A zongora hangja | Niall Horan FF

▫23.Fejezet▫

Kimberly

Vidáman lépkedtem a tanárom mellett a kocsija irányába. Talán képtelen voltam felfogni, mit is művelek pontosan. Olyan hangulatingadozáson mentem keresztül az elmúlt pár órában, hogy az teljesen összezavarta a józan eszemet. Rettenetesen boldog voltam, hogy vele tölthetem az időmet, de ha belegondolunk, ez nem egészen normális.
Mr.Horan kinyitotta a kocsiját, így miközben ő bedobta az edzőstáskáját a csomagtartóba, én kényelembe helyeztem magamat a vezető melletti ülésben. Hamarosan ő is csatlakozott hozzám, majd a motort beindítva elindultunk a legközelebbi Mekihez.
Az úton az agyam folyamatosan csak kattogott. Még mindig nem bírtam felfogni, hogy Logan bántott, amiért szakítottam vele. Az pedig durvább, hogy most azzal a személlyel megyek enni, akiért dobtam őt. Eléggé furán éreztem magamat a hirtelen találkozás végett, meg igazából az egész délutánom miatt. Sokkal jobban éreztem magamat, hogy végre szakítottam Logannel, mert így mindkettőnek jobb lesz. Az elmúlt hetekben úgy éreztem, minél később szakítok vele, annál jobban gyűlölni fogom magamat. Igaz, most is eléggé haragszom magamra, de nem Logan miatt, hanem a mellettem vezető személy miatt. Mr.Horan kedvesen próbált segíteni nekem, aggódott értem, látva a csuklómat, és ahelyett, hogy hálás lettem volna a figyelmességéért, bunkón viselkedtem, pedig odavagyok érte. Úgy éreztem ott, hogy sírni tudnék, és ugyanezt éreztem most is, az autóban ülve. Nem akartam pityeregni, mivel ahogy már említettem is neki, rémciki a tanárod előtt sírni. Viszont legbelül szégyelltem magamat és nagyon el voltam keseredve.
-Sajnálom-mondtam halkan. Hangom gyenge volt, alig lehetett hallani a kicsi térben. Olyan volt, mintha nem is én ejteném ki a szavakat, még nekem is ismeretlen volt. Közben az ölemben pihenő ujjaimat babráltam idegesen, mert egyszerűen nem mertem a szemébe nézni.
-Mégis mit?-kérdezte értetlenül Mr.Horan, aki szigorúan az utat figyelte végig, de a szavamra a másodperc töredéke mégis oldalra fordította a buksiját.
-Hát azt, hogy bunkó voltam magával. Én nem szoktam így viselkedni, csak egyszerűen...-kezdtem bocsánatot kérni, de mondandóm felénél tehetetlenül megráztam a fejemet, és inkább kinéztem a mellettem elsuhanó tájra. Szánalmas és nevetséges vagyok.
-Nem kell magyarázkodni, Kimberly!-szakította félbe a tanárom a bénázásomat kedvesen.-Szakítottatok a barátoddal, ami alapból megviselt, erre még bánt is. Jogos, hogy úgy reagáltál, természetes, hogy nem velem akarod megosztani a problémáidat. Ha szeretnél beszélni róla, úgyis fogsz.
-Köszönöm, tanár úr. Amúgy... A kezem jobban fáj, mint a szakítás. Én akartam vele szakítani-mondtam, amin ő meglepve felvonta a szemöldökét. Nem pont erre a reakcióra számítottam, de ha úgy nézzük, reakcióra sem kellett volna számítanom normál esetben, mivel nem oké az, hogy ezt a zongoratanárommal tárgyalom meg.

Néhány percen belül megérkeztünk a Mekihez. Reméltem, hogy gyorsan letudjuk az egészet a McDrive-ban, mert nem volt kedvem beülni a sok ember közé, a nagy hangzavarba, ráadásul a tanárommal, akibe beleszerettem. Horan keresett egy szabad helyet, ahol tökéletesen leparkolt, majd a kocsi motorját leállítva hivatalosan is megérkeztünk.
-Nem megyünk a McDrive-hoz? Nincs kedvem az emberekhez, tanár úr-kérdeztem a kékszeműtől, aki meglátva a hatalmas sárga M betűt, feldobva lépkedett a bejárat irányába, nem foglalkozva velem.
-Ha már engem elviselsz, ezt is kibírod. Amúgy meg ha nem ülsz be, nincs meg a hangulata, szóval...-nézett rám tettetett szomorúsággal megvonva a vállát.
A fotocellás ajtón áthaladva a sorral találtam szembe magamat, ami hosszú volt, de még a tűrhető kategóriába tartozott. Nem voltak rengetegen, annak ellenére, hogy péntek délután volt, ami most számomra kedvezett. Azonnal megcsapott a gyorskaja szaga, ami a gimit juttatta eszembe, mert akkor csomót jártunk McDonald's-ba a lyukasórákban.
Miközben beálltunk a sorba, én elővettem a pénztárcámból a kuponokat, hogy kiválasszuk róla a kaját. Mellettem Horan erősen tanakodva nézte a kinyomtatott menüket, ami esküszöm a napom egyik legaranyosabb látványa volt. Tök cuki, amikor éhes.
Nagyjából két perc alatt kiválasztottuk azt a menüt, ami kettő BigMac-et, két közepes krumplit, két közepes üdítőt és két fagyit tartalmazott, ezzel könnyen letudva az egészet. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, mert alapból nem szoktam ennyit enni, csak amikor szar kedvem van. És mivel most éppen nem csattanok ki a boldogságtól, az egyetlen reményen az étel. Biztos, hogy Mr.Horan egy kaja-mániás, hisztis kislánynak fog tartani, de őszintén akkor már csak az érdekelt, hogy megkapjam a burgeremet, aztán mehessek haza.
-Menj, keress egy szabad helyet, én addig kikérem a kaját!-vette el tőlem Mr.Horan a kiválasztott kupont. Engedelmeskedve bólintottam, és majdnem elindultam, amikor eszembe jutott, hogy úgy az igazságos, ha fele-fele arányban álljuk az ennivalót, nem pedig ő fizeti az egészet. Ez nem egy randi, hogy meghívjon.
-Mit csinálsz?-kérdezte a tanár úr értetlenül, amikor látta, hogy kihúzom a pénztárcám cipzárját.
-Pénzt keresek?-néztem vissza összevont szemöldökkel, mintha nem lenne egyértelmű a mozdulat.
-Nem kell. Te adtad a kupont, az ötletet is, szóval meghívlak.
-De nem kell, mert akkor tartozni fogok magának. Nem akarok a tanáromnak tartozni!-kezdtem azonnal ellenkezni, amit ő csak szórakozottan kinevetett.
-Nem nyugszol, ugye?-pillantott le rám megadva magát. Bólintottam, jelezve, hogy valóban nem áll szándékomban tágítani.-Kő, papír, olló? Megfelel? Ha vesztesz, én fizetek. Ha nyersz, te is fizetsz.
-Hát, jobb, mint a semmi-vontam vállat. Nem tudok mit tenni, ha Horan mindenképpen úriembert akar játszani, akkor tessék. Döntsünk el felnőttek módjára.-Három kör legyen, mert az úgy igazságosabb.
-Jó-nevette el magát a fejét rázva. Az első kört megnyerte, csak úgy, mint a másodikat. Amikor a második körben ő követ mutatott, én ollót, abszolút vesztes voltam, nem volt értelme egy harmadik körnek. Elégedetten elmosolyodott, amitől a szívem majd' kiugrott a mellkasomból, én pedig mint a vesztes, elkezdtem helyet keresni.
Nem volt szerencsére nehéz dolgom, egy anyuka és a kislánya mellett foglaltam helyet egy szabad asztalnál. Amíg Mr.Horanre vártam, elővettem a telefonomat, hogy gyorsabban teljen az idő. A képernyőt bekapcsolva láttam, hogy Logan többször is hívott az elmúlt egy órában, illetve Lily is keresett párszor. A szememmel átfutottam rajtuk, aztán figyelmen kívül hagyva őket felléptem az Instagramra. Unottan pörgettem az idővonalat, sziveztem be hülye képeket, közben hiányoltam a tanárom társaságát. Az az ember maga a boldogság, annyira pozitív, hogy nem lehet mellette szomorkodni, és ez rajtam is meglátszott. Imádom ezt az embert és boldoggá tesz, még akkor is, ha neki erről fogalma sincsen.
-Itt vagyok-jelentette ki Mr.Horan tálcával a kezében, mintha nem lett volna egyértelmű. Lerakta az asztalra azt, majd ledobta magát velem szembe az ülésre. Izgatottan nyitotta ki a burgeres dobozt, szinte csillogó szemekkel, én ezt a jelenetet pedig elfojtott vigyorral követtem végig. Annyira aranyos.
Nem tagadom, én is jobban lettem, hogy végre nem volt üres a hasam. Éves közben beszélgettünk, de éreztem, hogy a tanáromnak még szokatlan, hogy egy diákjával üljön egy helyi McDonald's-ban. Nem tagadom, nekem is elég furcsa volt.
-És amúgy, jobban van már a kezed?-érdeklődött, miközben beleivott a szívószálas poharába.
-Kicsit fáj, de amúgy rosszabban néz ki, mint amilyen valójában-mondtam a kezemre pillantva. Nem annyira fájt, viszont egy picit fel volt dagadva, még mindig piros volt, de már a lila egy árnyalata is kezdet megjelenni rajta. Válaszomra ő megértően bólintott, és csendben evett tovább. Én is beleharaptam a BigMac-embe, aztán kaján mosollyal az arcomon feltettem neki a kérdésemet, ami akkor pattant ki a fejemből, de mindkettőnket sikeresen meglepett.-És, magával mizujs? Úgy értem, maga tudja, hogy én most szakítottam. De én nem tudok magáról semmit. Mi van Mrs.Eastmannel?
-Hát, erre csak kérdéssel tudok felelni-húzta zavartan mosolyra a száját, amitől csak édesebb lett.-Az első az, hogy miért érdekel téged? A második pedig, hogy mégis mi lenne? Férje van.
-Jó, de láttuk Bellával, hogy nézett rá múltkor óra előtt!-emlékeztem vissza. Szerintem sosem fogom elfelejteni azt a nézést, ugyanis akkor azt kívántam, bárcsak úgy nézne rám, ahogy akkor a tanárnőre tette. Mr.Horanhez semmi kapcsolat nem fűz, de rohadtul fájt az, hogy úgy láttam őket. Igen, abban a pillanatban féltékeny voltam, hogy nem én vagyok a tanárnő.
-Nem rémlik semmi ilyen. Nem értem, miért maradt meg bennetek ennyire. Mrs.Eastman valóban szép, de van férje.
-Tudjuk jól, milyen kapcsolatok vannak mostanában...-mondtam a szívószálammal szórakozva, ezzel elhitetve magammal, hogy nem gáz, amit művelek.
-Ha a megcsalásra gondolsz, hogy esetleg én lehetnék a harmadik személy a kapcsolatukban, akkor azonnal fejezzed be, Kimberly! Sosem tennék ilyet-túrt bele idegesen világosbarna hajába. Valamiért azt éreztem, hogy kényes témát súroltam ezzel a megcsalás dologgal. Nem érintette jól, ezért azonnal terelni próbált.-Amúgy nem értem, miért tartoznék pont neked ezzel a témával. Én sem sokat tudok rólatok. Csak annyi, hogy egy idegbeteg volt a barátod.
-Hát, Logannel a kapcsolatunk igazán érdekes volt-mondtam egy szomorú mosoly kíséretében, ahogy visszagondoltam a kezdetekre.-Egy szilveszteri buli során ismerkedtünk meg. Részegek voltunk, így könnyen megismerkedtünk. Kedvesnek találtuk a másikat a sok ismeretlen között, úgyhogy rá nemsokra bejelöltük egymást, mert az rémlett mindkettőnknek, hogy szimpatizáltunk a másikkal a buli folyamán. Aztán összejöttünk. Logan egy kedves srác, csak nem fordított rám nagy figyelmet. A legjobb barátnőm, Lily, tiszta szívből gyűlölte őt. Utálták egymást, ezért nekem minden hármasban töltött idő egy átok volt. Logannek informatikus a foglalkozása, ezért a számítógépek és az informatika a mindene. Istenem, hányszor volt olyan, hogy ott voltam vele, de ő inkább a játékot választotta az öcsémmel. Annyira... Természetes volt neki, hogy mellette vagyok, így nem is érdekeltem-meséltem, közben szomorúan megráztam a fejemet. Mr.Horan figyelemesen hallgatott, közben befejezte a burgere evését. Ha eddig nem lett volna kurva gáz a délutánom, akkor ez a téma most sikeresen azzá tette.-Igazából nem is zavart egy darabig, csak aztán megismertem valakit. Egy olyan srácot, aki pont ellentéte volt Logannek. Alig ismert, mégis kedves volt velem. Akaratán és tudatán kívül is boldoggá tett az a fiú, még most is boldoggá tesz, ha vele vagyok. Hogy megismertem őt, az ébresztett rá, hogy szakítanom kell vele. Nem akartam tovább hülyíteni, még akkor sem, hogy reméltem, az érzéseim iránta egyszer megváltoznak pozitív irányba. Nem így lett, és végül így kerültünk el a mai naphoz. Ennyi-foglaltam össze röviden az elmúlt néhány hónapot. Nem voltam büszke rá, de ez volt az igazság. Én is megettem az utolsó falatokat, majd mivel már úgysem veszíthettem semmit, Mr.Horanhez szegeztem újabb kérdésemet, aki a történetemre semmit sem reagált. Csak az arcáról tudtam leolvasni, hogy valószínűleg megsajnált.-Tanár úr, valószínűleg a pokol tüzén fogok elégni a kérdésem miatt, de érdekel már. És mivel én is elmondtam az exes-sztorimat, maga is tartozik eggyel! Szóval... Miért érzem azt, hogy magának sem zárult békésen az előző kapcsolata?-kérdeztem bizonytalanul.
Horan, ahogy hallotta a kérdésemet, egy szomorú mosollyal a fején dőlt hátra az ülésen. Annyira szokatlan volt tőle ez a szomorú arc, hogy már attól rosszul éreztem magamat. Már akkor úgy éreztem, hogy lehet hiba volt ezt a kérdést feltennem, sőt rágondolni is hiba volt. De akkor már elkéstem vele. Nem hittem volna, hogy válaszolni fog nekem, ezért őszintén meglepődtem, hogy aztán mégis elmesélte ő is utolsó élményét.
-Pár éve volt egy komolyabb kapcsolatom. Egy olyan lánnyal jöttem össze, akit már azelőtt is ismertem elég régóta. Ő ügyvéd volt. Nem tudom hogyan, de egyik napról a másikra mindketten többet kezdtük el érezni egymás iránt. Szerelmes lettem belé, és ő is belém, járni kezdtük. Emlékszem, nagyon boldog voltam vele. Azt hittem, én vagyok a világ legboldogabb embere. Mikor már régóta együtt jártunk, összeköltöztünk, hogy élhessünk a mesebeli életünket. A kezét is megkértem, össze akartam vele kötni az életemet. Vele akartam leélni az életemet, családdal meg mindennel. Aztán jött az egyik haverom születésnapja, ahova meghívtak, de a barátnőm otthon maradt. A buli Írországban volt, ezért én odarepültem. Egy nappal korábban indultam haza, mivel a szülinapos ételmérgezést kapott, sajnos abba kellett hagynunk az ünneplést. Egy nappal korábban értem haza, mint azt terveztem. Vagyis terveztük. Arra értem haza, hogy a menyasszonyom megcsalt egy idegen csávóval. A szemem előtt keféltek, én meg nem értettem, mi van. Undorodtam tőlük, de magamtól is, amiért nem voltam elég jó számára. Egyből magyarázkodni kezdett, hogy ő szeret engem és ez nem az, aminek látszik. De leszartam minden szavát. Felbontottuk az eljegyzést. Nem is volt utána komolyabb kapcsolatom, erre ő összejött azzal a pasival, akivel megcsalt. Az egészben az a legjobb, hogy van egy másfél éves gyerekük is. Hát nem fasza?-kérdezte elkeseredve a hajába túrva.
Olyan szomorúnak láttam őt, mintha egy másik ember lett volna velem szemben. Gyűlöltem magamat, amiért megkérdeztem. A története végére annyira megsajnáltam, hogy nem bírtam a szemébe nézni, mert féltem, hogy elsírom magamat. Borzasztóan sajnáltam, mert tudtam, hogy ő nem érdemelné meg ezt.
-Ez borzalmas. Ne haragudjon, hogy megkérdeztem-néztem bele végül nagy nehezen szomorú kékjeibe. Most már értettem, miért volt ilyen véleménnyel a megcsalásról. Szép lassan minden összeállt, pedig lehet jobb lett volna, ha ezt mégsem tudom. Utáltam magamat érte, hogy ennyire kíváncsi vagyok. Az életben egyszer legalább most visszafoghattam volna ezt az idegesítő tulajdonságomat. Az, hogy Mr.Horan eljegyezte azt a nőt, családot szeretett volna tőle, ennek ellenére a menyasszonya mégis megcsalta... Már hallgatni is rettenetesen fájdalmas volt, átélni pedig biztosan rosszabb lehetett. És az, hogy ilyen komolyan érzett iránta, számomra elvette azt a nagyon apró reményt a szívemben. Majd komolyan velem, a diákjával fog összejönni, amikor egy ügyvédet jegyzett el pár éve? Kész röhej.
-Nem tudhattad, hogy ekkora egy ribanc-rázta meg a fejét, ezzel segíteni azon, hogy ne érezzem magamat annyira szarul. Nem jött össze neki sajnos, mert a bűntudat ott volt bennem.
Ahogy az előttem elkeseredett tanárom ült, aki mindig vidám szokott lenni. Kedvem lett volna megtépni azt a csajt, Logannel együtt. Miért kell minden exnek ennyire gyökérnek lennie? Miért nem lehet normálisan lezárni a kapcsolatot?
-Basszák meg az exeink!-fontam össze magam előtt dühösen a karomat, aminek hatására a mellettem ülő anyuka a kislánya társaságában szúrósan pillantott rám.
-Azzal, hogy szídod őket, még ugyanúgy faszok maradnak. Ezzel nem lesz jobb-vonta meg vállát tehetetlenül.
-Nem akarjuk elfelejteni őket? Mondjuk egy harmadik résztvevő társaságában, amit úgy hívnak, hogy vodka?-kérdeztem kuncogva. A körülményekhez képest, de a tanár úrnak sikerült elnevetnie magát, ami számomra hatalmas siker volt.
-Jó lenne, de nem megyek el veled inni.
-De ne már, miért nem?!-kérdeztem felháborodva.
-Mert a diákom vagy. Felejtsd el!
-Elmúltam tizennyolc, sulin kívül vagyunk!-emlékeztettem már sokadszorra, hogy nem vagyok kiskorú. Látszott, hogy elgondolkozott az újabb ajánlatomon. Akkor már szerintem mindkettőnknek mindegy volt, hogy milyen kapcsolat van közöttünk. Egy normális tanár-diák kapcsolatban nem beszélnek az exeikről a tagok. Ebből kifolyólag bármit teszünk a délután vagy az este további részében, az már mindegy. Oké, nem minden, de akkor is. Ezután sosem fogok úgy viszonyulni Mr.Horanhez, mint a gimis tanáraimhoz. Bár ez már akkor elbukott, amikor belészerettem.
-Egy feltétellel megyek bele!-tette fel a mutató ujját figyelmeztetően, majd érdeklődve pillantottam rá.-Belemegyek a dologba, ha beköthetem a csuklódat, mivel brutálisan néz ki.
Mindketten nevetésbe törtünk ki a történtekhez képest is, majd egyszerűen megvontam a vállamat. Legyen. Az legyen a legkevesebb problémám, hogy Mr.Horan segíteni próbál a megsérült csuklómon.

Sziasztok!
Na, hát ez baromi hosszú fejezet lett (2445 szó wtf), de nem akartam kettőbe szétválasztani❤
Ha tetszett, csapd ki a vote-ot, szerintem megérdemlem ennyi szó utánxdd najonem
Pusza,
K❤