Mors Sempiterna

24. Hogy mondjam el?

Benvolio POV

Az elmúlt hónapok enyhén szólva is problémásak voltak. Kezdve azon az idióta Capulet bálon, ahol esélyem se volt táncolni Mercutioval. Folytatva ott, hogy azóta folyamatosan csapja nekem a szelet, és én nem tudom eldönteni, hogy most mégis melyik csajt kell kinyírnom, hogy ne tudja velem féltékennyé tenni. Ha kellene az összes veronai lányt eltávolítanám csak hogy rám nézzen és engem szeressen. Aztán, ha ez nem lenne elég, azok az idióta körvonalak egyre gyakrabban jelennek meg a semmiből és kezdenek az agyamra menni. Múltkor Tybaltot láttam velük kiabálni. Végül befejezve ott, hogy Rómeó manapság nem óhajtja velünk tölteni az idejét, ennek tetejébe Róza odaszokott a nagybátyja lányához Júliához, akivel szinte két naponta klub gyűlést tartanak.

Ráadásul, hogy a kedvem még jobb legyen, tegnap majdnem megcsókoltam Mercutiot, mikor Lady iszonyúan féltem az én ártatlan fiacskámat elordította magát. Abban a pillanatban azt kívántam bár megdöglene, de azt nem hittem, hogy reggelre ez be is következik. Bár meg kell hagyni mostanában elég sokat gyengélkedett, de nem hittem, hogy ilyen komoly a dolog. Sőt még kibeszélni se tudom magamból a dolgot, mert Mercutio sehol sincs a városban, ami azt jelenti, hogy a palotában van, ami azt jelenti, hogy oda se tudok belógni, hogy valami kis apróságot lopjak a szobájából.

Így most csak kóválygok az utcákon és mit sem foglalkozva a környezetemmel gondolkodom, amíg meg nem üti a fülemet egy szomorkás dallam.

- Oh, a szerelemről. - Sóhajtok fel. - Mit ér a szerelem, ha az imádottad meg sem lát? - Kérdezem a semmibe, majd halkan belekezdek az énekbe.

- Miért az én kínom ez, hogy barátomba legyek szerelmes,
Hogy minden ami egykor volt halott? - Fintorodom el.

- Egyikünk sem készült rá, hogy a végső romlás jő hozzá,
De az úgy zuhant a városra, mint egy hatalmas pók hálója!
Csupa király él köztünk, sokat ökörködünk, nevetünk,
De minden játék visszavág, egy sem hozza vissza a múlt dalát,
S nekem itt vinnem kell a hírt! - El kell neki mondanom, nem bírom tovább magamban tartani, még ha meg is utál.

- Hogy mondjam el, ha átölel? Ha kérdőn néz, figyel?
Hogy mondjam el, hogy a barátság halott?
Hogy a boldogság csak volt? Véget ért az ifjúság,
Nem maradt más, csak ez a vágy!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el? - Túrok a hajamba és szorítok rá a tincsekre.

- Engem, aki árvaként cimborák közt utcán élt,
Hogy a tréfa meghalt, árvává tett megint! - Szorítom össze a szemem.

- Mercutio énekét én elhittem, az élet szép,
De már néma, hangtalan, és én itt vagyok magam. - Hogy lehetne szép az élet, ha ő nem szeret engem?

- Csupa király él köztünk, sokat ökörködünk, élvezzük,
Legyen ellenség vagy jó barát, nincs, ki föltámassza a múlt dalát
S nekem itt vinnem kell a hírt! - Miért ilyen nehéz elmondani neki, miért akad mindig a torkomon a szó, ha meglátom őt?

- Hogy mondjam el, ez őrület!
Én hogy mondhatnám el, hogy vége lett?
Hogy a barátság nem él, hogy a jövő mit sem ér? - Nincs értelme nélküle élni, nélküle semminek sincs értelme.

- Hogy a világ ellenünk, mostantól senki nincs velünk!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell? - Miért nem mondhatja meg neki valaki más?

- Hogy mondjam el az iszonyú hírt, ha átölel?
Ha kérdőn néz, figyel, hogy mondjam el?
Hogy a barátság halott? Hogy a boldogság csak volt?
Véget ért az ifjúság, nem marad más, csak ez a vágy!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el? Hogy mondjam el? Óóó.. Hogy mondjam el? - Nézem a tenyerem szomorúan és könnyes szemekkel.

- Még egy ilyen "hogy mondjam el"-ezést lenyomsz az ablakom alatt és sehogy nem fogod neki elmondani! - A hirtelen hangra azonnal sarkon fordulok és fölfelé nézek, na és kit látok? Tybalt Capuletet, akiről most nem süt az összeszedettség, hiszen összevissza áll a haja és mintha a nyaka is ki lenne szívva.

- Tybalt! Te meg mit keresel itt? - Bukik ki belőlem, mire megforgatja a szemeit.

- Itt lakom, idióta! A nagy nyavalygásodban biztos nem figyelted hova mész.

- Nem nyavalyogtam! - Kapom fel a vizet. - Én csak... - Kezdek bele lehajtott fejjel.

- Nem hiszem el játszhatok megint kerítőt. - Morogja, mikor felnézek rá. - Ne mozdulj! Lemegyek. Ha el mersz menni a fejedre esik ez a cserép. - Mutat a cserépre a kő korláton, majd eltűnik a szobában. Alap esetben már elhúztam volna a csíkot, csakhogy az mellett a cserép mellett ott vannak a körvonalak és elég fenyegetően néznek ki.

- Oh, tényleg itt maradtál? Azt hittem el fogsz szaladni. - Néz rám meglepetten.

- Hát igen. - Nézek el oldalra.

- Akkor térjünk a lényegre. Elé állsz és elmondod neki. - Jelenti ki, nekem meg négyszeresre nyílnak a szemeim.

- Azt nem tehetem, mi van ha nem szeret? - Kérdezem.

- Hát, ha így van ő legnagyobb idióta a világon. - Hallom meg hirtelen a hátam mögül az ismerős hangot.

- Mercutio? - Fordulok felé, arcán egy széles mosoly van, mint mindig.

- Helló Benvolio. Jó reggelt Tybalt. Gondoltam beugrok és megköszönöm a tegnap estit rekord gyorsasággal húztak el a rokonaink. - Vigyorog, majd a nyakához nyúl. - Az előtte levőért meg elnézésetek kérem. - Biccenti oldalra a fejét. Én meg ekkor veszem észre, hogy a körvonalak Tybalt mellett vannak.

- Felejtsd el! - Legyint a Capulet, majd csípőre rakja a kezeit. - Elmondod neki te, vagy mondjam el én? - Kérdezi felém biccentve.

- Mit? - Nézek rá gyanakodva.

- Nehogy el merd neki mondani! - Sziszegi, mire Tybalt gonoszul elmosolyodik és a szívrohamot hozza rám, amikor énekelni kezd.

- Azt mondják a baj... - A barátom paprika piros lesz, ahogy elfordul.

- Hogy pasi és nem csaj. - Fejezi be, én meg eltátom a számat. Mercutionak egy pasi tetszik? Rómeó? Vagy Tybalt? Ki? - A fenébe a reflexből énekléssel. - Morogja.

- Nyögd már ki Paprika Jancsi, mert a drágalátos barátod pont ugyanazért kornyikált az ablakom alatt. - Mordul Mercutiora a Capulet fiú.

- Mercutio? - Kérdezem, mire ő ökölbe szorítja a kezeit és elém masírozik.

- Szeretlek! - Mondja ki azt a szót, amit annyira hallani akartam tőle, de mielőtt válaszolhatnék lecsókol.

- Hé! Ezt csináljátok a palotában, vagy valahol máshol, nem vagyok köteles nézni. - Zavarja meg az idilli pillanatot Tybalt.

- Kösz Capulet. - Morgom, majd megfogom Mercutio kezét. - Én is szeretlek.

- Jó reggelt! Tybalt, mit keres egy Montague, meg a király unokaöccse az udvarodon? - Jelenik meg Paris gróf.

- Na már csak te kellettél! - Fonja össze maga előtt a karjait a Capulet. - Fogalmam sincs mit keresnek itt. Júlia megint gyűlést tart? - Kérdezi.

- Is. Elméletileg lánybúcsúznak. - Vakarja meg a fejét. - Rózát holnap elveszi Rómeó.

- Ahogy Lőrinc barát szokta mondani. - Kezd bele Mercutio én meg vigyorogva összeteszem a kezeim.

- Ah, l'amour! - Mondjuk egyszerre hárman ugyanolyan kéztartással, én, Mercutio és Paris.

- Mi? - Pislogunk a grófra Mercutioval.

- Most mit néztek így? Mindig ezt mondja. - Forgatja meg a szemeit. - János meg azt, hogy "Már megint mit akartok barmok?" - Teszi össze újra a kezét.

- Kivéve, ha Lőrinc ott van. - Vonja meg a vállát Tybalt.

- Miért? - Kérdezem kíváncsian.

- Mert akkor azt mondja "Adja az Úr, hogy megjavuljon elmétek minden gondja!" - Pislog fel az égre, amivel eléri, hogy mind nevetni kezdjünk, amiről még tegnap is azt hittem, hogy lehetetlen.