Mors Sempiterna

8. Berúgott

Mercutio POV

- Szedd a lábad Mercutio! - Ordítja Rómeó, ahogy teljes gőzzel rohanunk az utcán.

- Állj, kanyar, kanyar! - Sikítom nevetve, és röhögve rohanunk tovább, amíg a lábam meg nem adja magát és meg nem állok. - Nem futok tovább egy lépést se! Áh, kész, vége, föladom! - Dőlök el a földre és szó szerint kiterülök, az én édes Benvoliom meg mintha direkt akarna húzni körbe körbe futkos körülöttem. - Benvolio állj meg! - Még a végén rá, ugrom, ha így folytatja. - Állj már meg, három kör előnyöd van! - Kapom el a lábát, mire röhögve zuhan a földre.

- Egy pár perce még egy garast se ért az életünk! - Mondja lihegve.

- Hát Rómeóé most sem ér többet! - Nézek rá és emelem fel az ujjam.

- Ugyan Mercutio egy kör repülés mindent megér! - Szólal meg Rómeó, majd kiterül a földön és a feje fölé emeli az álarcot, amit a kezében tart.

- Ennek megártott a csók! - Rázza vigyorogva a fejét Benvolio.

- Mivel itathatta át az a lány az ajkát? - Várjunk csak! Ez egy tökéletes alkalom, nézek Benvoliora, majd felállok és Rómeóhoz sietek. Terpeszbe tett lábbal állok meg fölötte. - Én is repülni akarok! - Jelentem ki, majd lecsókolom.

- Megőrültél?! - Ül fel a fiú azonnal, én meg oldalra állok.

- Érzem! - Hatás szünetet tartok, majd szokásomhoz híven őrültként kezdek el ide oda szaladgálni. - Szállok, lebegek! - Hirtelen megállok a szőke tüsi hajú barátom előtt és arcába hajolok. - Benvolio, te szép vagy! - Jelentem ki, mire lefagy az arcáról a vigyor.

- Nem! - Nyújtja el a szót, ahogy elkezd felállni. - Én ronda vagyok! - Mondja elfordulva.

- Te gyönyörű vagy! - Teszek egy lapáttal a dologra.

- Nem én ronda vagyok! - Kezd el rohanni előlem.

- Benvolio! - Kiáltom, ahogy kergetni kezdem az éjszakai Veronába, végül azonban elvesztem a nyomát, így nincs más hátra, minthogy haza menjek. Minél közelebb érek a palotához, annál több dolog jut el rendesen a tudatomig és kezdem kétségbe vonni azt a maradék józan eszem is. Végül csak haza érek és egyenesen a szobámba megyek, de amint ledőlnék megjelenik az ajtóban a nagybátyám.

- Hát végre haza evett a penész! - Morog rám.

- Bál volt! - Mondom egyszerűen, magam elé bámulva.

- Na nem mondod... - Kezd bele, de félbe szakítom.

- És azt hiszem berúgtam. - Jön ki lassan a torkomon.

- Na, na, na! Álljunk meg egy pillanatra! Mégis mi történt, hogy te ezt így beismered? Általában hevesen ellenzed az ilyen állításaim. - Nem nézek fel rá, de azért válaszolok neki.

- Láttam a Capulet bálon a Halált! Tybaltal táncolt, aztán meg megcsókolta. - Itt szünetet hagyok. - Aztán én is megcsókoltam. Mármint Tybaltot, nem a Halált. - Államra teszem a kezem. - Meg Rómeót is, de Benvoliot nem sikerült. - Szomorodom el.

- Te tényleg berúgtál! - Szólal meg nagybátyám, mikor pedig rá nézek a fejét rázva fordul el tőlem. - Feküdj le aludni, aztán ne lássalak holnapig! Sőt, ha lehet akkor se! Nem akarok a másnapos éneddel vesződni! - Mondja, ahogy bevágja maga mögött az ajtót, amivel eléri, hogy a fejemet fogjam.

- Legalább egy kicsit gyengébben csuktad volna be azt a szart! - Morgom, ahogy elterülök az ágyon, hogy aludjak egy nagyot ez után a nap után. Másnap reggel úgy keltem, mintha este egy csepp alkohol se ment volna le a torkomon, ami igazából még engem is meglepett, de mindegy én kiélvezem a helyzetet, és mivel Escalus kijelentette, hogy nem akar itthon látni, így lesprinteltem a folyó túl oldalára, hogy megkeressem a fiúkat. Sokáig nem találok senkit, mire belefutok Benvolioba és a csapatba, akik általában körülöttünk szoktak szédelegni. Elkezdjük átbeszélni a tegnap estét és ekkor tűnik csak fel, hogy valaki hiányzik, amire valaki a tömegből rá is kérdez.

- Ördögbe Rómeó! - Morgom.

- Egész éjszaka, haza se ment! - Folytatja Benvolio, na nem mintha ez akkora meglepetés lenne.

- Biztos megint szerelmes! Olyankor tűnik el! - Ül le az egyik ház lépcsőjére Róza, aki a mi Rómeónk barátnők közötti barátnője.

- Felhők közt jár és lukba botlik! - Jegyzem meg kuncogva.

- Hová nem lukadsz ki édes Mercutio? - Veri oldalba a mellette ülőt Benvolio.

- Én? Hát csak, hogy a lukat be kell tömni és nincs botlás veszély. - Ülök le mellé, ez a gyerek erre meg feláll!

- Ez minden vágya a mi Rómeónknak is! Nem is tágít mellőle soha. - Imitálja a fiú azt a mozgást, amivel egy pillanat alatt be tudja indítani a fantáziámat, ami jelenleg annyira nem jó dolog.

- De ha betömi tágítja is! Nem? - Teszem alá a lovat, hátha ide jön és akkor...

- Hú, Mercutio, azt nézd, mi jön ott! - Benvolio hangja kirángat a gondolkodásból és arra is fordulok, ahova mutat, ahol egy Capulet házi dajka közeledik. A tér szélén, a lépcső tetején meg is áll.

- Péter... - A mellette álló szolgáló erre belecsap a kitartott tenyérbe. - A legyezőmet! - Veri fejbe a nő.

- Péter, add oda neki na! Mivel a legyezője, a szebbik arca! - Pózol be az én Benvoliom.

- A te csúnya szádnál, még az én alsó felem is sokkal szebb! - Na ezzel én azért vitatkoznék a nő alsó fele biztosan nem olyan csábító, mint Benvolio ajkai! - Jó reggel, ifi urak, jó reggelt!

- Jó reggelt neked is asszonyság, mit kívánsz? - Lép mellé Benvolio, nekem meg extra erőfeszítésbe kerül, hogy ne kóvályogjanak el a gondolataim azoktól a mozdulatoktól, amit csinál. A dajka a fülébe súg valamit, mire ő eltávolodik tőle és elhúzza az ujját a szája előtt, de a végén csak kiböki. - Rómeót keresi! Ez ám a kívánós asszonyság! - Megint azt a mozdulatot csinálja, hát ez nem igaz, gyorsan el kell terelnem a gondolataimat.

- Szeretőnek, vagy csak úgy? - Lépek a nőhöz, aki azonnal el is távolodik tőlem.

- Kinek, mi köze hozzá? - Ordítja mérgesen, én meg a barátomhoz fordulok.

- Közel ne menj Benvolio, aki így tüzel, annál minden hús elég. - Fordulok vissza a nő felé, de csak, hogy azzal a bizonyos legyezővel találjam magam szemben, amit a szó szó-szoros értelmében az orromba nyom. Ráadásul, ha ez még nem lenne elég valahonnan a hátam mögül megszólal a zene és már ekkor tudom, hogy itt megint éneklés lesz, ami egy kicsit javít a hangulatomon.