Váratlan

85. rész

Megadóan a nappaliba sétáltam és levetettem magam a kanapéra, majd kinyitottam a matekkönyvet és olvasni kezdtem. Persze, mindenfelé kavarogtak a gondolataim, szóval sok haszna nem volt. Egy idő után kezdett lecsukódni a szemem, mígnem a fejem hátra hanyatlott, a kanapé háttámlájára és elaludtam.

- Még ilyet. Ez aztán az intenzív tanulás - hallottam meg Keaton hangját, majd éreztem, hogy leült mellém.

- Azt mondják, ha a fejed alá teszed a könyvet és úgy alszol... - kezdtem magyarázni, de közbevágott.

- A könyv éppenséggel a földön van, ahova néhány perccel ezelőtt lehajítottad. - Jókedvűnek tűnt a hangja.

- Bizonyára kiesett a kezemből - szabadkoztam, közelebb fészkelve magam Keathez. Karját a nyakam alatt átcsúsztatta, majd átölelve a vállam, magához húzott, így fejem a vállára került.

- Hát, hogyne.

- Jó illat van - szippantottam a levegőbe.

- Kávét főzök.

- De jó! - lelkesedtem félálomban.

- Rád fér, az biztos - értett egyet, mire kinyitottam a szemem és felnéztem rá.

- Minden rendben?

- Persze - bólintott, majd lassan felém fordította a fejét és összeakadt a tekintetünk. - Ne haragudj.

Bocsánatot kér?

- Nem haragszom - vágtam rá azonnal, mire elmosolyodott.

- Úgy értem, bocsánat, amiért felkaptam a vizet. - Arca bűnbánónak tűnt, bár ebben nem voltam biztos, mert nem nagyon láttam azelőtt ilyet tőle. Úgy döntöttem, ezt inkább nem teszem szóvá, mert a végén még oda a pillanat varázsa.

- Semmi baj. Miért kaptad fel a vizet? - Nem fogom ennyiben hagyni, az biztos.

- Tényleg nem tudom, mi legyen a továbbtanulással - ismerte el.

- Mármint, azon gondolkodsz, hogy nem mész egyetemre? - hökkentem meg.

- Magam sem tudom.

Keatonnek baromi nehéz lehetett. Az egész, hogy egyedül él, egyedül kell mindenről döntést hoznia, eltartania magát, gondoskodni a dolgokról. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de arra nincs erőm, se merszem, hogy megtudakoljam. Félek a válaszától.

- Nincs olyan, ami érdekelne? Ami lázba hoz? Amit szívesen tanulnál? - faggattam, inkább az eredeti témánál maradva.

- Veled mi a helyzet? - fordított a kockán.

- Velem? Azt hiszem, halasztok egy évet - sóhajtottam egy hatalmasat. Ha ezt Zay megtudja, tuti megöl.

- Ugyan, miért?

- Nem szeretnék azért megjelölni néhány egyetemet, mert muszáj. Szeretném megtalálni azt a dolgot, ami érdekel, amit szívesen tanulok majd és amely munkában örömöm telik később. Úgy érzem, semmi ötletem - vallottam be szomorkásan.

- Nincs baj azzal, ha vársz egy évet, hogy ráakadj - szorította meg bátorítóan a vállam.

- Tudom. De valamiért mégsem vagyok biztos benne, hogy helyesen cselekszem - biggyesztettem le a számat.

- Még van néhány hónap a leadásig. Van időd agyalni ezen.

- Neked is. Nem válaszoltál a kérdésemre - ragadtam meg a kezét és összefontam az ujjainkat.

- A jog - mondta ki hirtelen. - A jog érdekelne.

- Akkor mi tart vissza?

- Apa ügyvéd volt - nyelt egyet és elfordította a fejét. - Nem tudom, hogy ez az én álmom vagy csak az övét szeretném beteljesíteni.

- Apukád azt szerette volna, ha te is ügyvéd lennél? - próbáltam összerakni a szálakat.

- Igen.

- Úgy érzed, miatta kell az lenned? Hogy eleget tegyél a kívánságának?

- Nem tudom. Sosem kért tőlem ilyet, ő nem olyan volt, nem akarta rám erőszakolni a saját elképzeléseit - magyarázta.

- Természetesen - bólogattam.

- De valahogy még is azt érzem, miatta gondolkodom így - fordult ismét felém.

- Értem. Beszéltél erről a nagyszüleiddel?

Tudtam, hogy velük jó a kapcsolata és azt is, hogy szüksége volt egy felnőtt tanácsára. Bármilyen éretten is viselkedett és gondolkodott, Keat is csak egy 20 éves fiatal.

- Nem - csóválta meg a fejét.

- talán beszélned kéne velük - simítottam meg az arcát. - Szerintem sokat segítene egy tapasztalt felnőtt véleménye. Kérlek, tegyél egy próbát.

- Rendben.