Mors Sempiterna

16. Téboly

Mercutio POV

Tipikus péntek délután, én, Benvolio, meg a csapat Verona egyik terén pletykálunk, akarom mondani beszélgetünk. Rómeó szokásához híven sehol és már éppen azon gondolkodunk, hogy Lady szörnyen féltem az én ártatlan kis fiamat Montague mikor jelenik meg, amikor hirtelen egy ismerős hangot hallok meg.

- Hé! Ti ott! - Azonnal a hang felé fordulok és kit látok meg, na kit? Hát Tybaltot!

- Capuleték! - Nevetünk fel a srácokkal egyszerre.

- Hol a barátotok? Ha a kutyák itt vannak a gazdájuk sem lehet messze! - Fonja össze maga előtt a karjait.

- Rómeót keresed? Rómeót keresi! - Kezdi el leutánozni az én Benvoliom a Capulet fiút, amivel csak azt éri el, hogy megállapítsam, hogy így is kurva szexin néz ki.

- Sok dolgot láttalak már keresni! - Állok meg a tér közepén és tárom szét a karjaim, arcomon széles vigyorral. - Szép Tybalt! Pénzt, szerencsét, verekedést! Egyszer talán még nőt is! - Sorolom szépen, az utolsónál pedig drámai szünetet hagyok.

- De hogy most Rómeót hát nem is értelek! - Legyezem magam, mintha valami dáma lennék, majd sarkon fordulok és rázni kezdem a fejem. - Oh, Tybalt! Tybaltom! Te őrült vagy! Őrült, őrült, őrült! - Kuncogom, de azonnal abba is hagyom. - Nem! Nem, nem, nem, nem! Csak azt hiszed, hogy őrült vagy! - Emelem fel a mutató ujjam, mintha kioktatnám.

- Őrülten féltékeny vagy talán? - Biccentem oldalra a fejem. - Esetleg őrülten szégyenled magad, vagy mérges vagy? - Felteszem az egyik lábam a szökőkút szélére, majd ráteszem az egyik könyököm. - Na, de Tybalt, mondd meg nekem! Így köztünk szólva, így barátok közt... - Teszem lábamra másik kezem is.

- Mégis milyen őrültségeket csináltál életedben? Semmit? Semmit? - Tárom ki kérdőn a kezeim. - Semmit! Semmit! Semmit! - Rázom a fejem is. - De! De, de! - Emelem fel az ujjam, mint aki rájött valamire. Összekulcsolom a kezeim és az arcomhoz nyomom, miközben rebegtetni kezdem a szempilláim, mint valami szerelmes kislány. - Szeretni valakit, aki sose szeret viszont! - Akaratlanul is elröhögöm magam. - Na, igen ez őrjítő! Jaja, ez őrjítő! - Ugrok fel a szökőkút szélére.

- Táncoltál már a halállal? - Na jó ez lehet hülye kérdés volt, de benne van a pakliban, hogy részeg voltam. - Szeretkeztél már nálad idősebb emberrel? Álmodtál már arról, hogy megölöd a királyt? - Hadarom le és talán folytatnám is, ha nem szólna bele.

- Hát, ami azt illeti... Igen! - Kezd el számolni az ujjain, én meg azt hiszem szívrohamot kapok. - Még nem, de ha úgy nézzük az, tehát tervezem. - Biccent egyet, majd kinyitja a harmadik ujját és lenéz rám. - Arról meg minek? Az a te dolgod! - Komolyan nem tudok mást csinálni csak pislogni pillanatokon keresztül.

- Áh! Hagyjuk! - Legyintek egyet, eldöntve, hogy ha nem értem, akkor jobb nem is foglalkozni vele. - Az ember nem lesz csak úgy őrült! Őrültnek születik! Ha nem születsz annak, nem vagy az! - Magyarázom, mintha olyan egyértelmű lenne. - Ez a téboly! Mitől rohannak az emberek? - Kezdek el futni a téren, hogy illusztráljam a mondandóm.

- Tudjuk egyáltalán kik vagyunk? Mitől lángol a lelkünk? Miért kívánunk valakit úgy, ahogy? - Pillantok Benvoliora és ha nem nézne mindenki még az ajkaim is megnyalnám, így viszont folytatom. - De nem én! Van valami ami engem tökéletesen ért! Valami, ami ismeri a fájdalmaim! Valami, ami mindig velem van! Te sose láthatod, de én jól ismerem! - Nevetem, mikor megszólal a zene és meglátom a Capulet savanyú arcát.

- Téboly, téboly, téboly, téboly
Legjobb barátom, a téboly
Őrület ki szól, hogy menny
Menny rajta
Sírj, nevess
Tartozom leckéiért
Téboly, téboly
Markában tart, emészt, de így jó
Téboly! - Fejezem be az éneket hangosan nevetve. Tybalt jobb keze mutató és hüvelyk ujjával fogja az orrát, mintha az idegeire mentem volna.

- Mercutio ne csináld a bajt magadnak! Inkább ki vele! Hol a nőfaló? - Engedi le a kezét és fintorog is.

- Biztos fal valahol! - Fordulok el tőle és ajándékozom meg egy legyintéssel.

- Nem fal az ócska tégla! - Ordítja valaki a fiúk közül.

- Csak nehogy ti legyetek a pecsenye egy halotti toron! - Lövök el egy képzeletbeli nyilat a lépcsőn álló Capulet felé.

- Túllősz a célon Mercutio! Rómeót keresem! - Ordítja felém, én viszont csak elmosolyodok, mikor megint megszólal a zene.

- Tybalt, Tybalt, mi lesz veled?
Tybalt, Tybalt, nem lesz szíved!
Kivágom, megsütöm, felnégyelem,
És koncként a kutyáim elé vetem! - Mutatom a kezemmel, hogy felvágok valamit.

- Nem zavar többé e pökhendi arc!
Sem az a genny, amit folyton szavalsz!
Tybalt, Tybalt, jobb ha beszarsz! - Nyújtom ki a nyelvem rá és elkönyvelem, hogy ezzel vége a dalnak, mert Tybalt sose énekel emberek előtt.

- Mercutio! - Ordítja el magát, amivel eléri, hogy mindenki kíváncsian nézzen rá. - Nézz magadra! Tetves féregként taposlak porba!
Te marionett! Te jancsibohóc! Feltöltött bűzbomba, te takonypóc! - Énekli, nekem meg erősen kell koncentrálni, hogy ne tátsam el a szám.

- Már kölyökként vártam a pillanatot, hogy szívedbe
mártsak egy vasdarabot! Mercutio! - Egy ugrással kerülök az orra elé szélesen mosolyogva és széttárt karokkal.

- Igen?

- Még ma halott! - Köpi felém a szavakat.

- Őrült emberek állj, ehhez nincs jogotok!
Hogyha öltök a törvény is pusztulni fog! Ne tovább! - Jelenik meg köztünk Benvolio.

- Élj! Szabadon élj! Az élet a cél, nem a halál!
Ám vádol a szó, pusztul a jó, tenni muszáj! Óvd azt, aki él, közel a cél, a győzelem vár! - Csatlakoznak be a többiek is.

- Ne harcolj, ne gyűlölj, elég legyen!
Barát kell, család, és szerelem!
Miért űz bosszúvágy, mondd! Itt a pokol tátong! - Énekel szerelmem, hol engem, hol a Capulet fiút nézve.

- Élj! Szabadon élj! Az élet a cél, nem a halál!
Ám vádol a szó, pusztul a jó, tenni muszáj! - Visszhangozzák a többiek. Tybalt megpróbál lelépni, én viszont még nem végeztem.

- Gyáva szívtipró, állj! vedd fel végre, a harc nem fáj! - Fogom meg a vállát.

- Küzdelem vár! - Harsogják a fiúk.

- A halálnak terád ma van ideje, fogadd el hát, ölelkezz vele! - Éneklem egy széles vigyorral.

- Nem! Óvd meg a létünk! Szép öregkort éljünk! - Érzem meg Benvolio kezét a vállamon, ami elránt a fiútól.

- Gyűlöl minket régóta már!
Nem, Benvolio, itt nincs megállj!
Gyáva kutya ez! Nem harap!
Ugat! De csak a szája nagy! - Mordulok rá a Capuletre és próbálom megértetni a helyzetet szerelmemmel.

- Ostoba ripők! Te szókirály!
Az utolsó játék ma megtalál,
Vinnyogó gazember, kezem elér!
Megfizetsz az összes bűnödért! - Tervem sikeresnek bizonyul, hiszen most már úgy néz ki eléggé felhúztam Tybaltot.

- Jöjj! Vár rád a végzet! - Kapaszkodunk össze és énekeljük együtt.

- Szép! - Simítok végig játékosan az arcán, ahogy mélyen a szemeibe nézek. Ahogy sejtettem teljesen halott, hamarosan vége.

- Nem! - Rántja ki az arcát az érintésemből.

- Színház az élet! - Ordítjuk egyszerre és azonnal egymásnak rontanánk, ha nem jelenne meg köztünk az az alak, akit egészen eddig kerestem. Minden megáll körülöttünk, még a zene is.

- Nem megmondtam, hogy ne harcolj velük, amíg nem vagyok itt? - Lép a Halál Tybalt mellé és simogatja meg az arcát, nekem meg kétszeresükre nőnek a szemeim. A Halál beszél és Tybalt látja? Sőt, beszél vele? Mintha motyogna valamit a Capulet fiú.

- Mercutio mi történt? - Teszi Benvolio a vállamra a kezét, amivel eléri, hogy becsukjam a szám, amit nem tudom mikor nyitottam ki és szélesen vigyorogva fogjam meg a nyakam. Na, most legyél okos Mercutio, nem tudhatják meg az igazat.

- Leesett, hogy énekelt! - Mutatok a Capuletre, mondjuk ez egy elég jó magyarázat a hirtelen megállásomra.

- Innen megoldod te is, igaz? - Tybalt nem is válaszol a láthatatlan lénynek, de ő folytatja. - Később találkozunk!

- Sokáig tartott! - Néz rám hitetlenkedve Benvolio, ahogy csípőre vágja a kezeit.