Mors Sempiterna

3. Paris gróf látogatóban

- Üdv, Paris! Mi járatban erre? Már megint! - Kérdezem, ahogy lepakolom a köpenyem a helyére és elindulok a szobám felé.

- Ne is kérdezd! - Sóhajt a fiú egyet, én meg előre forgatom a szemem. Amint belépünk a szobámba becsukom az ajtót. Már meg se lepődöm, hogy a korombéli gróf a tükör elé áll, mindig ezt csinálja, én pedig az ablak párkányra ülök fel.

- Szóval, mit rontottál el már megint? - Kérdezem a fejem rázva. Néha olyan érzésem van, mintha én lennék a gyóntató papja, annyi mindent elmond nekem.

- Megkértem Júlia kezét. - A válasz hallatán, majdnem leesek a párkányról. Hosszú pillanatokig csak pislogni tudok a fülig pirult fiúra a tükör előtt.

- Mi? Komolyan? - Kérdezem, mire bólogatni kezd én meg hatalmasat sóhajtok. - A teremtőre Paris! Nem megmondtam, hogy ne a bál előtt! Olyan nehéz lett volna még egy hetet várni? - Nézek rá morcosan.

- Nem tudom mi bajuk, hiszen stram vagyok, ifjú és... - Itt a tükörhöz fordul. - Szép. - Kacsint egyet és mély levegőt vesz.

- Felejtsd el az én szobámban nem danolászol! - Mutatok rá, amivel elérem, hogy a torkán akadjon a hang.

- Bocsánat. - Mondja, mikor megint levegőhöz jut.

- Semmi baj. - Forgatom meg a szemem.

- De tényleg nem értem miért nem adja nekem? - Szontyolodik el.

- Talán, mert éppen a bállal van elfoglalva? És mert Júlia csak jövő héten lesz tizenhat. - Mondom hangosan. - Meg mert egoista vagy. - Fejezem be halkabban.

- Hallottam ám! - Néz rám morcosan. - De jogosan! Bárki egoista lenne, aki így néz ki mint én! - Fordul a tükör felé és még egy csókot is küld a képmásának.

- Néha nem értem, hogy bírlak elviselni. - Sóhajtok egyet.

- Lehengerel a személyiségem! - Vigyorog.

- Oh, igen. El is felejtettem. - Fordulok el tőle, hogy kinézzek az ablakon.

- Mondd csak Tybalt mi van mostanában az én Júliámmal? - Kérdezi, de én rá se nézek, ahogy válaszolok neki.

- Csak a szokásos, minden fiút megnéz az utcákon, de a háromnegyedükre fintorog. Nyavalyog, hogy miért nem találja az igazit. Meg elkezdett egy új könyvet olvasni. - Gondolkodom el. - Várj, mi is volt a címe? - Töröm a fejem tovább, mikor eszembe jut. - Igen. Sorsüldözött szerelmesek, vagy valami ilyen. Szóval nincs új a nap alatt. - Vonom meg a vállam.

- Az egy jó könyv! - Szinte hallom az értelmes gondolatokat a hangjában, ami annyira meglep, hogy rá nézek. - Mi van? Azt hitted én nem olvasok? Attól, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez a test milyen gyönyörű! - Mutat magán végig. - Még voltam oktatva. Apám, isten nyugosztalja, mániákusan követte az antikok eszméit, úgyhogy egy két dolgot azért én is tudok. - Forgatja meg a szemét, én meg elmosolyodok. - Ismerem ezt a tekintetet! Ötleted van! Mondd! - Néz rám izgatottan.

- Ismered Ovidiust? - Kérdezem, ő meg bólogatni kezd. - Ha Júlia kedvében akarsz járni betanulsz tőle pár verset! - Ajánlom neki, hiába egy egoista azért tisztán látszik rajta, hogy halálosan bele szeretett az unokatestvérembe. Persze ezután mondhattam el a gróf úrnak, hogy milyen a lány ízlése, de legalább így, ma kivételesen nem kellett hallgatnom, ahogy magáról áradozott. Végül nem sokkal vacsora előtt távozott a férfi a Capulet házból. Mikor pedig végeztünk a családi vacsorával, végre megint egyedül lehetek. Fáradtan dőlök bele az ágyamba és hunyom le a szemem, hosszú napom volt és ma még nem is...

- Jó estét, Tybalt! - Arcomra akaratom ellenére is mosoly szalad.

- Gondolj az ördögre és megjelenik! - Kuncogom. - Neked is jó estét, Mors. - Nyitom ki a szemem. A férfi az ágyam szélén ül, szinte közvetlen mellettem.

- Az nem beszélj az ördögről? - Kérdez vissza, mire elnevetem magam.

- Az ember azt hinné az zavar, hogy ördögnek hívlak! - Nézek rá mosolyogva.

- Hívtak már rosszabb néven is. - Vonja meg a vállát. - Mesélj, mi történt ma veled? - Támaszkodik meg a kezén, én meg fújok egyet és elkezdem elmesélni a napomat. Természetesen ügyelve, hogy a vele kapcsolatos gondolataimból semmi se csusszanjon ki véletlen a számon. Az elég kínos lenne. Mikor befejezem ő bólogat párat. - Szóval nem történt semmi különös, ugye? - Néz a szemembe.

- Az ég világon semmi. - Válaszolok szomorúan.

- Mit szeretnél, mi történjen? - Kérdezi, én meg mély levegőt veszek és lehunyom a szemem.

- Fogalmam sincs. - Suttogom, de hirtelen benyomódik mellettem az ágy, én meg kinyitom a szemem és oldalra fordulok, de majdnem szívrohamot kapom, mikor centikre az arcomtól meglátom Mors arcát. Ajkain az a szokásos halvány mosoly, amitől megkétszereződik a szívverésem, tekintete pedig kifürkészhetetlen. - Mit... Mit csinálsz? - Kérdezem kicsit dadogva.

- Ma este már nincs több dolgom. Úgyhogy gondoltam itt maradok veled. Régen nagyon örültél neki, mikor ezt csináltam, de ha zavarlak. - Elkezdi magát felnyomni, mire utána kapok és megállítom.

- Most is örülnék, ha itt maradnál. - Mondom nagyot nyelve és igyekezve száműzni az agyamból a furcsa gondolatokat és érzéseket, amiket ez az egy mondat vált ki belőlem. Végül Mors visszafekszik mellém és végigsimít az arcomon.

- Aludj Tybalt, későre jár! - Suttogja és bármennyire nem akarok, mégis elalszom. Reggel alig akarom kinyitni a szemem, előre félek, hogy már nincs itt velem. De nem maradhatok örökké ágyban, így mégis kinyitom a szemeim. - Jó reggelt! - A hang és az arc nagyon meglep, de egyszerre boldoggá is tesz. Nem ment el. - Gondoltam, ma veled maradok. - Mondja mosolyogva.

- Jó ötletnek hangzik. - Mosolyodok el én is. Végül átöltözöm és elindulok reggelizni, ami közben igyekszem úgy tenni, mintha nem ülne közvetlen mellettem a barátom. Reggeli után pedig sétára indulunk a városban közben a jövő hét végi bálról beszélgetünk. Mikor az egyik utcáról meghallom a Mongtaguek énekét.

- Lehetsz király! - Kiáltja Mercutio, akinek a hangját utcák távolságából is fel lehet ismerni. Neki talán még lenne is esélye királynak lenni, ha megölné a nagybátyját.

- Ezek már megint dalolnak! - Rázom meg a fejem végül, ahogy tovább megyek, hogy minél messzebb kerüljek tőlük.

- Nekem tetszik. - Vonja meg a vállát barátom.

- Nem azt mondom, hogy rossz a hangjuk, meg hogy nem jó énekelni, de kicsit sok lesz, amikor már minden harmadik... - Itt elmegyünk egy árus mellett, aki éppen énekel. - Percben dalolásba ütközöl. Kimész az utcára ott is az van, és otthon is az van. Ez is énekelve veszekszik egy vevővel. - Forgatom meg a szemem.

- Be kell vallanod, hogy azért viccesen néz ki! - Kuncog mellettem a férfi, én meg elmosolyodok.

- Na, jó! Tényleg vicces. - Adok neki igazat, ahogy tovább haladok.