzik az izgalom az életében. - Csatlakozik Paris is, én meg szikrázó szemekkel nézek rá. Már éppen visszaszólnék neki, mikor kopognak az ajtómon.
- Nyitva! - Kiáltom, de a férfi, aki belép nem ismerős.
- Helló, Paul! Mi járatban itt? - Kérdezi hirtelen Mercutio, mire a férfi meghajol előttünk.
- Elnézést kérek a zavarásért, de őfelsége hívatja önt Mercutio úr és önt is Tybalt úr. - Erre mi összenézünk a vöröskével, majd nagyot sóhajtunk.
- Megyünk már. - Törődik bele Mercutio, ahogy felállítja az öléből Benvoliot és megfogva a kezét elindul az ajtóhoz.
- Hé, én miért? - Kérdezi az áldozat.
- Nem megyek egyedül. - Jelenti ki Mercutio.
- Paris! Te is jössz! Kizárt, hogy össze legyek zárva azzal a két idiótával. - Mondom komolyan.
- Itt vagyunk ám, ha nem tűnt volna fel. - Morog a tüsi hajú.
- A tényen ez még nem változtat. - Nézek rá egykedvűen.
- Inkább ez, mint a papírmunka. - Rázza ki a hideg Parist.
- De tényleg Mercutio, most miért? - Nyavalyog Benvolio, mire a barátja elvigyorodik.
- Azt mondják a baj... - Kezdi, mire én és Benvolio piros arccal folytatjuk.
- Hogy pasi és nem csaj.
- Csak tudnám ezzel mi a baj. - Folytatja Paris, már az utcán. - Szerintem semmi baj sincs vele. - Vonja meg a vállát, amivel eléri, hogy a csapat egészen a palotáig erről a témáról faggassa. Mikor megérkezünk a király elé vezetnek minket, ahol megtudjunk, hogy egy nemes kérte meg őt, hogy én és Mercutio vezessük körbe a városban a fiát.
- A nevem Janus, remélem jól fogunk szórakozni. - Mutatkozik be a csapatunknak a kisfiú, majd még mindig kicsit morogva, de elhagyjuk a kastélyt és elkezdjük a körbevezetést. Hosszú órákon keresztül mutatjuk meg a gyereknek Veronát, olyan részeit is, amikről még én sem tudtam, de úgy néz ki Mercutio és Benvolio jobban ismeri a város alaprajzát, mint a saját tenyerét. A nap már túl van a delelőjén, mikor kiérünk arra a térre, ahol a Montaguek háza van. Ez nem is lenne akkora gond, ha nem látnám meg Morsot, ahogy lángoló szemekkel közeledik felénk. Szemem sarkából látom, hogy Mercutio falfehér lesz, Benvolio kíváncsian pislog rá, Paris meg rám, a kisfiú viszont egyenesen Morsra néz és szélesen vigyorog.
YOU ARE READING
Mors Sempiterna
Fanfiction"A szavakat könnyen elfeledjük. A szívünket mardosó érzéseket az idő kíméletlenül száműzi az emlékeinkből. A végén nem marad semmi! Minden történet eleje hasonlít kicsit." Tulajdonképpen ez a történet is alig különbözik a többi szerelmesétől. Te, ki...
