Valami megfejthetetlen

25. Lucy

25. Lucy
Liz csillogó szemmel nézett ránk, amíg mi egymáson átmászva igyekeztünk a közelébe érni. Ja, mondjuk én véletlenül leestem a kanapé háttámlájáról, de még mindig jobban jártam, mint Marlene, aki végül Black hátán hallgatta meg Lizt.
– Mondd már! – tapsolt izgatottan Lily.
– Okééé! – vigyorodott el Liz. – El kell mennünk... nem fogjátok kitalálni, hogy hova!
– A minisztériumba?
– Esetleg a Mungóba?
– Ú, a szellemszállásra?
– A kertbe gyógyfüveket szedni, hogy Dumbledore-nak ne kelljen? – tippeltem én is, csak Liz felém hajított egy párnát.
– Mondtam, hogy nem fogjátok kitalálni. Amatőrök! – dőlt hátra a kanapén, mire több helyről is kapott párnákat, egy süveget, meg egy fél pár zoknit. – Oké, oké, elmondom, de csak azért, mert ilyen kegyes vagyok hozzátok!
– Ja, teljesen, mindjárt meg is teszünk királynőnek... – dünnyögte Potter.
– Elveszem tőled azt a levelet! – fenyegette meg Black is.
– Nyugalom! Szóval, a hely, ahova el kell mennünk, a valaha Merlin Köpenye néven létező szálloda, valahol Skóciában – olvasta fel a levélből.
– És mit kell ott csinálnunk?
– Ööö... – húzta el a száját Liz. – Takarítani – bökte ki, mire általános hőbörgés lett a válasz.
– Ne már! Remélem, hogy az öreg Dumbledore csak viccel, mert leugrok valamelyik toronyból, ha nem! – hördült fel Black.
– Éljeen! Milyen virágot kérsz a sírodra? – fordultam felé azonnal.
– Haha, Ryans, nagyon vicces vagy.
– Hé, srácok! Nem gondoltatok bele, hogy mennyi lehetőség van ebben? Mumosokat győzhetünk le, különleges átkokat kell leszedni a lépcsőkről, meg ilyenek! – szónokolt Remus. Ennek köszönhetően már mindjárt több értelmét láttuk a dolognak. Az nyilvánvaló, hogy nem fognak egy csapat tizenéves kölyköt halálfalók, vagy egyéb veszélyek közé bedobni. De egy ház kitakarítása? Ugyan már, sima ügy! Legalábbis, mi akkor még ezt gondoltuk.
– És mikor kéne elmenni? És hogyan?
– Öö, elméletileg két hét múlva, és zsupszkulccsal – tanulmányozta Liz a levelet. – A takarítást pedig valami Gideon Prewett fogja vezetni.
– Remélem, legalább jól néz ki.
A napok többségében leginkább tanultunk, mert a RAVASZ-szintű kurzusok jóval nehezebben voltak, mint ahogy azt elképzeltük, de az idő múlásával egyre jobban belejöttünk, és be tudtuk osztani az időnket.
Szóval tanultunk, heti egyszer tarottunk egy edzést, meg jó sokat ökörködtünk.
Aztán egy szombati napon végre összegyűjtöttük a listára felírt embereket, és egy kalap, egy vajsörös üveg, és egy mugli gumikacsa segítségével elutaztunk a világ leglepukkantabb szállójához.
Az épület konkrétan rogyadozott, csodálkoztam rajta, hogy még áll egyáltalán. Liz is elég döbbent volt, csak feltűnt Bones a láthatáron, ezért be kellett bújnia Potter és Black mögé.
Én őszintén (kár)örvendek annak, hogy Liz az életben egyszer összeszedett valami normálisnak tűnő srácot, erre kiderül, hogy ÁLLANDÓAN sétálni akar szerencsétlennel. Nekem meg el kéne mennem Remusszal egy "randira" ha el akarom hihetni vele, hogy tényleg tetszik. De neeeem! Nem az esetem. Mint nagyjából mindenki a suliban.
Tanacstalanul álldogálltunk, amikor hirtelen megjelent előttünk egy egészen helyes, húszas éveiben járó srác.
– Üdvözöllek titeket, Gideon Prewett vagyok, én fogom vezetni a takarítást! – intett nekünk.
– Miből gondoljuk, hogy maga nem egy Százfűlé-főzettel átváltozott halálfaló Gideon Prewett alakjában? – tette fel a legégetőbb kérdést Liz.
– Ez egy remek kérdés, Miss Price, de úgy vélem, ezt maguk is meg tudják válaszolni, úgy hallottam, kifejezetten jók Sötét Varázslatok Kivédéséből! – fordult meg mosolyogva.
– He? – nézett nagyon értelmesen drága barátném. Mivel nem volt mit tenni, inkább követtük, olyan nagy baj végül is nem lehet belőle.
Az épület belseje se nézett ki jobban. A recepciót ellepték a pókhálók, és egy róka szaladgált a pulton. A padló több helyen is beomlott, aminek köszönhetően az első adandó alkalommal beleléptem egybe, ahol aztán beleragadtam valamibe (nem, nem akarom tudni, fúúúj), és Potternek meg Blacknek kellett kihúznia.
– Miss Ryans, igaz? – kérdezte visszatartott röhögéssel Prewett. Ennyit a maradék önbecsülésemről.
Összegyűltünk a szoba belsejében úgy, hogy nagyjából mindenki hallja, hogy mit mond, és figyeltünk.
– Remek, mindenki megvan? A feladat egyszerű. Takarítsátok ki a szálloda azon szobáit, ahová elküldelek benneteket. A listán párokba osztottalak benneteket, azok alapján, amiket hallottam. Pálcát használhattok, de előre szólok, hogy néhány szoba el van átkozva, ott egy kicsit érdekesebb lesz a helyzet – mosolyodott el. Te jó Merlin, ez tuti őrült. – Ó, és szeretném, ha tegeződnénk. Annyira azért nem vagyok öreg – elmélkedett. Ezek után kiosztotta a párokat, én szerencsére Lizzel kerültem össze, Lily Marlene-nel, Alice Emmával, Remus Frankkel, Potter Blackkel, Jasmine Guinevere-rel, Bones egy másik hollóhátas sráccal, és a többi.
Mindenki kapott egy térképet, és amennyire szerencsénk volt, nekünk az épület másik felébe kellett mennünk.
A szoba, amit ki kellett takarítanunk nem volt olyan nagy, de Prewett előre figyelmeztetett minket, hogy el van átkozva, természetesen, mert nehogy már könnyű dolgunk legyen.
– Hogy is volt? Minden gyanús tárgyat dobjunk be egy zsákba? – tűnődött Liz. – És mi van, ha találunk egy hullát? – dünnyögte magában, mire kitört belőlem a röhögés.
– Keresel egy jó nagy zsákot – feleltem diplomatikusan.
– Ilyenkor nyer értelmet, hogy Frics ötszázszor letöröltette velünk a trófeákat – jegyezte meg Liz, amikor előkaptunk két rongyot (pfú, de utálok takarítani), és elkezdtük lesikálni a port a tárgyakról.
– Vagy, hogy az összes üstöt ki kellett takarítani – folytattam.
– Ó, arra emlékszem! – vigyorgott rám. – Mit is csináltunk?
– Nem az a kérdés, hogy én mit csináltam, hanem az, hogy te mit tettél! Majdnem kinyírtad Chrissy Owenst, nem rémlik?
– Óó! Tényleg. Annyira utálom azt a csajt! Idegesít azzal a nagy arcával! – dühöngött. Csak oda kellett képzelni fölé a füstfelhőket, és lehetett röhögni.
– Tudom, hogy utálod. A kedvenc témád, ha mérges vagy – emlékeztettem.
Folytattuk a takarítást, miközben teljesen értelmetlen dolgokról beszélgettünk (csak a szokásos). Liz megkísérelt felemelni egy ládát, ami a teljes tartalmával ráborult a csajra. Én a röhögőgörcstől éppen nem voltam használható, de a szerencsénket ismerve pont akkor lépett be a szobába Prewett, hogy ellenőrizze a haladást.
– Lányok, minden rendben? – kérdezte rémülten, amikor meglátta a röhögő párosunkat.
– Naná, mint mindig. Lizt elnyelte a láda, amúgy adj már egy zsákot, találtunk egy hullát! – vihogtam, jó tizenhat éves módjára.
– Whahahahaa! – értett egyet Liz is a láda alól. Végül Prewett lecsillapított minket, és kiszabadította Lizt (sajnos, pedig vicces volt). Amikor kimenekült, mintha hallottam volna, hogy azt mondja, hogy "Kellett nekem fiatalokkal dolgozni".
– Ez zseniális volt! – törölgettem a szemem. Igeeen, általában mindenen tudunk röhögni, ami egyáltalán nem vicces, de mi annak gondoljuk.
– Szerintem is. Amúgy, vajon ez a pohár miért volt bezárva egy ládába?
– Fogalmam sincs. Viszont, el kell árulnom neked valamit! – jelentettem be. Liz felhúzta a szemöldökét (félek), és karba font kézzel hallgatott. – Remus egyáltalán nem tetszik. És nem akarok elmenni vele sehová – ismertem be.
– Tudom! – legyintett.
– Áhh, tudtam, hogy tudod! – fújtam ki a levegőt.
– Én pedig tudtam, hogy tudod, hogy tudom! – hülyült tovább.
– Óhó, tudtam, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod! Kezdek belezavarodni... – dobtam bele a zsákba egy gyanús nyakláncot.
– Ja, én is. De akkor miért mondtál igent Remus meghívására? – érdeklődött.
– Háát, ez hosszú... – kezdtem volna bele, amikor felvisított, aminek köszönhetően elejtettem a zsákot, minden kiesett belőle, ráléptem a nyakláncra, és elvágódtam. – Utállak! – jelentettem ki.
– Megharapott ez a doboz! – röhögött.
– Valamiért nem lep meg, olyan kis ennivaló vagy, Liz! – lépett be a szobába Potter. Amíg Black felsegített (fúj, fúj, megfogta a kezem, kezet akarok mosni), Liz megpróbált egy gyilkossági kísérletet elkövetni ellene, de nem járt sikerrel.
– Meg akartam volna kérdezni, hogy hogyan álltok, de a kép, amit látok, tulajdonképpen megválaszolja a kérdésemet – fordult körbe Black. Én meg hozzávágtam a harapós dobozt. Tudom, gyerekes, de szerintem javultak a reflexei, mert elkapta.
– Légyszi, szűnjetek meg létezni! – kérleltem őket. Röhögve távoztak a szobából, de előtte még kijelentették, hogy most Lilyéket mennek megnézni. Sajnálom a lányokat.
Sóhajtva néztünk utánuk, aztán elkezdtem visszapakolni a dobozba.
– Lucy, elárulod, milyen érzés szerelmesnek lenni? – kérdezte Liz, teljesen hirtelen, amitől annyira megijedtem, hogy félrenyeltem a levegőt. Már meg sem lepődtem ezen.
– Miért tőlem kérdezed ezt? – fordultam felé meglepetten.
– Ezt meg, hogy érted?
– Hát... neked már három kapcsolatod is volt, nekem meg csak egy, és inkább nem beszélek arról, hogy az is hogyan végződött! – nevettem el magam. Liz elgondolkodva nézett a harapós dobozba (szerintem beleszeretett).
– Én nem voltam szerelmes egyikőjükbe sem. Nézd, Mark csak arra kellett, igen, tudom, hogy ez így bunkón hangzik, de csak bosszút akartam állni. Aztán, James... ez csak ilyen kislányos rajongás volt, Edgar pedig... - kitört belőle a röhögés, és elmélyítette a hangját, úgy utánozta a srácot – Liz, van kedved velem sétálni? A kastélynál, a tónál, a gyilkos pókoknál? – sorolta. – Talán csak szeretem a szerelem gondolatát.
– És miből gondolod, hogy én tudom, hogy milyen szerelmesnek lenni? – rökönyödtem meg az előző gondolatnál.
– Rajtad látszik, hogy szerelmes vagy, csak nem tudod, hogy kibe! – vigyorgott.
– Jajj, ne már! – dobtam meg a gyilkos nyaklánccal.
– De tényleg! Az előbb is, egy csomó ideig fogta a kezed! – utalt Blackre, amíg visszadobta.
– Mert felsegített! Mit csináljon, a lábával húzzon fel? – tiltakoztam hevesen.
– Reménytelen vagy! – nevetett fel.
– És te? Te nem vagy szerelmeees? – kezdtem el idegesíteni.
– Nyeh...
– Ez egy igazán tartalmas megnyilvánulás volt.
– Tudom – vonta meg a vállát, aztán elnevettük magunkat.

***************

A klubhelyiségben tartózkodó hatodévesek mindannyian a hirdetés köré gyűltek, ami a hoppanálási képzésre hívta fel a figyelmet. Nekem igazából ez nem volt aktuális, én decemberben mehetek vizsgázni (Gid egyik ismerőse azon az osztályon dolgozik, ahol vizsgátatnak, ezért mehetek hamarabb, Amerikában már hoppanálhatok, amint betöltöm a tizenhetet), de gondoltam tiszteletemet teszem, és röhögök egy sort a próbálkozókon.
– Ez nem igazság! – csapott le Liz egy párnával.
– Ez van! – vigyorogtam. – Ilyen, amikor az ember amerikai, és a hátrányok mellett van kettő darab előnye annak, hogy ott élek!
– Mi a másik előny? – érdeklődött Lily, aki mosolyogva figyelt minket.
– Hogy nem futhatok össze ezekkel! – intettem a tekergők felé.
– Jogos – értett egyet a vörös hajú lány.
– Hééé! Kikérem magamnak! – háborodott fel Potter, de aztán átgondolta a dolgot, és megadta magát. – Oké, megértelek – jelentette ki, mire mindenkiből kitört a röhögés.