A zongora hangja | Niall Horan FF

74.Fejezet

Kimberly

Az elmúlt napok nem teltek különlegesen. Én bejártam dolgozni vagy otthon dolgoztam, ha Carolina éppen úgy kívánta, sőt, valamelyik nap még a lányára, Kellyre is vigyáztam délután. A magánéletem is viszonylag szokványosan telt, ha nevezhetem így. Délutánonként eljártam edzeni, ahol Lily, illetve néha David társaságán osztoztam, meglátogattam a szüleimet, voltam Lilyvel kávézni, de természetesen Niall-lel is annyi időt töltöttem, amennyit csak tudtam. Ő is élte a megszokott életét. Dolgozni járt ismét, néha lenézett a kondiba vagy golfozni, és Lou-val elmentek valami focimeccsre. Bár megvoltak a saját programjaink, ezért sok időt voltunk együtt. Elmentünk moziba, volt hogy reggelenként futni, és igazából megmaradtak azok a szokásaink a szabadidőnket illetően, csupán annyi változott, hogy a mellkasomat egyre gyakrabban nyomta egy kellemetlen érzés. Akaratlanul bele-bele gondoltam, hogy mi van, ha egy időre ez lesz együtt az utolsó közös mozink? Az utolsó közös futásunk? Az utolsó közös sütésünk, amikor egy random sütit próbálunk megsütni, amit a tévében láttunk? Igyekeztem nem ezekre gondolni és kiélvezni az együtt eltöltött perceket, de nehéz volt.

Közben én elmondtam Niallnek, hogy a szüleim meghívtak magukhoz egyszer ebédre, ő meg elmondta Louis-éknak, hogy végül kimegy New Yorkba. Erre ők eldöntötték, hogy mindenképpen rendeznünk kell egy kerti partit, még mielőtt Niall kirepül.  A szüleit is felhívta ezzel kapcsolatban, akik meghívták magukhoz emiatt. Szerencsére Niallnek sikerült akkor lebeszélniük a látogatást, amikor én éppen gólyatáborban leszek, így nem veszítünk a közös időnkből. Sajnos az árnyoldala viszont az, hogy így nem látom Niall családját, pedig nagyon kedvelem őket. A zeneiskolába és a rendes iskolába is megosztotta a híreket, aminek hatására két búcsúztató buli is fog majd rá várni. A szüleim sem maradhattak ki persze belőle, így mikor elfogadta a meghívást, közölte is, hogy valószínűleg egy ideig ez lesz az utolsó meghívás. Az öcsém, Adam, egyenesen kiborult. Telefonba veszekedett velem, hogy végre találtam egy értelmes palit, akit az egész család elfogad, még ő is, erre én hagyom elmenni. Mondanom sem kell, nem volt a legjobb beszélgetésünk, de nem haragudhattam rá. Még fiatal, nem értheti, hogy azért engedem ki, hogy neki jó legyen. Meg mi az, hogy ,,hagyom elmenni"? Persze, hogy hagyom, támogatom, meg amúgy sincs hozzám láncolva. Eléggé be vannak osztva a napjaink, konkrétan a telefonba kell vezetnünk a dolgokat, hogy egy megbeszélt program se maradjon ki.

És ha már betáblázás, megterveztük Niall-lel a hollandiai utunk programjait. Minden napra valami különleges dolgot találtunk ki. Ugye öt napról van szó. Az első nap megérkezünk, itt megismerkedünk a környékkel, a hotel szolgáltatásaival és délután beülünk egy étterembe. Második nap a múzeumos nap, hiszen valami újat tanulni mindig kell. A harmadik nap a biciklis nap, ugyanis eldöntöttük, hogy csinálunk egy rövidebb biciklitúrát. Negyedik nap a pihenős nap. Városnézés, fagyizás, szép helyek felfedezése, este pedig valami szórakozóhely. És az utolsó nap, az ötödik nap, amikor már délután elhagyjuk a szállást, ezért ezt a napot arra használjuk, hogy szuvenírt vegyünk a szeretteinknek. Az indulás előtti napon lepasszoltuk Cujot a többieknek, mondtuk a munkahelyen, hogy nem leszünk, aztán bepakoltuk nagyjából a bőröndjeinket. Édesen keserű szájízzel keltem fel reggel, hiszen tudtam, hogy azért megyünk nyaralni, mert Niall ősszel elmegy.

-Kész vagy már, Kimberly?-ült Niall a nappali kanapéján, miközben a fejét támasztva nézte, ahogy még egy darab nadrágot tuszakolok bele a bőröndömbe. A tetején ültem, és már nem tudtam hogyan helyezkedjek rajta, hogy a lehető leglaposabb legyen és végre betudjam húzni a cipzárt rajta.

-Kész-feleltem rövid hatásszünet után elégedetten, amikor a pakkom végre engedelmeskedett. Közben igazítottam a napszemüvegemen, ami a szenvedésem közben lejjebb csúszott a fejem tetejéről. Büszkén pillantottam a bútoron ülő barátomra, aki hősiesen végignézte a harcomat, miután felajánlotta a segítségét, de én azt feleltem, hogy megoldom egyedül.