A zongora hangja | Niall Horan FF

▫45.fejezet▫

Kimberly

Ma elég gyorsan elment a munkaidő. Nem zavart meg minket a fontoskodó főnökünk, ezért egyetlen negatív tényező sem akadt, ami miatt élvezhetetlenné vált volna minden percem. Hosszú idő után végre úgy éreztem, hogy újra sürgés-forgás van a kozmetikában. Jöttek a kutyák az időpontokra, jöttek szállítmányok, illetve rendeltünk is a hiányzó vagy éppen kifogyóban lévő samponokból. Rég éreztem ilyet, de végre nem volt időm unatkozni, ezért lepett meg, amikor a délutánosok jöttek minket váltani. Még teljesen benne voltam a melóban, ennek következtében simán tudtam volna dolgozni a délutánosok helyett, persze plusz pénzért.
-Elviszlek a zenesuliba, oké?-kérdezte Lily munkaidő végén, miközben a kocsija felé tartottunk a parkolóban. Táskájában könyékig elmerülve kereste a kulcsát, amit rá nem sokra ünnepélyesen emelt ki onnan.
-Előbb haza vigyél. Otthon vannak a kották, a dalszöveg, meg minden, ami kell az órára-sétáltam mellette.
-Jézusom, ez csak egy zenesuli... Miért veszed ilyen komolyan?-fordult felém egy rövid időre, viszont unott arcáról ez idő alatt is le tudtam olvasni, hogy mennyire hülyeségnek tartja ezt mind.-Nem igaz, hogy itt is stréberkedsz.
-Nem stréberkedem, csak nem akarok csalódást okozni a tanárnak!-álltam ki magam mellett nevetve.
-Jogos. Ha legalább egy olyan tanárom lett volna valaha az életemben, mint Niall...-nyitotta ki a kocsija ajtaját.
-Nagyon jó tanár-csatoltam be a biztonsági övet mosolyogva, mikor kényelembe helyeztem magamat a vezető melletti ülésen. Nem csak azért mondtam, mert együtt vagyunk, hanem mert tényleg így gondolom. Nagyon jól tanít, érthetően magyaráz, segítőkész, és mindenképpen az is egy pozitívum, hogy hisz a diákokban és bíztatja őket.
Lily bekapcsolta a rádiót, hogy legyen egy kicsi zene, mialatt elkocsikázunk a házunkhoz. Éppen Dua Lipa New Rules című dala kezdődött el, amit mindketten énekeltünk, kiegészítve egy kicsi koreográfiával. Már régen nyomtunk le együtt egy carpool caraocet, ezért elég szórakoztató volt, főleg, hogy mindketten átadtuk magunkat teljesen a zenének. Alapból Dua egyiküknek sem egy nagy kedvence, viszont ez a száma jó, meg most őszintén... Ha a legjobb barátoddal hallgatsz egy zenét, az már csak azért is jó, mert együtt hallgatjátok. A New Rules után egy Beatles dal következett, amit szintén mindketten ismertünk, és vidáman vágtunk volna bele ennek is az éneklésébe, amikor a barátnőm hirtelen lefékezett. Az autók hosszú, végeláthatatlan sorával találtuk magunkat szembe. Hétfőnként általában nagy szokott lenni a forgalom a belvárosban, de ez még a megszokottnál is nagyobb volt.
-Kint vannak a rendőrök. Valami baleset történt, ezért irányítják a forgalmat. Remek-könyökölt rá a kormányra.-De nyugi, ha rajtam múlik, ott leszel az órádon időben.
-Még sok időnk van. Max dobok egy üzenetet Niallnek-vontam vállát egyszerűen. A telefonomra nézve láttam, hogy még tényleg tengernyi időnk van, ezért nagyon nyugtalanná váltam, amikor majdnem negyedóra elteltével alig pár méterrel voltunk előrébb.
A rózsaszín hajú mellettem türelmetlenül, de csendben dobolt ujjaival a kormányon, közben megállás nélkül lökte magából a szöveget, ezzel szórakoztatva mindkettőnket. A szélvédőn monoton hangon kopogott a csöpögő eső, ami a rádió halk hangjával egybefolyt. Az eső ennek az egész helyzetnek egy nyomott hangulatot adott. Mikor hirtelen, valami csoda folytán megindult a sor, gyorsított tempóban haladtunk a házunk felé.
Lily leparkolt a kapu előtt, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, befutottam a szobámba. Átöltözni már nem volt időm, így a Lily által kölcsön adott ruhában voltam kénytelen órára menni. Majd visszaadom neki valamikor, csak ne késsek el. Pillanatok alatt összeszedtem minden szükséges holmit, amit zongorára szoktam magammal vinni, utána visszasiettem a házunk előtt várakozó Lilyhez.
-Biztonsági öveket bekapcsolni! Most Halálos irambanosat fogunk játszani. Benne vagy?-indult el a zeneiskola irányába beletaposva a gázba.
-Nem!-vágtam rá rögtön nevetve.-Ez csak egy óra, nem kell miatta a kórházban kikötnünk-mondtam enyhén rémülten. Nyilván nem szerettem volna elkésni akkor, amikor Niall mellett még egy másik tanár és egy fiú is várni fog rám, aki amúgy az énekes lesz a közös produkciónkban. Most lesz az első találkozásunk, nem lenne szerencsés elkésni, azzal tutira nem tüntetném fel magamat jó fényben. Az egészségünket viszont ezek ellenére sem akartam kockára tenni. Inkább kések öt percet, minthogy valamelyikőnk megsérüljön örökre.
-Eddig jók vagyunk?-kérdezte tőlem Lily egy lámpás kereszteződés előtt. Ahogy ezt megkérdezte, a jelzőlámpán a zöld hirtelen sárgára váltott, majd pirosra, mi (vagyis Lily) pedig szemrebbenés nélkül átment rajta. Egy autós dühösen megdudált minket, látszott a sofőrön, hogy legszívesebben elküldene minket a bánatba, ezt pedig a középső ujja felmutatásával jelezte is.
-Nem! Te átmentél a piroson!-fordultam felé döbbenten elnevetve magamat. Ez a lány nem normális. Mégis hogy kaphatott jogosítványt?
-Ugyan, Kim. Mikor már a felénél jártunk, akkor váltott át pirosra. Még félig sárga volt-próbált szépíteni a dolgokon, de én csak megállás nélkül nevettem. Ez a csaj beteg. "Félig sárga". Hihetetlen, hogy képes volt megszerezni a jogsit. Tényleg nem fogom fel, hogy manapság már bárki képes rá.
Lily gyorsaságának és szabálytalanságainak köszönhetően pontosan négykor érkeztem meg a zeneiskola elé. Megköszöntem neki a fuvart, majd sietve indultam el a lépcsőn. Az eső időközben elállt, de a lépcső még mindig csupa víz volt, ezért a sietség mellett arra is figyeltem, hogy ne essek le. Az egyik ablak nyitva volt, így a két fülemmel hallhattam egy fuvola gyönyörű játékát, amely hangja a délutáni forgalomban felüdülés volt.
Az iskolába beérve köszöntem a portásnak gyorsan, de mással nem is foglalkoztam. Átvágtam az aulán, és elindultam egyenesen az emeletre.
A lépcső tetejére érve egy halvány mosoly ült ki az arcomra. Niall akkor jött a terme felől, mikor én a lépcsőfokok végére értem, szóval sikeresen egymásba botlottunk, bár most kivételesen nem szó szerint.
-Szia-mosolyogtam rá, mire ő is ugyanígy tett. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, miközben egy forró csókot hintettem volna tökéletes ajkaira, kizárva a külvilágot, de nem tehettem. Kisebb gyerekek voltak az aulában, ki az egyik szülőjével, ki egyedül, de persze voltak nálam 2-3 évvel fiatalabbak is, arról nem is beszélve, hogy mellettünk is sétáltak el tanulók és tanárok egyaránt. Senki sem nézte volna túl jó szemmel, ha az egyik tanár mindenki előtt megcsókolta volna az egyik diákját. Mindketten repülnénk akkor innen.
-Elfelejtettem mondani, hogy a próba nem a termemben lesz. Van direkt külön az ilyen alkalmakra egy nagyobb terem, oda megyünk. Szóval jó, hogy késtél-indultunk el az említett terem irányába.
-Lilynél aludtam tegnap, már reggel késésben voltunk-magyaráztam meg, mivel én mindig betartom az időt.
-Értem. Most fogsz találkozni azzal a sráccal, akivel fel fogsz lépni. Várod már?-terelte el a beszélgetést egy másik irányba.
-Hmm, ja, mondjuk, hogy kíváncsi vagyok rá-gondoltam át a válaszomat. Közben ahogy lassan haladtunk, kinyílt egy teremnek az ajtaja, amin Mrs.Eastman sietett ki. Az a tanárnő, akit Bellaval korábban kibeszéltünk, hogy biztosan bejön a zongoratanárunknak. Mint kiderült, ez nem így van, viszont ezek ellenére továbbra is úgy vagyok, hogy sajnos baromi aranyosak lennének együtt. Még jó, hogy ő férjnél van, Niallnek pedig én vagyok a barátnője. Igyekeztem nem mutatni az arcomon, amit éreztem, de Istenem, én annyira nem bírom ezt a nőt! Mindig a legjobbkor tud zavarni, mindig akkor akad valami rettentően fontos mondanivalója, amikor én Niall mellett vagyok.
-Küldtem egy e-mailt a jótékonysági koncerttel kapcsolatban! Láttad?-állított meg minket a folyosón. Pár hete a teremben beszélgettek, én meg persze féltékeny voltam. Úgy nézett rá akkor Niall a tanárnőre, mintha a világ leggyönyörűbb nője beszélne hozzá... Hát, sajnos ez a tény és az a képkocka akkor sem fog kevésbé fájni, ha Niall akár ugyanezt csinálja velem is. Ahányszor átgondolom magamban a történteket, nem érzem úgy, hogy attól jobban leszek, mert nem jelentett nekik semmit. Akkor nem úgy nézett ki, mintha nem jelentene.
-Nem, még nem, de biztos megkaptam-válaszolta Niall kedvesen, mint minden emberrel, akivel beszél.
-Rendben. Majd, ha lesz időd, nézd meg!-mosolygott rá, majd rám is, miközben vigyorogva végighúzta kezét a tanárom karján, aztán elindult a terme felé, ahogy mi is folytattuk utunkat a nagyobb próbaterem irányába. Nem akartam mutatni, már csak Niall miatt sem, de eléggé zavart, hogy annak ellenére, hogy van férje, ilyen kacéran viselkedik más férfiakkal. Ráadásul pont Niallt kellett magának kiszemelnie. Idióta nő. Csak vigyorogva tűrtem a nyomulását, de szívem szerint megtéptem volna platinaszőke haját.
-Nagyon bájos a tanárnő. Igazán figyelmes-néztem Niallre egy pillanatra, mosolyom mögé rejtve azt a kicsi fájdalmat, amit az a rohadt féltékenység váltott ki belőlem. Megbízok benne, de naná, hogy féltékeny vagyok. Itt titkolnunk kell a kapcsolatunkat, arról nem is beszélve, hogy itt is, de bárhol máshol sok szép fiatal, nálam idősebb lánnyal tud találkozni. Vegyük például Mrs.Eastmant... Nem tudja, hogy a kollégája a barátom, és ha mindenkinek jót akarunk, nem is fogja megtudni. Ez viszont azzal jár, hogy csendben kell maradnom, és muszáj eltűrnöm azt, ahogy csinosan, kedvesen rámosolyog a tökéletesen rúzsozott ajkaival, a flörtölgetős dumáival együtt. Csodálatos.
-Gondolom, mennyire kedvelheted-nevette el magát, mire kelletlenül megforgattam a szemeimet.-Ne idegeskedj miatta.
-Nem idegeskedek miatta, csak... Túl kedves. És szép-mondtam kedvtelenül.
-Tündérke, ezt úgy mondod, mintha te nem lennél az-pillantott rám aranyosan elmosolyodva, amitől a mellkasomat elöntötte a boldogság melegsége. Talán egyszer hívott így, amikor még nem voltunk együtt. Igen, akkor hívott így, amikor a buli után a kocsiban ültünk másnap. Emlékszem, akkor is így hívott, és majd' meghaltam, olyan boldog voltam miatta. Most is hasonlóan éreztem. Úgy látszik, a Tünderke lesz az a becenév, amit akkor fog használni, ha szerinte baromságot beszélek. Nagyon édes.
-Most meg akarlak csókolni, de nem foglak a körülmények miatt. Meg amúgy is, tisztára zavarba hozol-suttogtam, hogy még véletlenül se hallja senki sem, közben arcomat a kezeimmel eltakartam.
-Imádom, hogy ilyen könnyen zavarba tudlak hozni-mondta halkabban ő is, mikor megérkeztünk a terembe, ahol ő nekem szigorúan a tanárom, én pedig csak egy diák vagyok számára.
A terem, ahova érkeztünk háromszor, de talán négyszer akkora volt, mint Niall terme. Igaza volt, ez tipikusan az a terem, ahol próbálni tud az ember. A végében volt egy kisebb színpad, ahova most a székek voltak elhelyezve, hogy több hely legyen a próbára. Egy olyan zongora is volt, ami Niall termében van. Emellett még dobot, gitárt, hegedűt, de még csellót is meg lehetett találni a szobában. Fúvós hangszerek nem voltak, mivel az minden tanulónak magának van (főleg higiéniai szempontból), ezért nem lepett meg azok hiánya. Voltak kottatartók és mikrofon állványok is, meg persze pár nagyobb hangfal. Az egyik falon végig, egy plafontól a talajig érő tükör volt, amely főleg az énekeseknek nyújt segítséget. Ebben tudják nézni a tartásukat, mimikájukat éneklés közben. Akik hangszeren játszanak, úgymond nekik ez nem olyan fontos, de egy énekesnek mindenképpen jó, ha le tudja magát "ellenőrizni".
Már nem voltunk egyedül, ahogy megérkeztünk. Ott volt az a fiú, aki velem együtt fog színpadra állni, illetve az ő tanára is. A tanárnő kedvesen nézett ki, kicsit olyan fiatal nagymamás hangulata volt a hölgynek. Ránézésre 45-50 körül lehetett. Világos bőrét az arcán apró, de nem sok szeplő borította. Szeme körül pár kisebb ránc volt, de ezen kívül semmi olyan árulkodó jel nem volt rajta, amiből valódi korát meg lehetett volna állapítani. Barna szeme szinte már hívogatóan pillantott ránk, ahogy megkérkeztünk. Arca barátságos volt, mindenképpen kedvesnek mondható. Begöndörített sötét szőke haja a válla alá ért. Öltözködése visszafogott, de mindenképpen kifinomultnak mondható volt. Egy nyaklánc volt a nyakában, amin egy kereszt alakú medál lógott, így azonnal leesett, hogy vallásos. Talán ebből ered ez a kisugárzása. A gimiben a rajztanárnőm is vallásos volt, és neki is hasonló megjelenése volt, ugyanilyen kedves tekintettel. Mellette pedig ott ült a srác is. Ránézésre én azt mondtam volna, hogy körülbelül 17 éves lehet. Tipikus deszkás srác volt. Bő fehér pólót viselt fekete, térdnél koptatott farmerral. Pólója nyakából kilógott a fülhallgatója fekete zsinórja. Lábán egy ütött-kopott fekete Vans cipő volt, tutira ez a deszkás cipője. Csak azért, hogy teljes legyen a kép, a szék mellett, amin ült, le volt rakva egy longboard. Sötét szőke haja tökéletesen be volt állítva, mintha minden hajszálnak meg lett volna a maga helye. Zöld szemei az érdeklődés halvány jelét mutatták, mikor megjelentem a tanárommal az oldalamon. Elsőre nem tűnt valaki olyannak, aki tud énekelni, de inkább gyorsan félre tettem ezt a gondolatot, hiszen én is itt vagyok. Nem szabad elsőre ítélkezni.
-Csakhogy megérkeztetek!-pattant fel a tanárnő kedvesen fogadva minket, majd odasétált hozzám bemutatkozni.-Mrs.Clark vagyok. Én vagyok Drake énektanára-mutatott a széken ülő fiú irányába.-És biztosan te vagy Mr.Horan tanítványa, Kimberly.
-Igen, én vagyok-helyeseltem, miközben lepakoltam azt a kevés cuccomat.
-Nagyon király a dalszöveg. Ezt komoly a tanár úr írta?-csatlakozott a társaságunkhoz Drake is.
-Igen, én-válaszolta Niall szerényen, közben próbált még véletlenül sem úgy rám nézni, amiből esetleg kiderülne a közöttünk lévő románc és az, hogy a dal nekem lett címezve.
-Nekem is nagyon tetszett! Igazán szép a szövege és a mondanivalója. Szépen meg van fogalmazva benne pár dolog a szerelemről. Nagyon romantikus-mondta mellettünk a tanárnő, amin a fiúkkal együtt kicsit furán összenéztünk. Oké, tényleg fülbemászó a Slow Hands szövege, meg maga az egész dal, de... Nem olyan romantikus, mint amilyennek a tanárnő mondja. Inkább kicsit perverz és pimaszabb, amit persze nyíltan nem mutat, hanem a látszólag ártatlan sorok mögé rejt. Miközben ezen gondolkodtam, ránéztem Mrs.Clark nyakára, ahol a kereszt medál lógott. Talán a vallásos személyisége nem tudja befogadni a Slow Hands valódi tartalmát, ezért így leplezi. Kitudja.
Drake értetlenül megrázta a fejét a tanárnő szavai után, majd újra Niall felé fordult.
-A koncerten ott lesz az a lány, aki bejön nekem. Mondhatom neki azt, hogy én írtam ezt?
-Nem. Az hazugság lenne-rázta meg a fejét azonnal, tanárhoz méltán példát mutatva.
-Akkor azt, hogy segítettem az írásban?
-Ki van zárva.
-Akkor... Hogy rá gondoltam végig, miközben ezt énekeltem?-kérdezgetett tovább, amin magamban egész jól szórakoztam.
-Rendben, mondd-hagyta végül rá a dolgokat.-Kezdjünk próbálni. Kimberly, először zongorázd el szerintem a dallamot, és csak ezután énekelje el Drake, hogy megszokhassa a játékodat, te pedig a hangját. Utána már lehet együtt próbálni.
-Ezzel teljesen egyetértek-bólogatott Mrs.Clark lelkesen.
Mivel más választásom nem volt, leültem a zongorához, és játszani kezdtem a Slow Hands-et. Elsőre hibátlanul el tudtam játszani, amin még magam is meglepődtem. Eltaláltam a hangokat, nem akadtam el, és magabiztosnak éreztem magamat végig közben, amire mindenképpen büszke voltam. Ahogy befejeztem, felnéztem a billentyűkből, és Niall büszkeséggel teli pillantása fogadott. Nem mondott semmi extrát, egy egyszerű ,,Ügyes voltál, Kimberly" mondattal lezárta az egészet, viszont a tekintete mindent elárult. Büszke volt rám.
Utánam Drake jött, akinek szintén ott volt a kezében a dalszöveg, bár nem használta. Kívülről tudta a szöveget, és a hangmagasságokat is sikerült belőnie. Nem néztem volna ki belőle, de eszméletlenül jó hangja volt. Tökéletesen illett a hangjához ez a szám.
Nagyjából kiismertük egymást, hogy hogyan játszunk zongorán, vagy esetleg a hangunkkal hogyan bánunk, így Niall és Mrs.Clark bármennyire is kedvesen próbált segíteni, nem igazán tudott, mert nem volt rájuk szükségünk. Szinte azonnal megtalálta velem Drake a közös hangot, ezért ha valamelyikőnk hibázott, a másik tudott neki tanácsot adni, hogy hova igazodjon, mit csináljon máshogy legközelebb. Ha nagyon őszinte akarok lenni, Drake egy pozitív csalódás volt számomra. Nem hittem volna, hogy a deszkás csávónak arany hangja van. Jó volt vele már az első próba is, reméltem, hogy a többi is ilyen sikeresen és hatékonyan fog zajlani.
Ahogy letelt az egy óra, Drake pontban akkor felkapta a deszkáját, és elköszönt tőlünk. Se egy perccel korábban, viszont egy perccel később nem volt hajlandó elmenni, csak akkor, amikor az órának hivatalosan is vége lett.
-Jövő órán ütközünk, Kimberly-köszönt el tőlem is, miután a tanároktól már megtette.
-Persze, ütközünk-néztem utána az előtörni akaró kacajomat elfojtva, bár valószínűleg nem is figyelt már rám, mivel rögtön a kezébe vette a mobilját, amin egy bejövő hívása volt.
-Nagyon ügyesek voltatok, Kimberly! Akkor szerdán ugyanitt találkozunk-nézett rám kedvesen a tanárnő is, majd ő is otthagyott engem, így végre kettesben lehettem Niall-lel.
Ahogy csukódott a terem ajtaja, rögtön összenéztünk Niall-lel. Szavak nélkül is megértettük egymást, és azt, hogy mit akarunk. Több, mint egy órája össze vagyunk zárva, de végig a közömböst kellett játszanunk.
-Van kedved ma elmenni valahova?-kulcsolta össze a kezeinket, majd közelebb húzott magához, ezzel megszüntetve közöttünk a távolságot.
-Lenne, de sajnos nem tudok menni. Még utoljára át akarom nézni a felvételihez a cuccokat-biggyesztettem le a számat szomorúan.
-Uh, tényleg. Most szombaton írod... Hogy érzed magad miatta?-simított végig hüvelykujjával az arcom jobb oldalán.
-Amúgy meglepő, de teljesen jól vagyok! Esküszöm, jobban izgulok amiatt, hogy Lily vissza fogja-e adni a cuccaimat, amit nála hagytam. Nála aludtam, és nem vittem ruhát, szóval ő adott nekem kölcsön, én meg otthagytam.
-Értem-mosolyodott el megkönnyebbülve. Mosolya szélén kicsi gödröcskéket vettem észre az arcán, amit eddig még nem figyeltem meg. Komolyan, hihetetlen, hogy még tud ennél is aranyosabb lenni.-Örülök, hogy nem görcsölsz rá.
-Én is. Visszatérve amúgy, szerdán ráérek. Akkor neked jó? Óra után?-pusziltam meg borostás arcát.
-Persze. Mit akarsz csinálni?
-Nem tudom még, de van időnk kitalálni addig-vontam vállat, mire ő igazat adva bólintott. Elengedtem a kezét, majd karomat átfontam a nyaka körül, ő a kezét pedig levezette a derekamra. Közelebb hajoltam hozzá, és lassan megcsókoltam. Finoman, rajongva csókolt vissza. Megfeledkeztem a helyről, az időpontról, az okról... Csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok. Csókunk kezdett egyre érzelmesebbre átváltani, mire bennem megszólalt a vészcsengő.
-Le fogunk bukni-toltam el lassan magamtól a mellkasánál. Gyorsan vettem a levegőt, de igyekeztem lenyugodni és nem arra fókuszálni, hogy kívánom őt.
-Csukva az ajtó-lehelt puszikat a nyakamra, amitől egy halk sóhaj szakadt ki belőlem. A szememet lehunyva vettem egy mély levegőt, és csak utána válaszoltam.
-Tudom, de bárki bejöhet. Folytassuk máskor, oké?-vezettem bele az ujjaimat puha barna hajába, közben mélyen kék szemeibe néztem.
-Mondjuk szerdán?
-Mondjuk szerdán-válaszoltam széles vigyorral az arcomon.
Még egy gyors puszit adtam a szájára, még mielőtt elhagytuk volna a termet, és kiléptünk volna a folyosóra a többi ember közé. Akiknek a szemükben Niall csak egy tanár, én pedig egy diák vagyok.
Bár megbeszéltük, hogy mikor fogunk együtt lenni délután, mert ma még egy kicsit tanulni szeretnék, azért Niall rendes volt, és hazavitt. Elköszöntünk egymástól, közben pedig újra megígértük magunknak, hogy a szerda délután tényleg csak a miénk lesz. Ha tudtam volna, mit fog tartogatni kettőnk számára az a nap, talán nem fogom várni annyira... A legrosszabb pedig az, hogy a szerda még csak a hét közepe. Akkor még nem is felvételiztem, még előttem állt a hét másik fele...

Sziasztooook! Ez ilyen késői rész lett, de azért remélem nem baj. A kövi részt Niall szemszögnek gondoltam. Benne vagytok?
Btw köszönöm a sok-sok listázást és a kommenteket. Nagyon jó őket olvasni.
Vigyázzatok magatokra, sziasztok.