Váratlan

57. rész

Korcsolyázás, sírás meg nosztalgiázás után Keaton szépen mindenkit hazavitt. Először Zayt tettük ki, aztán pár utcával később Wyattet is.

- Holnap találkozunk - köszönt Wyatt, majd rám kacsintott.
A következő egy perc azzal telt, hogy néztem Keatont, ahogy vezet. Induláskor felnyomta a fűtést az autóban, így a garbója lekerült, így csak egy szürke hosszúujjút viselt, fekete nadrággal. Haja pont olyan remekül állt, mint mikor elkezdődött a nap, szépen oldalra zselézve, de persze messze nem annyira, hogy ússzon a zselében, csak épp annyira, hogy megtartsa a haját. A kormányt tartó balján ott virított elegáns órája, jobb kezét pedig a sebváltón tartotta. Tekintete az útra tapadt. Nem tette szóvá, hogy bámulom. Egy perc alatt egyetlen egyszer sem.

Mikor megérkeztünk az utcánkba, Keaton túlhajtott a mi házunknál és a sajátja előtt parkolt le. Igazából viccesen szóvá akartam tenni neki, hogy én nem itt lakom, de tudtam, hogy oka van annak, hogy itt állt meg. Máskor külön kirak a kapunk előtt és csak utána megy tovább. Ezt mindig is nagyon élveztem.

- Mit keresünk itt? – kérdeztem végül, mert képtelen voltam csendben maradni.

- Gondoltam, innen már hazatalálsz – vont vállat, majd belebújt a garbójába és odaadta nekem a hátsó ülésről a kabátom.

- Dehogy gondoltad – húztam össze a szemem, Keat pedig kiszállt. Követtem őt, kinyitottam az ajtót és feltápászkodtam.

- Valójában azt terveztem, hogy meghívlak vacsorára – közölte színtelen hangon, miközben a csomagtartóból szedte ki a korcsolyáját.

- Miért beszélsz úgy, mintha időközben megváltoztattad volna a terved? – toporogtam egy helyben.

- Elment tőle a kedvem – csukta le a csomagtartót.

- Ne szórakozzál velem. Hívjál meg – röhögtem el magamat, Keaton pedig csak elment mellettem, egyenes a kapuja irányába. Bedugta a kulcsát és elfordította a zárba. Kitárta kaput, majd felém fordult.

- Nem jössz?

- Dehogynem! – vágtam rá a kelleténél kicsit hamarabban és utána indultam.

Keat háza tényleg olyasmi volt, mint a miénk. Legalábbis a szerkezete. Eléggé másképp volt berendezve, de a szobák ugyanúgy helyezkedtek el. Szomorúan gondoltam bele, hogy egyedül lakik ebben az óriási házban.

Levettem a cipőm és szépen letettem az előszobaszekrénybe, majd felakasztottam a kabátom és belebújtam a papucsba, amit Keat lerakott elém, aztán követtem őt a konyhába.

- Főzni fogsz nekem? – vigyorogtam, miközben helyet foglaltam a bárpult egyik székén.

- Van egy csomó pizza a hűtőben – hűtötte le a lelkesedésem.

- Ilyen egészségtelenül étkezel? – vontam fel a szemöldököm.

- Néha muszáj – vont vállat.

- Szóval, nem főzöl nekem.

- Ez nem szerepelt a terveim között – értett egyet, miközben előszedte a vacsoránkat a hűtőből és berakta a mikróba.

- Szeretem a pizzát – jelentettem be.

- Tudom. Kérsz bort? – vett elő két borospoharat a szekrényből.

- Kérek szépen!

Keat mellém sétált és lerakta a pultra a poharakat, majd kitöltötte a vörösbort. A mikró egy hangos csengéssel jelezte, hogy végzett a teendőivel, így Keaton előkapott két tányért és kirakott rájuk két-két szelet pizzát, majd az egyiket elém rakta a másikat mellém, a pultra. Hozott ketchupot meg kést és villát, aztán helyet foglalt mellettem.

- Köszönöm.

Az étkezés csendben telt. Keaton nem szólt semmit, csak evett, így én is jobbnak láttam tartani a szám. Időnként rápillantottam, de felém se nézett.

- Nagyon finom – jegyeztem meg végül.

- Örülök neki.

- De biztos finomabb lenne, ha te sütötted volna.

Legnagyobb meglepetésemre halkan elnevette magát és mosolyogva felém fordult.

- Nem tudok sütni.

- Dehogynem tudsz – bizonygattam, a mi némileg hülyén vette ki magát.

- Elismerem, hogy jól főzök, de sütni nem tudok – magyarázta. – Főleg sütiket.

- Ezekután nem lehetsz az Év Férfija – fintorogtam, Keaton pedig lenyelte az utolsó falatot és mélyen a szemembe nézett.

- Szerinted csak ez hiányzik? A sütés?

- Nem tagadom a sokoldalúságod. Sose vontam kétségbe – vallottam be.

Keaton elemelte rólam a tekintetét, aztán ismét rám nézett.

- Kösz – csóválta meg a fejét mosolyogva.