Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hihetetlen, hogy mégis hogyan lehet valaki ennyire felelőtlen.
Elfelejteni ezt – azt venni a boltban, teljesen mindennapi dolog.
Elfelejteni felhívni a szerelőt, oké, mindenkinek lehet rossz napja.
Elfelejteni kivinni a szemetet, minden rendben, másnap is meg lehet tenni, a lustaság bőven belefér.
Na de, hogy elfelejteni a lányodért elmenni az átkozott óvodába, úgy, hogy emlékeztetett rá napközben a fiad hívásban is, üzenet formájában, fel van írva a naptáradba és még a hűtőre is, nagyon nincsen rendben. Az meg végképp, hogy amikor realizálod, nem kap el a pánik, hogy akkor mégis hol lehet, amikor az ovi már bezárt, hanem csak ülsz a kanapén továbbra is, mintha mi sem történt volna.
Nem volt kizárva, hogyha egyetlen másodperccel is tovább maradtam volna otthon, akkor bejelentést teszek a gyámügynél, mert ezt így nem lehet csinálni. Nem én vagyok Fédrának se az anyja, se az apja, mindent megteszek, hogy ne érje őt semmilyen hátrány, amiért csak hárman vagyunk otthon, de ez volt az a pont, ami már nekem is sok volt.
Azt nem tudom, hogy mit csináltam volna, hogyha nem jön egy üzenet Balla Gerdától, hogy elhozta a Blankát és ott van náluk. Valószínűleg elindultam volna az oviba vagy Villőhöz vagy bárhová, csak ne kelljen otthon lennem és anya bűnbánó arcát néznem.
- Tudod, hogy mit csináltam, ma? – csacsogott Adri a telefonba, amit azután vettem csak fel, hogy leszálltam a buszról, ami felhozott a hegy lábához. Remélhetőleg könnyedén letudom a beszélgetést, ameddig fel nem érek Fülöpék házához, mert most nem hiányzik nekem az, hogy még jobban felidegesítsenek, ráadásul még haza is kell vinnem Blankát, hogy utána indulhassak dolgozni. Még, hogy egyszerű az egyetemisták élete. Valakié biztosan, de az enyém cseppet sem.
- Nem – sóhajtottam egyet. Gyűlöltem a hülye kérdéseket, amikor nyilvánvaló volt, hogy a másik félnek lövése sincsen a válaszról, mert nem lát páhuzamosan mindenfelé és nem is jós, hogy kiolvassa a gömbből.
- Beszélgettem Szabival – mondta ezt olyan stílusban, mintha magával az Egyesült Államok elnökével futott volna össze a koleszban. Azt mondjuk befizettem volna, ahogyan Adri az angoltudásával nyűgözi le az elnököt, mivel fogalmazzunk úgy finoman, hogy nem az idegen nyelvek a legerősebb terepe a barátnőmnek. Egyszer megállított minket egy turistacsoport a Városháza téren, hogy merre találják meg a macskabarát kávézót és Adri próbált meg velük szóba állni, de valami pusztító volt hallgatni, ahogyan először angollal próbálkozott, aztán átváltott spanyolra, majd végül németül magyarázott valamit, de a tagok arckifejezéséből ítélve, nem sokat értettek meg belőle. Én meg hiába tudtam volna segíteni, mert legalább egy idegen nyelven meg tudom értetni magamat, Adri elkussoltatott, hogy majd ő, utána görény üzemmódba váltva, már csak azért sem szólaltam meg.
- Na nem mondod?! Tud beszélni? – kérdeztem vissza éllel a hangomban.
- Ne legyél szemét, Gergő! – érzékelte egyből Adri, hogy a hangsúlyozásom nem a megszokott.
