A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

8. A tűz serlege

- Ez Viktor Krum! - suttogták körülötte.

Aztán a roxfortosok is megjelentek, és mindenki helyet foglalt. Maggie csalódottan vette tudomásul, hogy a hollóhát asztalához kerültek, és úgy látszott bátyja, Cedric, akit immár nehéz lett volna nem észrevenni, szintén nem volt túl boldog.

A francia lányok többségét szintén megcsodálták, de az a lányoknak is feltűnt, hogy kaptak néhány megvető pillantást is. Cel és Mag, akik már régen megszabadultak sáljaiktól, és most belefeledkezve csacsogtak, éreztek a hátukon nem egy pillantást. Margaret hátrapillantva meglátott egy griffendéles lányt, aki szúrós tekintettel méregette őket. Barna, rakoncátlan haja, és barna szemei valahogy ismerősek voltak neki... de már régen elfordult tőle, mikor rájött, hogy valószínűleg az a lány egyike volt azoknak, akikkel a Trimágus Tusa táborában találkozott.

Szemét forgatva fordult Celeste felé, majd Amesre nézett, aki a balján ült, és most Zach-kel éppen a roxfortos „felhozatalról" csevegtek.

- Nem mondom, hogy nincsenek itt szép lányok - hadarta.

- Van olyan, akiről máris leugrasztanád a bugyit? - nevetett Zach.

- De azért némelyik elég finnyásnak tűnik.

- Látod, ez a különbség köztünk - szállt be a beszélgetésbe Philip. - Szerintem a francia lányok a legszebbek - beszéd közben Tiffanyra kacsintott-, szerinted van valami ezekben a bigékben - és bár a fiúkhoz beszélt, Margaretet szinte perzselte a tekintetével-, Zach pedig annyira éhes, hogy lassan minden lány mellé egy szelet kenyeret képzel el - vigyorgott.

Margaret figyelmét nem kerülték el Phil kis szurkálódásai, de nem vette magára. Helyette Chloéhoz fordult, aki máris faggatni kezdte a tesójáról őt.

- Hogy is hívják a bátyád, Mag? - kérdezte izgatottan.

- Cedric - felelte a lány, és már érezte mi lesz a következő kérdés. - Hatodéves, most töltötte be a tizenhetet nemrég - folytatta-, ott ül a szomszéd asztalnál.

A lányok szinte mind odakapták a fejüket, hogy megtekintsék barátnőjük felnőtt unokatestvérét. Maggie mosolyogva intett neki, és mikor a fiú visszaintegetett, elkuncogták magukat és elvörösödve elfordultak. Maggie-n kívül csak Cel nem, ő tartotta a szemkontaktust és visszaintett Cedricnek.

- Jól mutatnánk együtt a bátyáddal, nem? - nevetett Cel, de mielőtt ismét belemerültek volna a Cel~Cedric plátói szerelembe, az igazgatónőjük megérkezett, és mind felálltak a székeikről.

Elhallgattak. Maggie is úgy tett, bár a szeme sarkából látta, hogy Cedric felvont szemöldökkel figyeli őket a szomszéd asztaltól. Mások nevettek is, de a kis csapat összezárt, és nem engedtek a szokásukból.

- Hát ezek nem nimfák - forgatta meg a szemét Cel, miközben igyekezett mozdulatlan szájjal beszélni. A roxforti nevetőkre gondolt, akik szerint mulatságos volt, ahogyan egyszerre felpattantak az asztaltól. Margaret kezdte egy kicsit megbántva érezni magát, és nem volt ezzel egyedül - bezzeg, ha a roxfortosok mentek volna Franciaországba, egészen más lett volna a helyzet. Ők sokkal vendégszeretőbbek lettek volna.

Aztán Madame Maxime leült, Mag borús gondolatai eltűntek, és kíváncsian fordult az emelvényen maradt igazgató felé. Nem is késlekedett az idős mágus, egyből beszélni kezdett. A két székkel arrébb ülő Zach gyomra megkordult, a lány elfojtott egy mosolyt - de el nem szakította volna a tekintetét a pódiumról.

- Köszöntök ezen a szép estén minden bentlakót és – különösképpen – minden vendéget – szólt Dumbledore, széles mosolyt villantva a külföldi diákokra. Vajon tudta, hogy min derülnek éppen a franciák? Nem hitte volna senki. – Nagy örömömre szolgál, hogy a Roxfortban üdvözölhetem a hölgyeket és urakat. Szívből remélem, sőt bízom benne, hogy itt tartózkodásuk a kényelem és a kellem jegyében telik majd.