Mors Sempiterna

9. Ha,ha,ha

Mercutio POV

- Hahaha! Röhög itt a nép!
Hahaha! Semmit meg nem ért!
Mert a szerelem tenger érzelem,
tüzes jégvirág.
Barmok!
Hahaha! Röhögj csőcselék!
Annyit mondhatok, fogtok sírni még!
Rakás együgyű! Nektek egyszerű!
Vakok, süketek, meg nem értitek,
ha a szív szeret! - Oh, ha a nő tudná, hogy mennyire nagyon megértem, ha a szív szeret!

- Hahaha! Milyen figura!
Csuda öltözet, bájos frizura!
Tudd meg Rómeó, pont hozzád való,
Aki nőfaló, annak bármi jó,
hozzád pont való! - Nevetnem kell azon, ahogy a barátom kifigurázza a nőt és igyekeznem, hogy ne ugorjak rá és öleljem meg, mikor ilyen aranyos arcot vág.

- Van szép és csúnya fej,
ám egyformán tüzel!
De bármi fennkölt mód beszél,
a testi kéj az benne él!
Az kell, mi nincs nekik,
vágyuk csak szenvedik!
De röhögnek, ha más szeret,
nekik csak ez az élvezet! - Imádom a refrén részeket. Ilyenkor mindig teli torokból lehet ordítani.

- Hahaha! Irigy kutya mind! - Mordul ránk a nő, mi viszont csak nevetünk.

- Vau-vau! - Megy le kutyába a barátom.

- Benvolio! - Most megint beindultak a gondolataim. - Gyere, menjünk! - Túrok bele a hajába. Nem Mercutio nem gondolhatsz most ilyenre.

- Hahaha! Kezem rálegyint!
Sok-sok rossz barát! Ennyi ostobát,
Féltékeny legyet látni nem lehet!
Csupán köztetek! - Legyint felénk a dada.

- Hahaha! - Már éppen beszólnék valamit a nőnek, mikor megérzem a fiú kezét a lábaim között.
- Ez ám libido! - Csúszik ki a számon és azt hiszem elvörösödtem. Basszus! Kimondtam, mi a rák rímel a libidora?
- Eltalált talán Cupido! - Szép mentés Mercutio!
- Fura esemény, finom kis lepény,
Ízes szerelem, mindig eleven,
csókkal telt edény! - Megmenekültem, azt hiszem legalábbis egyelőre.

- Van szép és csúnya fő,
ám titkuk meglepő!
Szerelem hajtja mindegyiket,
hogy szép vagy rút, az egyre megy!
Az kell, mi nincs nekik,
vágyuk csak szenvedik!
De röhögnek, ha más szeret,
nekik csak ez az élvezet!
Van szép és csúnya fej,
ám egyformán tüzel!
De bármi fennkölt mód beszél,
a testi kéj az benne él!
Van szép és csúnya nő,
ám titkuk meglepő!
Szerelem hajtja mindegyiket,
hogy szép vagy rút, az egyre megy!
Az kell, mi nincs nekik,
vágyuk csak szenvedik!
De röhögnek, ha más szeret,
nekik csak ez az élvezet!
Van sok-sok szép és csúnya fej! - Hatalmasat nevetünk, mikor lecsókoltatjuk az inasával a dadát, de hát ki tudna hibáztatni minket, tényleg vicces a helyzet.

- Na, most hogy kitáncoltuk magunk. - Lépek a nő mellé. - Mi se tudjuk hol van Rómeó! - Kuncogom, mire valaki a ruhám nyakánál fogva ránt el a nőtől.

- Hagyd már szegényt Mercutio. - Rázza a fejét Róza, ahogy ellép mellettem. - Ha Rómeó nincs itt nem találja, biztos megint felszedett valakit az este után. Jöjjön, haza kísérem. - Ajánlja fel, amit a nő el is fogad, majd elindulnak, mi meg követjük őket, ám két lépés utána a lány felénk fordul. - Tűnjetek el fiúk!

- Na, de Róza! - Pislog rá Benvolio.

- Tűnés! - Mordul fel a lány.

- Értettük asszonyom! - Vágom magam haptákba, majd a fiúhoz fordulok. - Benvolio te már megint szép vagy?

- Nem! Én ronda vagyok! - Fordul el és rohanni kezd, én meg röhögve futok utána.

Tybalt POV

Az esemény gazdag éjszaka után, hatalmasat ásítva kelek fel. Meglepően korán, pedig azt hittem tovább fogok aludni. Éppen azon gondolkodom, hogy lehet vissza kellene feküdnöm még egy kicsit, mikor meghallom, ahogy Júlia dúdol, ami azért furcsa, mert a kisasszony nem egy hajnali pacsirta. Úgy döntök utána járok a dolognak így kimegyek a szobámból és kopogok az ajtaján.

- Júlia! Bemehetek?

- Tybalt? Gyere! - Jelenik meg az ajtóban és enged be. Azonnal látom, hogy a szokásosnál sokkal vidámabb a tekintete.

- Mi ez a nagy vidámság hugicám? - Mosolyodok el én is, ahogy leülök az egyik székre.

- Megtalált életem szerelme! - Dől el az ágyán.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy a Montague fiúról beszélsz? - Kérdezem szomorú tekintettel.

- Tudom, hogy van ez az ellenségeskedés a családjaink között Tybalt, de én... - Nem hagyom, hogy befejezze.

- Ennek ahhoz semmi köze Júlia, tőlem lehetne Montague életed szerelme, nekem a nevének a másik felével van gondom. - Erre ő összeráncolt homlokkal ül fel.

- Mi a baj, Rómeóval? - Pislog rám.

- Hugi, te nem tudod, hogy az a fiú milyen gyakran váltja a nőit. Félek, hogy összetöri a szívedet.

- Azt mondta szeret! És amikor beszélgettünk a hangja is olyan... - Nyújtja el a szót.

- Olyankor mindannyiunknak olyan! - Nézek rá komoly tekintettel, mire összefonja maga előtt a kezeit.

- A dadus is ezt mondta. - Fintorog.

- Na, akkor ebben az egy dologban egyet értek vele. Júlia, Rómeó még a szélcsap fiúk között is a legrosszabb, gyakrabban vált nőket, mint ruhát. - Ráz ki a hideg, Júlia arca pedig elszomorodik, majd megint kidől az ágyon.

- Vénlányként fogok meghalni! Miért nem szeret engem egyetlen fiú se igazán, Tybalt? - Teszi kezeit az arcára. - Csúnya vagyok? - Én mély levegőt veszek és lassan kifújom, ahogy felállok. Itt az ideje kerítőt játszani.

- Egyáltalán nem vagy csúnya! Te vagy a legszebb lány az egész városban. - Állok az ágya mellé, ő reménykedve felnéz rám. - És én ismerek valakit, aki teljesen odáig van érted.

- Kit? - Pislog, én meg felé nyújtom a kezem, amit meg is fog. Felhúzom az ágyról, majd átvezetem a szobámba, ott is ki az erkélyre és el a bal oldalra. - Az ott Paris?

- Bizony! Most hallgasd! - Mondom és hagyom, hogy a lány kicsit hallgassa, ahogy a város ügyeletes egoistája fényezi magát.

- Nem tudom mi baj van vele! Velem is mindig így beszél. - Vonja meg a lány a vállát hosszú percek múlva és felém fordul. Én csak mosolygom rá, magam előtt összefonva a karjaim.

- Parisról mindenki tudja, hogy teljesen magába van habarodva. Tehát, ha veled is úgy beszél, mint magával a tükörben, akkor mit gondolsz mit érez irántad? - Kérdezem kuncogva.

- Szeretne engem? - Kérdezi.

- Biztos vagyok benne! - Biccentek.

- De Rómeó... - Gondolkodik el, mire lehunyom a szemem.

- Menj, pihenj le egy kicsit és gondolkozz azon, amiket mondtam! - Vezetem vissza a lány a szobájába, majd visszatérek a sajátomba és felöltözök, hogy elmenjek egy kicsit sétálni. A kapuban viszont Júlia dajkájába ütközök, aki egy fiatal hölggyel beszélget, aki Rómeót szidja neki. - Elnézést, jól hallottam, hogy Rómeóról beszélsz? - Lépek a lány mellé, aki gyanúsan néz fel rám, de biccent. - Remek! El kellene magyarázni az unokahúgomnak, hogy nem lenne a legegészségesebb, ha tovább ámítaná magát, hogy a fiú szereti. - A lány nagyot sóhajt.

- Egyszer még kasztrálni fogom! Na, hol az a hölgyike? Elbeszélgetek én vele! - Lép mellém, majd mind a ketten elköszönünk a dadustól, én meg felvezetem a lányt Júlia szobájához, hogy megoldjam az unokahúgom lelki problémáit.