Váratlan

70. rész

Anya és Maggie nagyi saját családi specialitásukat, a paradicsomos, sajtos csirkemellet készítették el vacsorára. Imádtam és ezt mindketten tudták jól. Nagyi mindenképpen.

Keaton mellettem foglalt helyet és illedelmesen megköszönte az elé rakott ételt.

- Milyen a suli, Royce drágám? – érdeklődött nagyi szemből.

- Nagyon klassz, nagyi – mosolyodtam el, de aztán lehajtottam a fejem. Anya jelenléte valahogy azt éreztette velem, nem kéne ilyen boldognak lennem. Még nem.

- Vannak barátaid, ugye? Persze, ezen a jóképű fiatalemberen kívül – kacsintott rám huncutul nagyi.

- Igen, vannak – bólintottam már jóval komolyabb arckifejezéssel.

- Sikerült beilleszkedned? Úgy tudom, az egy kicsi városka. Biztos mindenki ismer mindenkit – áradozott nagyi.

- Így igaz. Nem egy Miami vagy egy New York – értettem egyet, feltekerve egy kis tésztát a villámra.

- És te, Keaton? Mióta élsz ott?

- Ott születtem – nyelte le a falatot Keaton.

- Törzsgyökeres vagy, igaz? – szólt közbe papa is jókedvűen.

- Valahogy úgy, igen.

Egyszercsak Kav lerakta a villáját és felpattantam.

- Végeztem. Köszönöm a vacsit – indult a szobájába. Tányérja valóban üres volt.

- Kavin Bow! – szólt rá anya, mire Kav megtorpant. – Hova sietsz?

- Tegnap vettem egy új játékot, szeretném folytatni – magyarázta Kav.

Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy a vezetékneve anyáé, nem pedig az édesapjáé. Három évvel ezelőtt még a Kavin Joels nevet viselte az apja után, mert hiába vált el anya és az első férje, abban egyeztek meg, Kav Joels marad. Vajon mi történhetett?

Keatonre pillantottam. Pontosan tudtam, hogy ő is észrevehette a dolgot, hiszen mindig annyira gyorsan járt az esze.

- Mesélj egy kicsit Roynak a suliról. Kav most kezdte a gimit – magyarázta nagyi. Igazából tudtam róla, mert olykor átböngésztem az öcsém facebookját, hogy megtudjam, mi van vele.

- Idejársz a South High-ba?

- Igen – szorította össze a száját Kav. Én is oda jártam kilencedikben. Landon is ebbe a gimnáziumba járt. Csodálkoztam, hogy Kav nem keresett inkább valami mást.

- Kav, meséld el, micsoda kupát nyertetek a múltkor! – bátorította nagyapa.

- Miféle kupa? Foci? – mosolyodtam el.

Kav mindig is imádott focizni, annak ellenére, hogy legnagyobb példaképe, a bátyja kosarazott. Mindig is örültem neki, hogy másik sportot választott, így nem kellett akaratlanul is Landonnal versengenie.

- Igen. Legyőztük az összes New yorki gimit – büszkélkedett Kav egy kicsit feloldódva.

- Gratulálok!

- Köszi – eresztett meg egy halvány mosolyt.

- Na, menj csak játszani – eresztette el nagymama, ami következtében persze Kav se szó, se beszéd nélkül felrohant az emeltre.

Meg szerettem volna kérdezni, hogy vannak ők, mi van velük, de nem volt merszem.

- Hogy-hogy eljöttél hozzánk, Keaton? – érdeklődött kedvesen mama.

Bármit is válaszol Keat, ebből nem jöhetek ki jól.

- Szerettem volna megismerni Royce családjával – felelte Keaton rezzenéstelen arccal.

Mi van?

- Ez igazán édes tőled – csapta össze két tenyerét mama.

- Elnézést kérek, amiért ilyen váratlanul toppantam csak be – hajtott fejet bocsánatkérően Keaton.

-Ugyan, fiam! Örülünk, hogy megismerhetünk! – szedett még egy kis tésztát a tányérja nagyapa az asztalfőn.

- Köszönöm!

Én köszönöm.