▫️69.Fejezet▫️

150 11 3
                                    

Kimberly

Pillanatok alatt kiértem az épületből, ahol pár perce még az állásinterjúm zajlott. Hunyorogva néztem a telefonomra és próbáltam leolvasni az időt, amit a vakító nyári napfénytől nehezen tudtam csak. Megállapítottam, hogy gyorsan végeztem, ami nem tudom, jelen esetben mennyire jó avagy sem. Mindenesetre én reménnyel teli voltam, hiszen úgy tűnt, szimpatikus vagyok Carolina számára. Viszont ha félreismertem, akkor jön a B terv. Ami még nincs, de akkor majd lesz. Van még idő szeptemberig az egyetem kezdéséig, annyi állásinterjúra tudok menni, amennyire csak akarok.
A gázba beletaposva gyorsan hazaértem, és boldogan sétáltam hátra a teraszra az én kicsi családomhoz. Az érkezésemre Cujo elkezdett felém rohanni, és egyből ugrott volna fel rám örömében, viszont a szép ruhám miatt ezt most nem engedtem neki. Helyette nevetve leguggoltam hozzá, és hagytam, hogy a fejét a hajamhoz dörgölje, míg én az egyik kezemmel átöleltem, a másikkal pedig a hátán borzoltam össze a szőrét. A jelenetet végig nézte Niall, aki akkor folytatott le egy telefonbeszélgetést. Fél füllel úgy hangzott, hogy már a beszélgetés végén vannak. Gondoltam amíg ő telefonál, én átöltözök egy kicsit kényelmesebb ruhába. Felvettem egy ujjatlan felsőt és egy rövid nadrágot, hajamat pedig megigazítottam, mert Cujo kicsit rendetlenné tette. Mire visszaértem, Niall végzet a telefonálással.
-Na, minden rendben volt?-kérdezte, miközben leültem mellé. Egyik karjával átkarolta a vállamat, tekintetével pedig kíváncsian fürkészte az arcomat.
-Hát, szerintem igen-mondtam kisebb gondolkodás után. Ez nem egy vizsga, ahol éreznem kellene mit nem mondtam el. Carolinat pedig nem ismerem még igazán, így a belső megérzéseimre hallgattam, amik azt súgták, hogy inkább voltam jó, mint rossz.-Jövő héten hív, hogy mire jutott. Lehet már holnap hív-vontam meg a vállamat.-És te? Te elvoltál?
-Ja, mondhatjuk-túrt a hajába erőltetetten nevetve.-Felhívtam a zenesulit, hogy valószínűleg holnap nem megyek tanítani. Elmegyek holnap orvoshoz, aztán meglátom ő meddig ír ki szabadságra-mesélte két köhögés között.
-Értem. Szerintem ezt a hetet amúgy megkapod pihenőnek-gondolkoztam hangosan, majd próbáltam terelni a témát, mivel láttam rajta, hogy megviseli a betegsége. Valahol megtudtam érteni, mert tényleg az egyik legrosszabb dolog nyáron betegnek lenni. Amikor mindenki élvezné a jó időt, a bulikat, de ilyenkor az egyetlen dolog, amit élvezhetsz, az a lázcsillapító íze.-Nem megyünk sétálni?-pillantottam felváltva rá és a kutyára.-Neked is jót tenne egy kicsi mozgás. Az elmúlt napokban miattam nem mentél sehova, most meg magad miatt.
-Nem eszünk inkább fagyit?-kérdezte fájdalmas arccal.
-Azt séta közben is tudunk venni.
-Igaz...-sóhajtotta egy idő után, ezzel igazat adva nekem.
Bár először Niallnek nem sok kedve volt elhagyni a házat, azért utólag belátta, hogy kicsit jót tett a szervezetének. Ezt örömmel hallottam, ugyanis ez volt a célom. Séta közben pedig rájöttem, hogy amúgy mennyire jó érzés az embernek leélni egy ilyen pillanatot. Ami akkor nem tűnik fontosnak, de visszagondolva lehet kedvesebb emléket ad, mint mondjuk egy drága étteremben egy vacsora. Ahogy Niall-lel nevetve sztorizgattunk és sétáltunk egymás mellett, miközben Cujo a lepkéket kergette, de azért szigorúan figyelt arra, hogy ne tévesszen szem elől minket... Olyan jó volt. Én az ilyen pillanatokra szoktam visszagondolni télen, amikor már korán lemegy a nap és mindenki befordul, vagy mondjuk akkor, amikor az az illető távol van tőlem, akivel az adott élményt átéltem és éppen hiányzik. Mindegyik helyzetben voltam már. Annyi a különbség, hogy a második esethez a szomorúság érzése is társulni szokott.

Másnap úgy érkeztem meg reggel a munkába, hogy mindent rendben hagytam Niallnek és elmondtam, milyen kaját hol talál a hűtőben vagy hogy milyen bajára milyen gyógyszert szedjen. Reméltem, hogy a saját gyógyulása érdekében tisztességesen beszedi a gyógyszereket, mivel tapasztalataim szerint a férfiakra ez nem szokott jellemző lenni. Az alvás és a panaszkodás ilyen alkalmakkor viszont annál inkább.
Egyedül nyitottam ki a kutyakozmetikát, ugyanis ma egyedül leszek délelőttös, de hogy ne unatkozzak, természetesen Mrs.Jones  benéz hozzám. Legnagyobb örömömre. Nem voltam kétségbeesve a forgalom miatt, hiszen tudtam, hogy elbírok majd vele, inkább csak az aggasztott, hogy egyedül kell lennem. Társasági ember vagyok, nehezen bírom a hosszas magányt. Szerencsére a Jóbarátok és a Netflix megmentett, így unalmas perceimben is eltereltem a gondolataimat arról, hogy egyedül vagyok. Lily közben felhívott tizenegy körül és kicsit beszélgettünk, ugyanis a betegségem óta nem is találkoztunk. Érdeklődtem kicsit felőle, Lou felől, közben pedig azt éreztem, hogy nem akarok felnőni. A felnőttek olyanok, hogy hetekig nem látják egymást, hiába laknak közel egymáshoz. Egyszerűen csak felnőnek, és fontosabb lesz a munka, az otthon kényelmesebb lesz, mint egy étterem, a partner több nyugalmat ad, mint egy barát. Rémisztő ebbe belegondolni, hiszen rengeteg felnőttel ez van. De én nem akarom még ezt! Elég lesz elkezdeni az egyetem alatt is, nem? Amikor a tankönyvek lesznek a legjobb barátaink? Húsz éves vagyok, nem akarok korán megöregedni, ezért le is beszéltünk egy találkozót szerdára náluk.
Miután kiaggódtam magamat az életem miatt, neki kezdtem az akkor éppen érkező kutyus ellátásában. Husky. Gyönyörű kutya, rengeteg szőrrel, szép szemekkel. A szőrébe dörzsöltem bele a sampont és közben a hangfalakból szóló The Weeknd dalt énekeltem, amikor megszólalt a telefonom. Csupa samponos kezemet igyekeztem lemosni, hogy tudjam fogadni a hívást, viszont amikor indultam volna a pultra lehelyezett telefonomhoz, a husky úgy gondolta jön velem, így hiába volt kikötve pórázra, megindult utánam. Valamennyire visszatartotta, viszont a fürge tappancsai kiborították a sampont. Én gyorsan észbe kaptam, hiszen én is szoktam rendelni az üzletbe, és tudom, hogy nem olcsó mulatság, ezért gyorsan odarohantam felállítani a feldőlt samponos flakont. A közeledésemre viszont a kutya örömében hozzám dörzsölte a vizes samponos fejét, és ugrált volna rám, mint aki játszani akarna. Ekkor a bennem lévő óra elkezdett egyre gyorsabban ketyegni, ami azt jelezte, hogy a hívást kezdeményező személy valószínűleg hamarosan le fogja tenni. Nem tudhattam, hogy Niall hív, mert rosszul lett, vagy Adam, mert leégette a házat és segítség kell neki, vagy akárki valami fontos indokkal, ezért konkrétan rávetettem magamat a telefonomra, és az egyetlen dolog, amire figyelni tudtam a telefonom képernyőjén az a kicsi zöld telefon volt, amire a másodperc töredéke alatt nyomtam rá.
-Haló?-szóltam bele bizonytalanul, ugyanis azt sem tudtam, kivel beszélek a nagy sietség miatt.
-Carolina White vagyok. Kimberlyvel beszélek?-szólt bele a vonal túlsó végén az a nő, akinél tegnap voltam állásinterjún. A neve hallatán megfagyott bennem a vér és rögtön felegyenesedtem a pultról. Hangja közömbös és rideg volt, ötletem sem volt, hogy azért hív, mert megkaptam az állást, avagy sem.
-Carolina! Szia! Igen, én vagyok!-vágtam rá, és olyan szélesen mosolyogtam, hogy reméltem nem fogja kihallani mögüle azt, hogy remeg a hangom. Közben a husky mögöttem elkezdett ugatni, ezért szigorú tekintettel és az ujjam rázásával próbáltam elcsitítani.
-Rosszkor hívlak?-kérdezte bizonytalanul.
-Nem! Dehogy! Csak tudod... Dolgozom-nevettem el magamat zavartan, de legalább a kutya sikeresen elkussolt.
-Áh, értem. Pont emiatt hívlak, de gondolom sejtetted.
-Igen, gondoltam-bólogattam hevesen, hiába nem látta.
-Remek. Mikor végzel? Csak azért, hogy aláírjuk a szerződésedet-mondta megenyhült hanggal, mire a kezemet szorosan a számra tapasztottam, hogy ne kezdjek el sikítani.-Te nyerted meg a pozíciót, gratulálok! Várom a közös munkánkat.
-Carolina, nagyon szépen köszönöm, de tényleg-kerestem a szavakat, aztán gyorsan realizáltam, hogy válaszolnom kellene a kérdésére.-Délután háromkor végzek.
-Oh, sajnos az nekem nem jó, mivel akkor kezdődik egy konferenciám... De megtennél nekem egy szívességet?
-Persze, hiszen neked dolgozom!-vágtam rá a boldogságtól szétcsattanva.
-Köszönöm. Kelly tánctáborban van, négykor végez. Eltudnál érte menni, és elvinnéd a volt férjemhez? Majd elmegyek oda érte, csak Ryan sem ér rá elvileg, hogy elmenjen érte. És akkor holnap aláírjuk a szerződést, ha nem probléma-hadarta le aggodalommal a hangjában, sietősen, mert hallottam, hogy a háttérben valaki bekopog az irodájába.
-Nem, nem lenne probléma, dehogy!
-Remek vagy, Kimberly. Küldök egy képet Kellyről, hogy felismerd. Elküldöm a tábor és az exem címét, hogy odatalálj.
-Rendben, Carolina, megyek érte.
-Oh, és még valami!-tette hozzá sietősen, mert a háttérben ismét kopogtak, ezért a telefont elemelve a fülétől egy "Mindjárt nyitom!"-ot kiabált.-Kelly nem megy el csak úgy idegen emberekkel. Megbeszéltünk egy jelszót: eperleves. Finom kaja, hangzatos, könnyen megjegyezhető. Ha meglátod, mondd neki, és tudni fogja, hogy nem elrabolni akarod. De ezt is leírom neked. Köszönöm, hogy megteszed, Kimberly, de most mennem kell!-rakott le sietősen, így elköszönni se volt időm, viszont a következő pillanatban már jött is az e-mail az imént elhangzott fontosabb infókról és egy kép is érkezett a kislányáról, Kellyről. Sötét szőke hajú, sötét barna szemű, barátságos mosolyú kislánynak tűnt a képen, aki első ránézésre nem örökölte az anyja kicsit vérfagyasztó stílusát.
-Látod ezt? Babysitter lettem-néztem a vendégemre, aki vizes szőrrel kíváncsian nézett rám, és már indultam volna felé, hogy befejezzem, amit elkezdtem, amikor kinyílt mögöttem az üzlet ajtaja.
-Hogy micsoda lettél?-vette le a fejéről Mrs.Jones a napszemüveget, ezzel egy drámai belépőt varázsolva magának. Egyből szembekerültem a gyilkos tekintetével, ami dühösen azt nézte, miért nem dolgoztam abban a pillanatban.
-Szép napot, Mrs.Jones!-mosolyogtam rá barátságosan, majd odasétáltam a huskyhoz, és elkezdtem leöblíteni a szőrét.
-Az ég áldjon meg, Kimberly... Tudom, hogy nem dolgozol, miért akarsz úgy tenni, mintha nem csak hűsölni járnál ide?-dobta le magát az egyik fotelba és szorosan keresztbe tette a lábát, a zöld Gucci táskáját pedig a melletti asztalra helyezte.
-Én dolgozom, Mrs.Jones-kértem ki magamnak felháborodva, kicsit dühösen. Tény, hogy nem kell megszakadnom minden egyes nap a sok munkában, de azért sok mindenre kell figyelnem, és azért ez sem egy olyan munka, amit akárki el tudna végezni. Szerintem még ez a nőszemély sem tudna úgy megbirkózni a kutyákkal, mint én. A dühtől felháborodva folytattam.-Viszont már nem sokáig... Fel szeretnék mondani. Tudom, hogy egy bizonyos ideig még maradnom kell, amíg sikerül új munkaerőt találni, szóva...
-Ugyan, ne fáradj!-szakított félbe lenézően.-Gondoltam, hogy már csak napok kérdése, hogy mikor mondod be az unalmast. Főleg miután a rózsaszín hajú barátosnéd is lelécelt!-fröcskölte a szavakat dühösen.
-Én szerettem itt dolgozni, Mrs.Jones!-kértem ki magamnak idegesen.-De az egyetem miatt nem tudnám folytatni ezt a munkát. Az új munkahelyemet pedig nem az egyetem mellett szeretném megszokni.
-Rendben, Kimberly. Nem leszek semminek sem az elrontója. Viszont csak hogy tudd, nem kell maradnod. Gondoltam, hogy Lily felmondása után te is hamarosan elmész, ezért vettem fel a helyedre egy új lányt. Csak a hívásomat várja, hogy tudjon kezdeni.
-Oh. Értem-mondom kicsit elgondolkozva.-De Mrs.Jones!
-Mi az már?
-Én tényleg szerettem itt dolgozni.
-Tudom, Kim. Tudom-húzta mosolyra a száját, amin én is rögtön elmosolyodtam. Amióta én itt dolgozom, szerintem még sosem láttam mosolyogni.-Most pedig fejezd be a kutyát-kért meg kedvesen, de szigorú hangon.
A nap végén aláírtuk a felmondási szerződést. Furán éreztem magam, hiszen minden annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még kutyák szőrét vágtam, a másikban a felmondási papíromat írtam alá. Bár nem volt Mrs.Jones a kedvenc emberem, és ezt ő is elmondhatja rólam, azért békében váltunk el egymástól. Megköszöntük egymás munkáját, a lehetőséget, aztán elbúcsúztunk egymástól, és ő még ráadásba sok sikert kívánt az egyetemhez és a jövőmhöz. Fura lesz ezek után Kellyvel dolgoznom úgymond és különböző e-maileket rendezgetnem, de remélhetőleg ez egy sokkal szabadidő barátabb munkahely lesz, pont olyan, amire egyetem mellett szükségem van. Ahogy összeszedtem a holmimat és egy kicsorduló könnycsepp kíséretében befejeztem az egyik munkámat, beültem a kocsimba és kezdtem a másikat. Indultam Kellyért.

A zongora hangja | Niall Horan FFWhere stories live. Discover now