Váratlan

98. rész

Persze hiába a jó csók, ez nem felejtette el velem, hogy nem válaszolt az eredeti kérdésemre. Na, jó. Elfelejtette egy kis időre, de nem örökre!

- Szóval? – húzódtam el, továbbra is a válaszára várva.

- Szóval, itt maradsz, míg elvégzem, amiért idejöttem? – biccentett a WC irányába, mondván, hogy pisilni jött eredetileg ide.

- Mi van? – fintorodtam el.

- Kérlek, fáradj ki – lépett el mellettem és kitárta nekem az ajtót.

- Csak úgy kidobsz? – vágtam döbbent képet.

- Egy perc és csatlakozom hozzád – ígérte.

- És ha kimászol az ablakon, csakhogy ne kelljen válaszolnod? – makacsoltam meg magamat a mosogatógépnek döntve a csipőmet.

- Ha ki is másznék, majd sms-ben megírom a véleményem – ajánlotta, mire nevetve adtam meg magamat és kiléptem a mosdó ajtaján.

- Hát itt vagy – kapott el azonnal Wyatt, aki épp felért a lépcsőn, Keat pedig becsukta mögöttem az ajtót.

- Aha. Itt – bólintottam.

- Mit csináltatok ketten odabent? – húzta össze a szemöldökét Wyatt kérdően.

- Beszélgettünk? – feleltem, de véletlenül felvittem a hangsúlyt a szó végén, így inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek, így fürgén pontosítottam. – Beszélgettünk.

- A WC-n?

- Pont ott.

- Hát jó – vonta meg a vállát, aztán mellém lépdelt és átkarolta a vállam. – Annyira izgalmas, hogy ti ketten jártok.

Hamar túllépett a WC-n beszélgetős témán, az biztos.

- Apropó. Mióta is tudod, hogy így van? – ragadtam meg az alkalmat, hogy kiderítsem a dolgot.

- Hm, nem is tudom. Egy hete? – merengett, nem is leplezve a dolgot.

- Egy hete még bőven anyuéknál voltunk – vágtam rá.

- Aha – értett egyet Wyatt, de nem mondott többet.

- Keat elmondta neked? – hökkentem meg.

- Írt nekem, igen.

Egyszerre csapott meg a rossz érzés, hogy én se neki, se Zaynek nem mondtam semmit, de hamar felváltotta az „azta, Keaton magától elmondta" érzés.

- Csak úgy? – faggattam tovább Wyattet.

- Miért ilyen hihetetlen ez? Legjobb barátok vagyunk! – kezdett durcázni a reakcióm miatt.

- Csak...

- Csak te nem említetted senkinek? – fejezte be az épphogy megkezdett mondatomat mindenttudó ábrázattal.

- Haragszol? – biggyesztettem le az alsó ajkam bűnbánóan.

- Harag? Ugyan már! – nevette el magát.

- Csalódott se vagy?

- Minden alkalommal örülök, ha megnyílsz nekem, de megértem azt is, amikor nem. Ez esetben főleg. Kellett nektek ez az egy hét nyugiban – szorított magához Wyatt szeretetteljesen, én pedig vigyorogva simultam bele az ölelésébe.

- Keat tényleg magától elmondta? – pillantottam fel rá csillogó szemekkel.

- Tulajdonképpen, rákérdeztem – röhögte el magát Wyatt a fejét ingatva.

- Mi van? – rökönyödtem meg.

- Rákérdeztem.

- Csak úgy? Random? – értetlenkedtem.

- Időnként megérdeklődöm tőle azokat a dolgokat, amiket tudom, hogy magától nem mondana el, de ha rákérdezek, szívesen válaszol – avatott be a lényegbe Wyatt.

- Ez a taktika nyerő Keatonnél, mi? – húztam fel az orrom szórakozottan.

- Így igaz – helyeselt Wyatt.

- Szóval, időnként megkérdezted, összejöttünk e már? – Csak nem bírtam annyiban hagyni.

- Valahogy így.

- Mióta tart már ez? – lendültem bele a kérdezgetésbe, látván, hogy Wyatt készségesen válaszolgatott nekem. Nagyon kíváncsi lettem, mióta is tetszhettem Keatonnek.

- Roycy – torpant meg és maga felé fordított, huncutul vigyorogva nézve le rám. – Egy pillanatig se hidd, hogy elárulom neked.