Mors Sempiterna

15. Rómeót keresem

Egy fehér borítékkal a kabátzsebemben járom Verona utcáit, hogy megtaláljam végre azt a díszmadár Rómeót, akit mintha elnyelt volna a föld. Mivel ma Morsnak sok dolga van, bőven van időm keresgetni, főleg, hogy reggel elintéztem a gyónásomat is. Most már csak meg kellene találni a...

- Hé! Ti ott! - Kiáltom el magam, mikor meglátom az eltéveszthetetlen vörös hajkoronát az egyik téren a sok ember között.

- Capuleték! - Nevet fel mindegyik.

- Hol a barátotok? Ha a kutyák itt vannak a gazdájuk sem lehet messze! - Nézek a lépcsőről végig rajtuk, de nem látom a fiút.

- Rómeót keresed? Rómeót keresi! - Figuráz ki a tüsi hajú Montague gyerek, de én csak a szemem forgatom.

- Sok dolgot láttalak már keresni! - Áll be a tér közepére széttárt karokkal Mercutio. - Szép Tybalt! - Hát ennek végérvényesen elmentek otthonról! - Pénzt, szerencsét, verekedést! Egyszer talán még nőt is! - Azt bajosan! Sose kerestem nőt, legfeljebb Júliát, ha elveszett, de az más dolog.

- De hogy most Rómeót hát nem is értelek! - És megint kezdi ez a hibbant feje! - Oh, Tybalt! Tybaltom! Te őrült vagy! Őrült, őrült, őrült! Nem! Nem, nem, nem, nem! Csak azt hiszed, hogy őrült vagy! - Hogy mit akar? Valahol elveszthettem a fonalat.

- Őrülten féltékeny vagy talán? Esetleg őrülten szégyenled magad, vagy mérges vagy? Na, de Tybalt, mondd meg nekem! Így köztünk szólva, így barátok közt... - Hogy mik között? Mikor lettünk mi barátok?

- Mégis milyen őrültségeket csináltál életedben? Semmit? Semmit? Semmit! Semmit! Semmit! De! De, de! - Emeli fel az ujját megrovón, majd összekulcsolja a kezeit és az arcához nyomja, miközben rebegteti a szempilláit. - Szeretni valakit, aki sose szeret viszont! - Itt felnevet. - Na, igen ez őrjítő! Jaja, ez őrjítő! - Röhögi felugorva a szökőkútra.

- Táncoltál már a halállal? Szeretkeztél már nálad idősebb emberrel? Álmodtál már arról, hogy megölöd a királyt? - Vesz egy mély levegőt, hogy folytassa, de megakadályozom benne.

- Hát, ami azt illeti... Igen! - Kezdek el számolni az ujjaimon. - Még nem, de ha úgy nézzük az, tehát tervezem. - Biccentek egyet, majd kinyitom a harmadik ujjam és a fiúra nézek. - Arról meg minek? Az a te dolgod! - Pislog rám pár pillanatig.

- Áh! Hagyjuk! - Legyint egyet. - Az ember nem lesz csak úgy őrült! Őrültnek születik! Ha nem születsz annak, nem vagy az! - Gratulálok Mercutio megcáfolhatatlan logika! - Ez a téboly! - Kezd el fel alá rohangálni a téren.

- Mitől rohannak az emberek? Tudjuk egyáltalán kik vagyunk? Mitől lángol a lelkünk? Miért kívánunk valakit úgy, ahogy? De nem én! Van valami ami engem tökéletesen ért! - Fordul felém, de én csak egykedvűen nézek rá vissza. - Valami, ami ismeri a fájdalmaim! Valami, ami mindig velem van! Te sose láthatod, de én jól ismerem! - Na, ne megint zene, már csak ez kellett.

- Téboly, téboly, téboly, téboly
Legjobb barátom, a téboly
Őrület ki szól, hogy menny
Menny rajta
Sírj, nevess
Tartozom leckéiért
Téboly, téboly
Markában tart, emészt, de így jó
Téboly! - Énekli vigyorogva és röhögve, mikor pedig befejezi felém néz. Én jobb kezem mutató és hüvelyk ujjával fogom az orrom.

- Mercutio ne csináld a bajt magadnak! Inkább ki vele! Hol a nőfaló? - Engedem le a kezem és húzom el a számat.

- Biztos fal valahol! - Legyint egyet elfordulva tőlem.

- Nem fal az ócska tégla! - Ordítja valaki a tömegből.

- Csak nehogy ti legyetek a pecsenye egy halotti toron! - Lő felém egy képzeletbeli nyíllal.

- Túllősz a célon Mercutio! Rómeót keresem! - Mondom a kelleténél talán egy cseppet erélyesebben, ami hiba volt, mert megint neki kezdett valamelyik zenekar játszani.

- Tybalt, Tybalt, mi lesz veled?
Tybalt, Tybalt, nem lesz szíved!
Kivágom, megsütöm, felnégyelem,
És koncként a kutyáim elé vetem! - És még játszik is hozzá.
- Nem zavar többé e pökhendi arc!
Sem az a genny, amit folyton szavalsz!
Tybalt, Tybalt, jobb ha beszarsz! - Nyújtja ki a nyelvét rám. Én nagyot fújok. A zene elhallgat, ahogy mindenki engem néz. Azonban hamar elkezdenek elfordulni.

- Mercutio! - Ordítom el magam. Üsse kő! Most az egyszer! - Nézz magadra! Tetves féregként taposlak porba!
Te marionett! Te jancsibohóc! Feltöltött bűzbomba, te takonypóc!
Már kölyökként vártam a pillanatot, hogy szívedbe
mártsak egy vasdarabot! Mercutio! - Itt az orrom elé áll kitárt karokkal és vigyorogva.

- Igen? - Kérdezi.

- Még ma halott! - Vágom rá izzó tekintettel.

- Őrült emberek állj, ehhez nincs jogotok!
Hogyha öltök a törvény is pusztulni fog! Ne tovább! - Áll be közénk a tüsi hajú fiú.

- Élj! Szabadon élj! Az élet a cél, nem a halál!
Ám vádol a szó, pusztul a jó, tenni muszáj! Óvd azt, aki él, közel a cél, a győzelem vár! - Még kórusunk is van, ez haladás.

- Ne harcolj, ne gyűlölj, elég legyen!
Barát kell, család, és szerelem!
Miért űz bosszúvágy, mondd! Itt a pokol tátong! - Magyarázza Benvolio hol felém, hol Mercutio felé fordulva.

- Élj! Szabadon élj! Az élet a cél, nem a halál!
Ám vádol a szó, pusztul a jó, tenni muszáj! - Visszhangzik a kórus, én pedig elindulok a tér szélére. Itt nem találom meg Rómeót jobb, ha tovább megyek.

- Gyáva szívtipró, állj! vedd fel végre, a harc nem fáj! - Kapja el a vállam Mercutio.

- Küzdelem vár! - Harsogja a kórus.

- A halálnak terád ma van ideje, fogadd el hát, ölelkezz vele! - Vigyorog rám, mint a vad alma. Pedig, ha tudná, hogy ma reggel pontosan ezt csináltam és most is százszor szívesebben csinálnám azt.

- Nem! Óvd meg a létünk! Szép öregkort éljünk! - Rántja el tőlem a haverja.

- Gyűlöl minket régóta már!
Nem, Benvolio, itt nincs megállj!
Gyáva kutya ez! Nem harap!
Ugat! De csak a szája nagy! - Mordul rám Mercutio, én pedig nem hagyom magam.

- Ostoba ripők! Te szókirály!
Az utolsó játék ma megtalál,
Vinnyogó gazember, kezem elér!
Megfizetsz az összes bűnödért! - Indulok meg felé.

- Jöjj! Vár rád a végzet! - Kapaszkodunk össze és énekeljük együtt.

- Szép! - Simít végig a vöröske az arcomon.

- Nem! - Rántom el a fejem.

- Színház az élet! - Ordítjuk egyszerre és a kórus "élj" kiáltásai között egymásnak rontunk. Vagyis rontanánk, ám az utolsó pillanatban megjelenik előttem Mors, ami arra késztet, hogy egy helyben megálljak. Még a zene is elhallgat.

- Nem megmondtam, hogy ne harcolj velük, amíg nem vagyok itt? - Lép mellém és simogatja meg az arcomat.

- Ők kezdték. - Sziszegem a fogaim között, hogy ne nézzen mindenki komplett őrültnek.

- Mercutio mi történt? - Szólal meg Benvolio az említett vállára téve a kezét, aki viszont tátott szájjal néz engem. Hirtelen viszont elvigyorodik és a nyakához kap.

- Leesett, hogy énekelt! - Mutat rám, Mors meg kuncog mellettem.

- Innen megoldod te is, igaz? - Csak egy halvány mosollyal válaszolok neki, tudom, hogy ő érti mások meg úgyse látják, se nem hallják. - Később találkozunk!

- Várlak. - Suttogom, majd figyelmem újra a bazári majmokra fordítom.