▫7.Fejezet▫

1K 38 2
                                    

Kimberly

A tegnapi után azt hittem, Lily rám se fog nézni a munkában, mivel annyira könnyen hagytam szó nélkül elmenni, miközben én Logannel elautóztam. Viszont Lily a legjobb barátnőm, dedós korom óta ismerem, ezért úgy viselkedett velem, mintha nem történt volna semmi. Az érett viselkedése miatt roppant hálás voltam, viszont bármennyire is úgy mutatta, hogy nem érdekli, tudtam, még mindig nem változott meg a barátomról alkotott véleménye. Maximum csak jobban megutálta. Utána mondjuk Lily bocsánatot kért tőlem, ellentétben Logannal, aki miatt kialakult az egész. Lily beismerte, hogy szerinte is sok volt már a tegnapi balhé. Természetesen ezek után nem tudtam rá haragudni, mondjuk nem mintha rá haragudtam volna olyan nagyon.
Logan nem jelentkezett, miután kiszállt a kocsimból és elsétált. Nem írt, nem hívott, semmit nem tudok felőle. Igazából a józan eszem tudta, hogy tőle nem is várhatok már többet.

A tegnapi napot, a sok vitát és munkát magam után hagyva, szinte felüdülés volt először, amikor megérkeztem a zeneiskolához. Csak azon járt az eszem, hogy végre kikapcsolhatom magamat egy órára. Azt csinálhatok, amit szeretnék egy olyan helyen, ami nekem jó.
Pár perccel korábban érkeztem, így elfoglaltam azt a helyet, ahol a múltkor is vártam. A könyvemmel ellentétben most a fülesemet vettem elő, hogy a kedvenc zenéimet tudjam hallgatni. A lábaimat törökülésbe felhúzva vártam Mr.Horanre. A fejemet a falnak döntöttem, az agyam folyamatosan kattogott, miközben az emberek érkezését, illetve távozását néztem a szinten. Naná, hogy Loganen és Lilyn gondolkodtam, nem hagyott nyugodni, bármennyire is nem akartam velük foglalkozni. Mivel csak várnom kellett, konkrétan semmi dolgom nem volt, így elég időm volt arra, hogy átgondoljam a történteket. Felmértem a helyzetet, és ott, akkor egy borzalmas érzés futott át rajtam. Úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Ha még egyszer, de tényleg csak egyetlen egyszer is előfordul egy olyan kínos vita Lily és Logan között, mint tegnap, akkor el kell döntenem, mi a fontosabb nekem. A barátság vagy a szerelem. Mert együtt ez velük nem működik hosszú távon. Előbb vagy utóbb valamelyik kapcsolatom iszonyatosan tönkre fog menni.
Talán túlságosan is elgondolkodtam, így egy kicsit megijedtem, amikor Mr.Horan megjelent a semmiből, hogy kinyissa előttem a termet.
-Jó napot, tanár úr!-álltam fel, miközben kirántottam a zenét a fülemből, és elindultam be a terembe.
-Ennyire ijesztően nézek ki?-kérdezte szomorkásan poénból maga után becsukva az ajtót, egy halvány mosoly kíséretében. Automatikusan megráztám a fejemet, aztán leültem abba a padba, ahol a múltkor is jó helyem volt. Mr.Horan minden, csak nem ijesztő.
-Nem, csak máshol járt az eszem.
-Hát, remélem most már testben és lélekben is itt vagy-mondta, mire bólintottam.-Na, akkor a múlt órán megismertük egymást. Ma fel fogom mérni, hogy nagyjából milyen szinten vagy.
-A kezdő alatt, nagyjából-vágtam rá gondolkodás nélkül, mert annyira egyértelmű volt számomra. Sosem játszottam komolyabban. Nem jártam órákra, csak a telefonomon egy-két zongorás játékot próbáltam ki, illetve YouTube-on néztem Tutorial videókat és azzal tanulgattam. A YouTube mindenre jó, ezért valamennyire sikerült néhány dolgot megtanítania.
-Hamarosan kiderül. Gyere!-biccentett Mr.Horan a terem végébe, ahol a zongora volt. Nagyon örültem, hogy végre igazán elkezdhetek zongorázni tanulni, viszont kicsit a félelem is ott volt bennem. Mr.Horan szerintem már múlt órán elkezdett bennem reménykedni, mikor említettem, hogy van valami fogalmam a hangszer megszólaltatásáról, ezért nem akartam előtte beégni. Féltem, hogy túlságosan is jónak hisz.
-Szóval, ez a zongora ebben a teremben. Ülj le, nyugodtan-mutatott a hangszer előtti székre, mire én úgy tettem, ahogy mondta.-Azt mondtad, van némi fogalmad róla.
-Igen, tanár úr-erősítettem meg Mr.Horrant. Végülis igazam volt, csak lehet, ő is és én is azt máshogy értelmeztük.
-Billentyűk megvannak? Hogy melyik hang melyik?-kérdezte, mire egy "na, ne vicceljen már" tekintettel rá pillantottam. Ez azért kicsit fájt.
-Hát, nyilván... C, D, E, F, G, A, H, C, és így tovább. Annyira sötét azért nem vagyok-szaladt ki a számon hevesen. A tanár úr csak elnevette magát a beszólásomon, én viszont nem voltam ennyire vidám. Még el se kezdtem, de már kételkedik bennem, és ez kicsit nyomasztott.
-Ügyes. Milyen dalokat tanultatok?-kérdezte mélyen a szemembe nézve, mire én őszinte értetlenséggel néztem vissza rá.-Mit tanultatok a tanároddal?
-Egydül tanultam YouTube videókból-mondtam egy bizonytalan mosollyal, közben megrántottam a vállamat. Nos, Mr.Horan tagadni se tudta volna, hogy nem erre a válaszra számított tőlem. Meglepve felvonta a szemöldökét, közben zavartan mosolyra húzta a száját.-Tanár úr, a YouTube csodákra képes. És egy szóval se mondtam, hogy külön tanárhoz jártam-vágtam rá azonnal, mielőtt még bármit is mondhatott volna.
-Ezt mondjuk nem tagadom, bár nem hittem, hogy az volt a "tanárod". Mindegy, hiszen azért vagy itt, hogy tanuljunk-túrt bele jól fésült barna hajába.-Milyen dalokat tanultál? Emlékszel valamire? Akár szolfézsról, akár amikor egyedül tanultál...
-A szolfézs miatt viszonylag könnyen ment. Mozarttól Rondo alla turca-t tanultam meg, illetve a Thousand years című számot Christina Perritől. Próbáltam olyan számot tanulni, ami klasszikusabb, illetve olyat is, amit én szeretek. Mindegyik számnak a lassabb változatát tudom. Természetesen nem tudom a rendeset, mert ahhoz tényleg jónak kell lenni.
-Ezek után felkeltetted az érdeklődésemet, Kimberly-mondta, mire halványan mosolyra húztam a számat, és idegesen a billentyűket kezdtem nézni. Ezután mondjuk már kicsit jobban éreztem magamat, mintha újra látta volna bennem a remény szikráját.-Azt mondom, nézzük meg először Mozartot. Oké?
-Oké-feleltem, és már készültem volna, hogy leüssem a kezdő hangot, amikor kitőrt belőlem a szégyenlős nevetés. Nem értem, mi történt velem. A kezemet az arcomba temetve nevettem nagyjából két másodpercet, majd gyorsan összeszedtem magamat.-Elnézést, csak... Nagyon izgulok. Senki nem hallott még játszani. És igazából fogalmam sincs, mit gondolhat a tanár úr...
-Hé, ne aggódj!-mondta határozottan félbeszakítva, bár a hangja kedves és bíztató maradt.-Hiszek benned.
-Pár perce, még nem úgy nézett ki...-jegyeztem meg a szemöldökömet felvonva.
-Tudom. De csak szivattalak. Kezdheted!-mutatott a zongorára, mire én játszani kezdtem.

Niall

Eléggé bestresszeltem Kimberlyt, mielőtt még játszani szeretett volna. Szegény lánytól teljesen elvettem azt a kicsi önbizalmát is, de nem tehetek róla. Meglepett, hogy egyedül állt neki zongorázni tanulni pár Tutorial videó és a szolfézsos múltjának a segítségével. Nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog az, amit hallani fogok. Aztán néhány másodperc múlva már biztos voltam benne.
Kimberly elkezdte játszani azt a nehéz Mozart darabot, apróbb hibákkal. Őszintén meglepődtem, milyen ügyesen játszik ez a lány ezek ellenére. Igen, lassabb volt, mint az eredeti dallam, de egy kezdőhöz ez tökéletes volt, sőt. Tudtam, hogy egy nulláról kezdőnek, mekkora erőfeszítésbe kerülhetett ezt megtanulni egyedül, mennyi munka és kitartás állhatott mögötte. Jó volt hallgatni, ahogy egymás után üti le a hangokat, jó volt nézni ahogy koncentrált, és jó volt kellemesen csalódni benne. Még számomra is nehéz ezt a számot előadni tökéletesen, akár gyorsan, akár lassan, így teljes mértékben meg voltam vele elégedve.
-Ez ennyi volt-nézett fel rám, miután befejezte a darabot. Kíváncsian várta a válaszomat, mire én csak annyit mondtam, jöjjön a Thousand years. Valószínűleg azt hihette, hogy nem tetszett amit csinált, amiért nem mondtam semmit, de ez nem így volt. Azért nem mondtam semmit, mert utána akartam neki örömet szerezni azzal, hogy megdicsérem, miután már lemondott saját magáról.
A Christina Perri szám is csodálatosra sikeredett. Látszott, hogy szereti vagy szerette azt a számot, és bár egy kicsi hiba volt ebben is, én meg voltam vele elégedve. Igaz, az elején nem volt túl bonyolult a hangokat leütni a zongorán, de később, mikor beindult a dal, akkor is kitűnően teljesített egy kezdőhöz képest.
Egy kósza tincset betűrt a füle mögé, ahogy befejezte, mialatt a véleményemre várt. Látszott, hogy előre fél a válsztól.
-Kimberly, miért voltál ideges?-néztem mosolyogva a tanítványomra, mire ő teljesen összezavarodva ült csak tovább.
-Akkor ez most jó volt?
-Igen, kellemesen csalódtam benned. Sikerült meglepned. A tanulási módszered után, nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz. Apróbb hibák voltak benne, de nagyon ügyes voltál. Talán még annyi, hogy túl görcsösen figyelsz arra, hogy nehogy rosszra nyomjál. Ne aggódj! Tudsz te, ezt most már én is látom, úgyhogy ne aggódj emiatt-mondtam, ezzel pedig sikerült Kimberlyt feldobnom. Először mintha nem hitte volna el a szavaimat, némán ült egy darabig, de aztán ő is megszólalt.
-Köszönöm, Mr.Horan.
-Nincs mit, büszke vagyok rád-dícsértem meg utoljára.
Mivel nagyjából már fel tudtam mérni Kimberly szintjét (milyen tempóban tud játszani, hogyan tud a zongorával bánni), azt találtam ki, hogy az óra további részében gyakoroljuk ezt a két számot, hogy hiba nélkül menjen. Arra is megtanítom majd, hogy ne féljen ha hibázik, bátran üsse le azt a hangot, amit jónak érez, hiszen azért van itt, hogy tanuljon. A következő órára pedig új darabbal jövök neki.

Sziasztok!💕
Huh, hát ez elég hosszú rész lett💕
Itt van a két dal (zongorán játszva, lassabb tempóban), amit ebben a fejezetben említettem, esetleg ha valaki olyan vágyat érez magában, hogy meg akarja hallgatni💕:

A zongora hangja | Niall Horan FFWhere stories live. Discover now