A zongora hangja | Niall Horan FF

▫15.Fejezet▫

Niall

A zeneiskola hosszú, sötét folyosóján komótosan sétáltam az igazgatói iroda irányába. Valahogyan ma nagyon nem volt kedvem az utolsó órámhoz, ráadásul még ehhez a nőhöz is be kell jöjjek előtte, hogy leadjam a jótékonysági koncertre a jelentkezőket. Eddig egész jó napom volt, de most, hogy be kell menjek ehhez a cseppet sem rokonszenves nőszemélyhez, élni nem volt kedvem, nemhogy tanítani. Fasza. De a diákjaimért bármit. Kevés ember van, akit ki nem állhatok, de neki sikerült közéjük kerülnie.
Kopogtam párat az ajtón, majd benyitottam Mrs.Benetthez. Az asztalánál ült, érkezésemre éppen csak felpillantott az előtte heverő lapokból. Mintha egy kicsi gúnyos mosoly megjelent volna a szája sarkában, amikor észrevette, hogy én jöttem. Utálom ezt a nőt, szerintem ő is hasonlóan érez irántam. Szerinte alkalmatlan vagyok zongoratanárnak, szerintem ő meg alkalmatlan egy iskola vezetésére. Mrs.Benett egy nagyjából negyvenötév körüli nő, akit a férjén kívül szerintem igen kevés ember képes elviselni. Festett vörös haját mindig összekötve hordja, tekintete a szemüvege mögött olyan, mintha élni nem lenne kedve (legalábbis amikor velem van), arcán pedig mindig unott kifejezés figyelhető meg. Talán még nem is láttam igazán mosolyogni, amióta itt tanítok.
-Na, magától is jelentkeztek diákok, Mr.Horan?-kérdezte közömbösen. Egy halott több lelkesedéssel beszélne, mint ez a nő.
-Igen, magamtól máskülönben nem léptem volna be ide-jegyeztem meg, majd leültem az asztalával szemben az elhelyezett egyik székre. Egy halk, gúnyos kuncogást adott ki magából. Levette orráról a szemüvegét, majd magára erőltette a tőle telhető legkedvesebb mosolyt, ami így is inkább volt ijesztő, mintsem kedves.
-Számítottam magára, de mivel szerda, azaz ma volt a határidő, ezért az hittem, idén a diákjai nem kívánnak szerepelni-jegyezte meg szárazon, közben a számítógépe monitorjára nézett és kattintgatni kezdett valamit.
-Vannak jelentkezők szerencsére, Mrs.Benett-nyugtattam meg a nyanyát. Az asztalon pihenő egyik tollhoz nyúltam, amit nyomkodni kezdtem türelmetlenül és az ujjaim között forgatni.
-Ha esetleg elmondaná a diákjai nevét, igazán hálás lennék-kapta ki a kezemből ingerülten a tollát. Egy szórakozott vigyor kíséretében lediktáltam gyerekek nevét, akik örömmel fellépnének ezen a jótékonysági rendezvényen. Nagyjából tizenöt diákom van, abból öten jelentkeztek. Kevésnek hangzik, viszont a többi kollégámnál sem jelentkeznek többen. Tudom, hogy van olyam tanítványom, aki most fogja majd a középiskolát elkezdeni, aki idén fog érettségizni, esetleg valamilyen vizsgát tesz, vagy mondjuk fontosabb dolguk is van. Megértem őket, nem is erőltetem nekik az egészet. Akinek van ideje és kedve, úgyis jelentkezik. Akinek fontosabb a tanulás vagy a szabadidő, érthető, hogy nem fogja a készülésre és a próbákra fordítani azt a kevés idejét.
Elmondtam az öt személyt, az utolsónál viszont kételkedve írta be a nevet és a választott darabot a gépébe.
-Miss Davies is jelentkezett?-hangja meglepett volt, és őszintén megmondom, nem értem miért.
-Igen, Miss Davies is jelentkezett-erősítettem meg, hogy Kimberly is szívesen fellépne.
-Múlt héten kezdett el zongorázni. Biztos abban, hogy jó ötlet ez?-kapta el a tekintetét a monitorról. Annyira felidegesít ez a nő. Rohadtul zavart, hogy nem hisz abban, hogy Kimberlynek menni fog. Jó, kérdőjelezze meg azt, hogy Kimberly tehetséges. Annak ellenére, hogy valóban múlt héten kezdett el tanulni, én látom benne a reményt, hogy képes lesz maximálisan jól előadni a Charlie Puth számot. Ő még nem hallotta játszani, oké, jogos, hogy nem bízik benne. Viszont ezzel az álláspontjával az én munkámat is megkérdőjelezi, mintha nem lennék képes tanár létemre megtanítani valakinek a kedvenc dalát eljátszani zongorán. Rühellem, amikor így állnak hozzá a munkámhoz.
-Igen, jó ötlet-feleltem határozottan, elővéve a legkedvesebb, legnyugodtabb mosolyomat.-Miss Davies rendelkezik zeneiskolás múlttal. Tanulékony és érdekli a zongora helyes megszólaltatása.
-Helyes-bólintott semmitmondó arckifejezéssel. Megkönnyebbültem, amikor elkezdte a számítógép billentyűzetét nyomkodni és hosszabb ideig nem szólt hozzám. Végre befejeztem a beszélgetést ezzel a hárpiával, ennyi is bőven sok volt.
Már kezdtem volna távozósra venni a figurát, amikor elégedetlenül felsóhajtott és dühösen hátradőlt a székében. Nem akartam tudni, mi bosszantotta fel, semennyire se voltam rá kíváncsi, viszont sejtettem, hogy sajnos innen nincs menekvés. Pillanatokon belül megtudhatom, mi a problémája. Na, de jó nekem.
-Kevés a jelentkező-dörzsölte meg arcát, ami nem volt valami kellemes látvány. Nem leptek meg a szavai, valahogy sejtettem. Elég sok diákot tanítunk, viszont arányaiban nézve, tényleg nem jelentkeztek sokan. Ezt mondjuk megértem, mivel én se tettem volna.-Ki kellene még tölteni valamivel az időt.
-Ez roppant kellemetlen-mondtam, bár ütött rólam, hogy nem igazán izgat a téma. Igazából én minden tőlem telhetőt megtettem az ügy érdekében.
-Nem tud véletlen valakit, aki esetleg mégis szívesen fellépne? Vagy egy diák, aki még egyszer színpadra állna? Nagyon hálás lennék-kérdezte reménykedve. A naiv embereknek úgy tűnhetett volna, mintha segítséget kért volna. Nekem viszont egyértelmű volt, hogy ez egy parancs volt arra, hogy csináljak valamit a nyomorult helyzetével.
Hirtelen beugrott egy kósza gondolat. Lehet, mégis tudnék segíteni ezen a hárpián. Bár a személy, akit én kiválasztottam, biztosan nem fog örülni nagyszerű ötletemnek.
-Ami azt illeti, tudok valakit!-mondtam, ezzel sikeresen meglepve e dirinőt, de még saját magamat is. Horan, nem jó ötlet ez.-Miss Davies örömmel jelentkezne szerintem egy éneklős produkcióval is.
-Miért, a kisasszony ahhoz is ért?-vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam. Megint nem akart se bennem, se Kimberlyben hinni. Ami azt illeti, Kimberly sem hiszi el, hogy nagyon különleges hangja van. Nagyon félénk ezen a téren, nekem viszont csak az a jelenet játszódótt le a fejemben újra és újra, ahogyan egy másik tanítványommal, Bellával énekelte azt a Britney számot. Tehetséges, és a tehetséget nem szabad hagyni elveszni. Akkor is, ha ő teljesen ki lesz emiatt akadva rám, illetve tudom, hogy ezzel magamat is egy kihívás elé állítom.-Milyen dallal fog fellépni?-zökkentett ki a gondolataimból.
-Egy duettet fog hozni... Velem-böktem ki egy kisebb tanakodás után. Tudtam jól, hogy egyedül semmi pénzért nem áll színpadra énekelni, talán velem több kedve lesz. Így helyes. Az idei koncerten lesz más tanár-diák produkció is, szóval tökéletes ötletnek tűnt. Már a fejemben meg is volt, mivel lépünk fel, ha esetleg Kimberly nem gondolja meg magát dühében.
Mrs.Benett beírta Kimberly nevét ismét a jegyzeteibe, majd hálásan elbúcsúzott tőlem. Naná, hogy hálás volt, mivel kihúztam a szarból.
Ahogy kiléptem a sárkány barlangjából, egyből jobb kedvem lett. Félúton találkoztam Jane-nel, vagyis ahogy a tanulók ismerik, Mrs.Eastmannel. Beszéltem vele pár szót, mondta, hogy neki is volt egy kisebb vitája a dirivel. Ez a nő úgy néz ki, sugározza magából a negatív energiát.
Feldobva indultam a termem felé, mert nagyon kíváncsi voltam Kimberly reakciójára, legyen az pozitív, vagy mondjuk negatív. Csak a terem elé érve jutott eszembe, hogy Kimberly a mai napra órát cserélt Bellával, ezért vele holnap fogok találkozni. Nem tagadom, boldogabb lettem volna, ha nem történik meg ez a csere. Bella kedves lány, de szörnyen fárasztó és Mrs.Benett baromsága után Bella nekem kicsit soknak tűnt egyszerre.
-Szép napot, Mr.Horan!-köszönt széles vigyorral az arcán. Feljebb tolta a szemüvegét az orrán, majd felpattant a helyéről és bement a terembe.
-Neked is, Bella-csuktam be magam után az ajtót.-Ne haragudj, ha késtem, fontos dolgom volt. Most írattalak fel titeket a koncertre-ültem le vele szembe a tanári asztalhoz, mire ő csak lazán megvonta a vállát.
-Ugyan, Niall, szerintem sosem jöttél még pontosan-mondta. Szúrósan a szemébe néztem, jelezve, hogy annó, még az első óra elején vele is megbeszéltünk valamit. Amíg a tanára vagyok, addig neki is csak Mr.Horan vagyok. Mivel Bella nem olyan buta, a szemét megforgatva kijavította magát.-Akarom mondani, Mr.Horan. Amúgy, akkor Kimberlyt is fel tetszett íratni? Mit mondjak neki?
-Felírattam-bólintottam szűkszavúan.
-Átadjak neki valami üzenetet? Ma találkozok vele. Bulizni megyünk-mesélte el nekem hatalmas vigyorral a fején. Elég lelkesnek tűnt annak ellenére, hogy szerintem hétfőn találkoztak először egymással.
-Nem kell, vele kicsit más a helyzet, inkább személyesen beszélnék vele. Helyette köszönd meg neki újra, hogy ilyen jó barátnő és cserélt veled. Amúgy, bulizni el tudsz menni minden kifogás nélkül, az nem akkor van, amikor a karmaidat csinálják?-kérdeztem értetlenül, mire ő csak elnevette magát. Nők és a hülye dolgaik.
-A buli este van, nem délután, mint a zongora. És körmöshöz csak holnap megyek-kezdte volna el mesélni a roppant unalmas csajos dolgokat, de mielőtt még teljesen belelendült volna, azt javasoltam, inkább zongorázzunk, ha már azért van itt.
Elég ügyesen játszotta el a múltkor tanult darabot, de mégsem kötötte le a gondolataimat, amit nagyon szégyenlek, mivel mégis csak zongoratanár vagyok. Sokkal jobban érdekelt Kimberly, ami eléggé különös érzést váltott ki belőlem. Eleve az, hogy ő rajta gondolkodok, már furcsa volt. Tudtam, hogy jól cselekedtem azzal, hogy felírtam énekelni, a másik felem szerint viszont egy barom vagyok, amiért ezt tettem. Szép volt, Horan. Igazán megcsináltad magadnak.

Hi babies💕
Itt az új fejezet, remélem tetszett💕
K