((A/N: Előre is nagyon sajnálom, ha valakinek nagyon rosszul fog esni, de a sztori érdekében meg kell tennem.))
Csodával határos módon annak a Montague barát lánynak sikerült véghez vinni a lehetetlent és észhez térítenie az unokahúgomat. Halvány fogalmam sincs hogyan vitte ezt véghez, csak az a biztos, hogy késő délután már úgy távozik, hogy Júlia szélesen mosolyog rá és integet neki a kapuból.
- Na mesélj, mi lett? - Lépek a lány mellé, aki az udvaron egy padon ül és teljes nyugalomban nézi az eget.
- Rájöttem, hogy igazad volt Tybalt. Rómeó egy szoknya pecér. Róza szerint minden nap felszed valakit. - Fintorodik el. - De! - Vidul fel egy pillanat alatt, mintha mi sem történt volna. - Szereztem egy barátnőt és alapítottunk egy klubbot. A Rómeónix klubbot. - Kuncogja.
- Ha, boldog vagy annak nagyon örülök Júlia. - Mosolygom rá.
- Tybalt? - Pillant fel rám fél oldalasan.
- Igen? - Billentem oldalra a fejem.
- Szerinted Paris mérges lenne, ha át kellene jönnie hozzám? - Erre a lány vállára teszem a kezem.
- Menj fel a szobádba és készülj elő. Áthívom. - Kacsintok rá, mire ő felpattan és hálálkodva rohan be a házba. - Tipikus Júlia. - Rázom meg a fejem. - Azért remélem a Montague fiú is rendben lesz, kellemetlen lesz ha egy lány klubb lesz ellene. - A gondolat akaratom ellenére is megmosolyogtat. Végül azonban átindulok Parishoz.
- Tybalt? - Meglepetten fordulok a nagybátyámhoz, mikor megszólít, nem számítottam rá, hogy elkap, most pont dolgom van.
- Igen? - Biccentem oldalra a fejem.
- Fontos dolgokról akarok veled beszélni. - Teszi szokásához híven háta mögé a kezeit.
- Miről lenne szó? - Adom be a derekam, mert ha a nagybátyám egyszer elkezd beszélni, senki sem állítja meg.
- Két dologról. Először is szeretném, ha elfogadnád a család vezetését, miután Júlia kirepül. Szeretnék visszavonulni. - Ezzel nagyon meglep a férfi, de én meghajolok előtte.
- Megtisztel vele nagybátyám. - Mondom végül.
- Akkor így lesz. Másodszor! Szeretném megkérdezni mi a véleményed Paris grófról? - Erre még a szemöldököm is felhúzom, viszont igyekszem válaszolni.
- Kicsit a kelleténél narcisztikusabb, de egy megbízható őszinte ember, aki odáig van Júliáért és nem mellesleg minden szempontból jó party és ezt nem csak a barátság mondatja velem. - Fejezem be, mire a férfi biccent egyet.
- Köszönöm! Csak ennyit akartam. - Fordul el és hagy magamra, én megvakarom a fejem, de végül csak elindulok át Parisékhoz.
- Tybalt? Te meg mit keresel itt? Általában én megyek hozzátok, nem fordítva. - Néz rám gyanúsan a fiú, mikor ajtót nyit. - Éppen azon gondolkodtam hogyan járhatnék Júlia kedvében. - Mosolyodik el végül.
- Tudom, tudom, de már megint miért nekem mondod ezt? - Vágom csípőre a kezeim.
- Mert Capulet úr azt mondta akkor kapom meg a lánya kezét, ha te áldásod adod rá! - Böki ki, mire én pislogni kezdek.
- Értem! Ez esetben, jó hírem van. - Mosolygok rá hirtelen. - Szedd össze magad szépfiú, szíved hölgye rád vár. Hozd azt a jegygyűrűt, amit a múltkor mutattál, ma este megkérheted tőle a kezét és nem fog nemet mondani. - A szemei azonnal csillogni kezdenek, de nekem megkeményedik a tekintetem és arcába nyomom a bal mutató ujjam. - De vigyázz! Ha összetöröd az unokahúgom szívét, velem és az egész Capulet házzal gyűlik meg a bajod! - Erre nagyot nyel, de biccent.
- Eszem ágában sincs! - Húzza ki magát.
- Helyes! Na, gyerünk már! Nem érsz rá egész nap! - Unszolom, amivel elérem, hogy végre neki kezdjen a készülődésnek és hogy fél óra múlva már kettesben beszélgessen Júliával. Ezzel én, elintézettnek találom a dolgomat és hagyom az eseményeket kibontakozni a maguk módján, amiből az lesz, hogy Paris még este megkér, hogy másnap kísérjem el a templomba, hogy megkérje az egyik barátot, hogy adja őt össze Júliával. Természetesen nem mondok neki nemet, de csak mert láttam, hogy a közös vacsoránknál hogyan csillogott az unokahúgom szeme.
Ma este is, ahogy mindig a város utcáit halk zeneszó tölti be, én pedig nyugodtan ülök ki az erkélyem korlátjára. Tegnap óta nem láttam Morsot, amit egy részt nagyon sajnálok, másrészt viszont kicsit örülök is neki. Még nem nagyon volt időm átgondolni a tegnapot. Most viszont van alkalmam ezt megtenni, így szépen végigmegyek magamban az eseményeken.
- Nem ismerek magamra. - Kuncogom végül, majd a zene távoli hangjára kezdek dúdolni, aztán pedig magam is meglepve énekelni, ahogy a teli holdat bámulom.
- Szerelem ég szemében,
ki akarta fenn az égben?
Melyik csillag vagy Isten,
hogy Tybalt így szeressen? - Kuncogom lehunyva a szemem.
- Mit bánom én, ha tiltják,
csak mert maga a halál!
Bármi az ár, mit kér az Ég,
semmiség szerelmemért!
Világaink ellenségek,
a vonzódás hát vétek!
Egy gonosz égi tréfa,
ahogy szerelmünk meg van írva! - Nézek el oldalra szomorúan. Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész olyan lehetetlen és nem is valóság, hiszen ezt én találtam csak ki.
- Szerelem ég szemében,
ki akarta fenn az égben?
Melyik csillag vagy Isten,
hogy Tybalt így szeressen? - Gyűröm össze a ruhám a mellkasomon a szívem fölött.
- Ezért ha kell, esengek!
Harcolok, ha másként nem megy!
Mert tudom lesz, ki ellenáll,
de nekünk itt ez jár! - Mosolyodok el, lehet nem kellene a bajokkal foglalkoznom. Kit zavar, ha őrült vagyok, ha egyszer boldog leszek?
- Haragjuk bárhogy szítják,
fogódzunk annál inkább!
Együtt leszünk, ha baj van,
együtt örömben, harcban! - Teszem az ujjam a számra.
- Tréfának szánták ott fenn!
Hogy én pont Őt szeretem! - Suttogom magam elé.
- Szerelem ég szemében,
ki akarta fenn az égben?
Melyik csillag vagy Isten,
hogy engem így szeressen? - Gondolok vissza arra a pillanatra, mikor hozzám hajolt és megcsókolt.
- Melyik csillag vagy Isten,
fogadja hálám ott fenn!
Oly szép ez égi tréfa,
ahogy szerelmünk meg van írva! - Nézek megint a holdra és valahol mélyen tudom, hogy elvesztem, hogy csak egy szavába kerülne és mindent eldobnék érte, hogy végleg megőrültem és most már az se érdekel, ha nem is létezik. Csak legyen velem, csak öleljen át. Bőven elég, ha én tudom, hogy itt van velem.
- Nem akarok beleszólni Tybalt úr, de szerintem ennek duettnek kellett volna lennie! - Hallom meg Péter hangját.
- Neked meg szerintem nem kellene minden este kocsmába járnod! - Fintorgok. - Ne üsd bele az orrod a dolgomba. - Szállok le a korlátról és megyek be a szobámba. - Ma már nem fog jönni. - Szomorodok el, ahogy leülök az ágyamra. Ajkaimon halvány mosollyal nézek ki az ablakon. - Bárhol is vagy Mors! Csak szeretném, ha tudnád, hogy... - Lehunyom a szemem. - Szeretlek! - Suttogom, mielőtt lefeküdnék aludni. Holnap korán kell kelnem, mert szinte biztos, hogy Paris már hajnalok hajnalán itt lesz, hogy elmenjünk a szerzetesekhez.
ESTÁS LEYENDO
Mors Sempiterna
Fanfic"A szavakat könnyen elfeledjük. A szívünket mardosó érzéseket az idő kíméletlenül száműzi az emlékeinkből. A végén nem marad semmi! Minden történet eleje hasonlít kicsit." Tulajdonképpen ez a történet is alig különbözik a többi szerelmesétől. Te, ki...
